Beköszöntött a GödöllŐsz

Vége a nyárnak, a fővároshoz közeli Gödöllőn pedig 2015. szeptember 11. – október 30. között megkezdődik a GödöllŐsz Fesztivál. A megszokottnál is színesebb kulturális programban több mint 30 művészeti rendezvény közül válogathatunk kedvünk szerint. Lássunk közülük néhányat!

bekoszontottagodolosz 720

AGödöllői Szimfonikus Zenekar Áriaest a’la Rossini című műsora nyitja a sort a Királyi Kastélyban, ahol népszerű helyi és Gödöllőhöz kötődő művészek (Herczenik Anna, Kaján Katalin, Cser Krisztián, Xavier Rivadeneira) tolmácsolásában csendülnek fel Rossini, Puccini, Mozart, Verdi, Cilea, Leoncavallo és Boito népszerű áriái. S ha már opera: szeptember 27-én a Magyar Állami Operaház Figaróját láthatjuk a Művészetek Házában.

Komolyzenében sem lesz hiány: a kastélyban kerül sor a XVII. Gödöllői Nemzetközi Hárfa Fesztiválra, a hangszert kimagaslóan megszólaltató művészeivel október 9-11. között, a Liszt Fesztivál keretében pedig október 24-28-ig koncertet ad Bogányi Gergely is.

A színházbarátok számára is bőséges a választék, Rejtő Jenő: Szőke ciklon című művét Szente Vajk rendezésében láthatja a közönség szeptember 12-én és 13-án a Művészetek Házában.

De hol lesznek a gyerekek? Október 18-án például Halász Judit koncerten, szintén a Művészetek Házában. Lional Bart Oliver c. világhírű Broadway musicaljét élő zenei kísérettel mutatja be szeptember 19-én és 20-án a Gödöllői Fiatal Művészek Egyesülete – igazi csemegének ígérkezik, éppúgy, mint október 5-én a Garabonciás Színtársulat Cyranója. A populáris kultúra rajongóinak szeptember 11-13. között a Belvárosi Napok eseményei nyújtanak kikacsolódást az R-Go-val, a Bikinivel, Tóth Gabival…

A kiállítások közül érdemes kiemelni a Városi Múzeumban nyíló, „Üzenet a távoli szigetvilágból – Polinézia művészete” – címmel az Ignácz Ferencz gyűjteményéből készült tárlatot, valamint Szigeti Tamásnak a magyar zenészekről készült évtizedekkel ezelőtti és mai portréit bemutató fotóit a Művészetek Házában.

No és persze tánc is lesz! A Gödöllő Táncegyüttes „Sakk- matt” címmel mutatja be új koreográfiáját október 16-án, a rendezvény záróeseménye pedig a Gödöllő Táncszínház Évszakok című előadása lesz október 30-án.

Keresse fel Gödöllőt, garantáltan szép élményekben lesz része!

www.godollo.hu


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop