8 dolog amitől passzívház a passzívház

A passzívház hazánkban még kevéssé ismert építési szabvány, az első épületek idén lesznek húszévesek. Európa-szerte azonban mára több mint három millió négyzetméternyi passzívház épült fel, amelyek többszörösen bizonyították létjogosultságukat. Az is tény, hogy hogy egyre többen ismerik a passzívház fogalmát, tudják, hogy a passzívház energiaigénye töredéke a hagyományos épületének, miközben kimagaslóan jó a lakókomfortja. De mitől passzívház a passzívház?

 

02

 

Extrém jó hőburok

A passzívház ismérve, hogy a hőburkát, azaz a falakat, a tetőt, a padlót és a nyílászáró szerkezeteket extrém jól szigeteljük. A hőburoknak folytonosnak kell lennie, megközelítőleg azonos hőszigetelő értékekkel. E hőburok egyes elemeire vannak irányadó U értékek, azonban az előírt hőátbocsátási értékek meglététől önmagában még nem lesz a ház passzívház. Elengedhetetlen a hőburok hőhídmentes tervezése és kialakítása!

Hővisszanyerő szellőztető

Az épület hőveszteségét tovább csökkentjük azzal, ha az épületben a légcserét nem energiapazarló módon, ablaknyitással valósítjuk meg, hanem kontrollált módon: hővisszanyerő szellőztetéssel. Az állandóan működő, kis intenzitású szellőztetés igen nagy előnye továbbá, hogy a lakásban állandóan friss, portól, pollentől szűrt levegőt lélegezhetünk be.

Légtömör burok

A passzívház hőburkát ki kell egészíteni egy légtömör burokkal is, ami megakadályozza a kontrollálatlan légcserét az épület és a kültér között – ellenkező esetben nincs hővisszanyerés. Ezért az épületet légtömören kell tervezni és kivitelezni. E légtömörséget az úgynevezett Blower-Door teszttel ellenőrzik, amely még az apró lyukakat is kimutatja az épület légtömör burkán.

Tökéletes nyílászárók

A nyílászárók egy passzívház hőburkának leggyengébb láncszemei. Kiválasztásukat igen körültekintően kell megtenni. Ajánlás, hogy a teljes nyílászáróra vonatkoztatott U érték beépítve 0,85W/m2K alatt legyen.

Jó árnyékoló rendszer

Nyáron a jelentős szoláris nyereség és az extrém hőszigetelés árnyékolás nélkül az épület túlmelegedését okozná. Ennek kivédésére a zsaluzia a legjobb megoldás, amely mindig az aktuális árnyékolási igényhez alkalmazkodik, miközben nagyfokú kitekintést enged az épületből. Léteznek kevésbé beruházásigényes eszközök is az árnyékolásra, de ez esetben általában kompromisszumokat kell kötnünk.

Kötelező PHPP-számítás

A passzívház tervezésének elengedhetetlen része a PHPPszámítás, e nélkül nincs passzívház-terv. E számítással nagy pontossággal ellenőrizhető, kimutatható az épület hőnyereségének és hőveszteségének egyensúlya, és könnyen vizsgálható, hol érdemes a szerkezeteken javítani, vagy mely megoldás adja az azonos értékű, de költséghatékonyabb hőszigetelési megoldást. A számítással folyamatosan nyomon kell követni az épület hőháztartását – a vázlattervektől kezdődően a kiviteli terveken keresztül egészen a felépült házig. Ha készen van egy passzívház vázlatterve és PHPPszámítása, azt el lehet küldeni az erre felhatalmazott minősítő személynek, aki ellenőrzi a számítást és a terveket. Ahogy fejlődik, pontosodik a terv az engedélyezési, majd a kiviteli terv során, úgy látja és követi a minősítő szakember is a terveket.

Csak kiegészítő fűtés

A passzívházakban is kell fűtés, azonban csak minimális, kiegészítő fűtés. Ezt kis teljesítményű, de nagy hatékonyságú készülékek végzik. Számos fűtésrendszer alkalmazható egy passzívházban: lehet hőszivattyú, kompakt készülék, légfűtés, pellet- vagy faapríték-kazán, távfűtés, biomassza stb. A lényeg a jó hatásfokú, gazdaságos üzemeltetés. Az épület téli hőnyereségét nagyrészt az üvegfelületeken keresztül nyert szoláris nyereség adja.

A telek megválasztása

Nincs olyan telek, amelyre ne lehetne passzívházat építeni, de egy jó adottságú helyszínre kötöttségek, kényszerű megoldások nélkül megtervezett, kedvezően tájolt ház építhető. Ideális esetben, és persze a lehetőségekhez mérten olyan telket válaszunk, amely déli irányból minél több napfényt kap, így jelentős szoláris nyereségre tesz szert az épület.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop