Legjobb címeink színes programokhoz 2016. szeptember

Messziről a legkisebb köd is elrejtheti a várat, sőt, könnyen eltüntetheti a reggeli pára is. Mintha földöntúli, misztikus játékot játszanának az emberrel a tulajdon érzékszervei. Talán van is a dolgokban valami…


legjobbcimeink holloko 720

Hollókő, az élő falu

Erről a vár köveit kellene megkérdezni. Egyik-másik már 750 éve állja az időjárás és néha az ellenség csapásait is. Találkoztak már huszitákkal, törökkel, labanccal, sőt, a legenda szerint boszorkánnyal és ördögfiakkal is. Manapság már csak a Hollókőre látogató turisták csapataival találkozhatnak.

 

 

holloko 16094

A tatárjárás után a Kacsics András által épített vár a XIV századra a Kacsics-nemzetség uradalmi központja lett. Az évek során bővült, fejlődött, de a tűzfegyverek előretörésével a vár jelentősége csökkent, a XVIII. század közepétől romvárként tengődött tovább.

 

 

holloko 16091
A kövek egy része új életre kelt az 1909 tűzvész utáni épületekben, de a szikla csúcsán szomorkodó várnak még pár évtizedet várnia kellett. Az 1960-as években kezdődő régészeti feltárásokat építési munkák váltották, így mára a vár is a szebbik arcát mutatja: napjainkban két teljesen fedett szintje látogatható, termeiben egy korhű kapitányi hálóval, lovagteremmel, fegyverteremmel és panoptikummal. Az országban egyedülálló ötszögletes lovagtorony kincseskamrájának fala a 3-3,5 méter vastagságot is eléri, ebből is láthatjuk, mi munkát végezhettek azok az ördögfiak a vár elhordásával! A vár építése iránt érdeklődők a volt gazdasági épületben virtuális sétán ismerkedhetnek meg az évszázadokon átívelő fejlesztésekkel, 3D animáció segítségével be is tekinthetünk a vár építésébe.


holloko 16092
De nemcsak a termek és a falak újulnak meg, valós és a mesebeli történések is megelevenednek, hol a falakon belül, hol a vár előtti téren. A történelem viharos éveit a kuruc-labanc időket idéző Pünkösdi várjáték, a középkori időket a Szent István-napi várjáték eleveníti fel. A korhű felszerelésben megjelenő vitézek bemutatói mellett a nagy várvédő csatában az idelátogatók is részt vehetnek, elűzve a gonosz betolakodókat. A Mesés várjáték keretein belül a gyerekhadseregnek egy boszorkánnyal kell megküzdenie a vár szépséges úrhölgyének megmentéséért.

 

holloko 16093

A köveken és kiállításokon túl az érdeklődőket a lépcsőkön egyre magasabbra lépkedve a Cserhát lankáinak hihetetlen látképe is várja. Jó időben az Alacsony Tátra csúcsai is látszanak, de ha csak a vár közvetlen közelét nézzük fentről, a hagyásfás legelőt, az erdők zöld lombjait, már akkor is elégedetten csettinthetünk a nyelvünkkel, akár egy ízletes falat után.


diosgyor 1
A királynék vára, a várak királynéja


diosgyor 4
Volna kedve a királynék „luxuslakosztályaiban” vendégeskedni? Megismerni egy olyan titokzatos helyet, ahová a királyok és királynék elmenekültek a birodalom gondjai elől?


diosgyor 2
A Diósgyőri vár a Bükk hegység ölelésében, alig öt kilométerre Miskolc belvárosától, ma is megnyugtatja az ide érkező vándorokat. Mesés természeti környezetben, szinte elrejtve találni rá a királynék ékszerdobozára, a királynék várára, amelynek legújabb kori története olyan, akár egy „hamvából újjáéledt szerelem”. Hisz alig derékig ért a vár, amikor 2013-ben elhatározták, a középkori építmény teljes épületrészeit rekonstruálják, hogy azok a látogatók előtt minél személyesebben elevenítsék meg a hajdan virágzó középkori vár történetét. A vállalkozás a műemlékvédelemben úttörőnek számított, mert ilyen mértékű visszaépítésre még nem került sor. A 2014-ben átadott vár elnyerte a nagyközönség tetszését, s a mai napig példaértékű fejlesztésként tartják számon. Ez a vár nem volt híres csaták helyszíne, fénykorában viszont ide tértek be uralkodóink megpihenni a birodalmi döntések előtt. Az évszázados falak tanúi voltak híres vadászatoknak, szerelmes suttogásoknak, de volt idő, amikor erre a várra figyelt egész Európa. Lovagterme ugyanis a korabeli Közép-Európa egyik legnagyobb ilyen csarnoka volt, mely mára visszanyerte régi pompáját. Másik fontos jellemzője, hogy az évszázadok során valódi szerelmi zálog is volt: a királynék a házasságkötésük után a királytól ezt kapták ajándékba kellemes természeti adottságai és kényelmes belső terei miatt. A déli palotaszárnyban igazi „luxus” lakosztályok szolgálták a királynékat., bár a kényelem nem járt együtt intimitással, hisz a királynék udvarhölgyeik társaságában töltötték napjaikat, amelybe ma már mi is betekinthetünk.


diosgyor 3
Belépve a kapun, udvarhölgyek, lovagok és a vár bolondja fogadja a látogatókat, mintha csak egy nyüzsgő királyi udvarba csöppennénk. A legkisebbek Nagy Lajos király kincsének nyomába eredhetnek, a nagyobbak láthatnak fegyverbemutatót, íjászkodhatnak, a vár gyógynövényszakértoje pedig ősi receptúrákkal ismertet meg, de akár bájitalt is keverhetnek a rejtélyes alkímia szobájában. Középkori forgatag, reneszánsz kavalkád, titokzatos éjszakai programok… de egy-egy hétvége is kalandokat ígér télen-nyáron az egész családnak.

legj20169 1

SZIRMAY – WALDBOTT KASTÉLY (1)

Tolcsván régi pompáját megidézve várja a látogatókat a klasszicista kastély, bemutatva a két örökös család történetét. Kulturált pihenést, esküvői fotózáshoz idilli környezetet és tartalmas szeptemberi programokat kínál az új ndezvényközpont.

Tel.:70/408 6329 www.tolcsvaikastely.hu

legj20169 6

QUARTETTISSIMO HÉTVÉGE – KÁROLYI - KASTÉLY SZEPT.22-24.(6)

Különleges hangversenyek, zenei élmények: Authentic Quartet, Quatuor Girard, Attitude Quartet. A Károlyi-Kastély Hotel&Restaurant elsőrangú szolgáltatásaival várja Önt!

Fehérvárcsurgó www.karolyikastely.hu

legj20169 2

KEREKDOMB FESZTIVÁL – TÁLLYA 

Tokaj-Hegyalja gyönyörű településén. szeptember 23-25. között várja a vendégeket a Kerekdomb Fesztivál: gyerekprogramok, koncertek, színház, irodalom, bormustra, fellép a Budapest Bár, a Kiscsillag, a Rutkai Bori Banda és a Virtuózok is.

www.kerekdombfeszt.hu

legj20169 7

VADLÁNY VENDÉGHÁZ

A zalai dombok és völgyek között a múlt emlékei szerint átépített pajtában három apartman, tornácain madárdalos reggelik, tücsökzenés vacsorák, a pihenőhelyiségben finn szauna, hangulatos csobogó, hatalmas udvarán erdő, homokozó, hinták és bográcsok.

Tel.:30/418 3002

www.vadlanyvendeghaz.hu

legj20169 3

KÉKPÁRKÁNY VENDÉGHÁZ

„Mád, Rátka, Tállya, Isten legszebb tája.” A zempléni dombok ölelésében, a Világörökség részét képező Tokaj-hegyaljai borvidéken sváb hagyományokat őrző, csendes, a mai kor elvárásainak is megfelelő falusi szálláshely Rátkán, barátságos vendéglátókkal.

Tel.: 20/367 9903 www.kekparkany.hu 

legj20169 8

BALATONI HALFESZTIVÁL – SIÓFOK

A tóparti fesztiválpaletta legfrissebb rendezvénye október 7-9. között kulináris élményekkel várja mindazokat, akik szeretik vagy meg akarják szeretni a magyar halat! Hal a vízben, a horgon, a vetítővásznon és természetesen a ányéron!

Tel.: 70/213 3230

Kálmán Imre Kult. Központ www.kikksiofok.hu

legj20169 4

SZÉPASSZONY VÖLGY WEEKEND –  EGRI SZÜRET 2016. SZEPT. 23-25.

Hazánk legnagyobb pincefesztiválja. Nemzetek konyhája, szüreti játékok, kiváló borok, fergeteges hangulat, díszkivilágítás, fényfestés. Pénteken Kasza Tibi, szombaton Rajkó zenekar élő nagykoncert. 

www.marai-eger.hu

legj20169 9

PÉCSI NAPOK 2016

Pécs és a régió nagy múltú összmuvészeti fesztiválja szeptember 16-án gasztronómiai hétvégével kezdodik, 19-étől változatos programok, koncertek társulnak hozzá a város szívében. Fellép többek között a Kiscsillag, a 30Y és a Ripo Raskolnikov Band.

www.pecsprogram.hu/fesztivalok

legj20169 5

MALOM VENDÉGHÁZ - DÖMÖS

Csoportos szálláshely a Dunakanyarban a Rám-szakadéknál. Szeretettel várják a természetszerető, pihenni és nyugodt környezetre vágyó baráti társaságokat, családosokat, csoportokat, csapatépítőket, túrázókat, jógázókat, elvonulókat…

Tel.:30/246 0460
www.domosvendeghaz.hu

legj20169 10

PEGAZUS LOVARDA ÉS VENDÉGHÁZ

Sárréten családias légkörben, ízletes ételekkel, sokszínű programokkal várják a családokat, hogy a gyermekek felfedezhessék: az igazi tej nem dobozból kerül az asztalra, hogyan lesz a tojás, és hogyan születik a kisbárány, kiscsikó.

www.sarretipegazus.hu 


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop