A tervező kézjegye

Előfordul, hogy egy új ház építése egyúttal egy új életszakasz kezdetét is jelzi, ahogyan a belső változások a környezetünkben is megmutatkoznak. Így volt ez a most bemutatásra kerülő épület esetében is.

atervezokezjegye 720

Vendéglátónk cégvezetőként megszokta, hogy komoly döntések előtt alaposan tájékozódik. Akkor sem bízta a véletlenre a választást, amikor eldőlt, hogy az egyik vidéki nagyvárosból Budapest agglomerációjába költöznek feleségével. Ekkor ugyan még nem volt világos, pontosan hol lesz jövőbeni otthonuk, de néhány dologban egészen bizonyosak voltak: a korábbi tevékeny éveikre jellemző régi típusú társasházi lakás helyett most valami mást, újat, modernebbet szeretnének. Fontos szempont volt a természet közelsége: lehetőleg víz vagy hegyek legyenek a közelben, de kertnek is kell lennie, hogy a kisunokák minél többet lehessenek a friss levegőn, amikor látogatóba érkeznek. A nagy terek iránti igény korábbi emeleti lakásaik nyomán szintén erős volt.

„Magazinokban megjelent munkáik és honlapjaik alapján több olyan fiatal tervezővel is leültem beszélgetni, akiknek az elképzelései megfogtak bennünket. Így találtunk rá Huszár Andrásra, akivel nagyon jó együttműködés alakult ki: csapatával együtt mindenben a segítségünkre és támogatásunkra volt. Hasonló módszerrel találtunk generálkivitelezőt is, aki szintén sok terhet levett a vállamról.” – meséli István, elégedetten a végeredménnyel.

A budai hegyoldalon elnyúló telek egyik vége elkeskenyedő, ráadásul régészeti kutatások miatt azt is kikötötték, hogy pontosan hová kerülhet rá felépítmény. E hátrányokból azonban sikerült előnyt kovácsolni, és a végeredmény egyedi, látványos, izgalmas lakóház lett, magán viselve tervezoje kézjegyét. Az épület távolról is impozáns hatású, azt azonban csak a magasabbról érkezdő veheti észre, hogy alakja egy nagy hajóra emlékeztet. A ház kelet-nyugati tengelyű, a nappali-konyha jelenti az elsődleges életteret, amelyet egész nap beragyog a fény, télen is világos. A térnek személyességet kölcsönöz az egyetlen, „régi életükből” hozott antik bútor, a felújított étkezőasztal. Az ablakok három irányba nyitnak: az utca, a távoli hegyek és a kert irányába, ahová tolóajtókon át kiléphetünk a kerti teraszra.

A „hajó” oldalán nyílik a bejárat, jobbra a hálószoba és az egészen elkeskenyedő végű fürdőszoba, valamint egy gardróbszoba. Az emeleten két vendégszoba és egy szaunás fürdőszoba várja az unokákat és szülőket. A letisztult minimal, a friss hatás, a natúr színek mégsem keltenek steril hatást, köszönhetően az óriási ablakokon elénk táruló lenyugöző tájképeknek.

A ház teljes hasznos alapterülete 210 m2, ebből 85 m2 a lakók által elsősorban használt földszint. A szellőzést Wolf hővisszanyerő szellőztetőrendszer biztosítja. A befúvó és elszívó hálózat ágvezetékei álmennyezetben haladnak. Az épület fűtési hőigénye 12,9 kW, a grafitos homlokzati szigetelésnek köszönhetően kicsi a ház hővesztesége. Az Ariston kondenzációs hőközpont 300 literes puffertárolóval van összeköttetésben, alkalmas a kazános és az opcióként csatlakoztatott napkollektor általi futésre is.


Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop