Szárnyakon szálló légies terek

Építőipari anyagok forgalmazójaként Ákos régóta tervezte egy saját passzívház megépítését, hiszen ki más tudna hitelesebben beszélni róla, ha nem éppen az, aki benne él. Ez a terv 2014 tavaszán válhatott valóra, az azóta eltelt időben pedig bebizonyosodott: jó döntés volt.

szarnyak 720

Szívünket melengető üzenettel indultunk Nyíregyházára, következő passzívház-fotózásunkra, mert mint megtudtuk a gépésztervezőtől, „a tulajdonosok az építkezés során végig az A Mi Otthonunkat bújták”. Áradó tavaszi napfény fogadott bennünket Ákos otthonában, ahol a délre néző nappali ablakai előtt fényben fürdőznek a szobanövények. „Néha ismerőseink kérnek meg bennünket, hogy viseljük gondját beteg cserepeseiknek, mert az a hír járja, hogy nálunk minden szobanövény új erőre kap. Ez valóban így van: a ház légkomfortja fantasztikus, megszűntek a család alvási problémái, a napfény, az állandó meleg, az ideális páratartalom miatt pedig meggyógyulnak a beteg virágok”– mondja mosolyogva. – Besegít persze ebbe a szellőztetőrendszer is, s mivel a családban nálunk mindenki szereti a meleget, állandóan 23,5-24 fok körüli a hőmérséklet, bármelyik helyiségben” – teszi hozzá.

A kelet-nyugati tájolású házat a család már közel egy éve birtokba vette, és az azóta eltelt időben az épület vonatkozásában csakis jó tapasztalatokkal gazdagodtak. Sőt, kételkedő ismerőseiket is sikerült meggyőzni a passzívház előnyeiről, amikor a melegre panaszkodó vendégek kedvéért egy óra alatt átszellőztették a házat, ami éppen egy fokot hűlt ez idő alatt. Csupán az engedélyeztetési és minősítési eljárások nehézsége okoz gondot, ennek okán egyelőre késik a pasz-szívház-minősítés. Ám hamarosan pont kerül ennek is a végére, hiszen a szükséges feltételeknek abszolút megfelel az épület (fűtési hőenergia-igénye kevesebb, mint 15 kWh/m2/év érték, megfelelő a légtömörsége – 0,6 1/h, az éves primerenergia-felhasználás nem lépi túl a 120 kWh/m2 értéket). A lakás bézs-szürke-lila színharmóniája a háziasszony ötlete volt, jól érvényesül a lakásban áradó napfényben. Az előszobából légies, nyílt térkapcsolatok fogadják a belépőt, balra a konyha és a nappali, jobbra az étkező, amely még nincs teljesen készen. A tekintetet lezáró fal elölről kandallót, hátulról hatalmas gardóbszekrényt foglal magába. Trükkös és praktikus ez az elrendezés, e mögött nyílnak az ajtók a gyerekszobákhoz és a szülői hálóhoz, illetve a vizes helyiségekhez, valamint a tárolást szolgáló hatalmas gardróbszobához. Az épületszerkezetbe integrált észrevehetetlen hőleadó felületeknek és a saját fejlesztésű és forgalmazású Meccato típusú családiházépítési rendszernek köszönhetően a ház abszolút élhető. A Meccato egy, az ICF technológián alapuló polisztirol zsalus hőszigetelő falazati rendszer, amely rendkívül hatékonyan szigetel, és még a kivitelezés is gyorsabban megy az építőelemek szokványosnál nagyobb mérete miatt. Nyáron szinte semmi energiát nem használtak, mivel az árnyékolás, a vastag falak és a szigetelés nem is engedték felmelegedni a házat. A hőmérséklet állandóságának megtartásához természetesen az 50 centiméter vastagon szigetelt beton födém is hozzájárul, valamint a ház alsó hővédelme, a lemezalap alatt ugyanis 24 centiméteres szigetelés véd a talaj felől.

A hőszivattyúnak a temperáláson és a melegvíz-előállításon kívül nincs sok dolga, így a rezsi átlagosan csupán 10 000 Ft/hó, a téli hónapokban sem volt több 25 000 forintnál. A szellőztetőrendszer és a hőszivattyú munkájának összehangolását a magyar fejlesztésű Energiakulcs® gépészeti rendszer végzi. A tervezés és kivitelezés során sikerült megvalósítani azt az esztétikai igényt, hogy a ház kompakt, miközben nem érződik sem tömörnek, sem kockaszerűnek. A napenergia-hasznosításra ideális 34 fokban döntött tetők sokkal inkább egy szárnyait bontogató madár benyomást keltik, ide kerülhet majd a napelem és a napkollektor, tovább csökkentve az energiafelhasználást. „Nagyon jó, hogy lassan szinte semmi dolgunk nincs a szolgáltatókkal. Jó úgy hazajönni, hogy kényelmes, meleg otthon vár, miközben a fenntartása alig kerül valamibe – foglalja össze a passzívház legfőbb erényeit Ákos.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop