Passzívház- izgalmas formavilággal

A közelmúltban mutattuk be a Szadán megvalósított első olyan házat, amely megfelel a passzívház követelményeinek hazánkban, s íme itt egy újabb, a Pátyon épülő. Maga a tervező, Sinóros-Szabó Balázs mutatja be olvasóinknak.

 

 

Már az első megbeszéléskor kiderült, hogy a családi ház megrendelőivel könnyen ki tudjuk alakítani azt a fajta együttműködést, közös munkát, amely elengedhetetlen feltétele egy jó ház születésének.

 

A tulajdonosok leendő otthonukat inkább szoborszerű tárgyként, sem mint megszokott házformaként képzelték el. Olyan formát terveztem számukra, amelynek felület – térfogat aránya csak minimális mértékben növekedett, ugyanakkor létrejött egy szoborszerű, izgalmas formavilágú otthon, mely a tulajdonosok számára is kellően hatásos lesz nap mint nap, amikor hazaérkeznek.

KULCSKÉRDÉS A SZOLÁRIS NYERESÉG
A passzívházak tájolása igen fontos tényező. Szerencsére a telek tökéletes helyszínt biztosított egy passzívházhoz. Bár passzívházat építeni kedvezőtlen tájolás esetén is lehet, mindenképpen törekedni kell a minél nagyobb déli benapozásra, hiszen döntő mértékben ez fogja úgymond kifűteni a házat télen. Az épület szoláris nyeresége tehát rendkívül sokat számít. Jelen esetben az utcafront északi, a kert déli tájolású, miközben a déli szomszéd nem lehet huszonnégy méternél közelebb. Ez bizony igen kedvező körülmény. Megfelelő benapozottsággal értékes centimétereket spórolhatunk meg a hőszigetelésből, így kedvezőbb lesz a falazatok kivitelezési költsége. Kulcsszerepet játszik a szoláris nyereségben a megfelelő fizikai paraméterű nyílászáró.

KÖLTSÉGEK
A gépészeti rendszer központi és lényegében egyetlen eleme az Ausztriában és Németországban igen népszerű aerosmart típusú Drexel und Weiss berendezés. A kompakt készülékek rendelkeznek a legalacsonyabb üzemeltetési költségekkel, az épületgépészeti kiadások ennél a háznál egy év alatt mindösszesen csak kb. 70 ezer forintot tesznek majd ki, ami lefedi a szellőztetés, a fűtés és a használati melegvíz előállításának teljes költségét.

KIVITELEZÉS
Hazánkban még igen kevesen vannak, akik elmondhatják, hogy passzívházat kiviteleztek már. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen alig pár ház épült egyelőre. E pátyi háznál biztosra kívántunk menni, így esett a választás egy tapasztalt passzívház kivitelezőre, a Bauland Kft-re, s a ház épül is, igen gyors ütemben.

Sinóros-Szabó Balázs
Aktív Passzív Stúdió Kft. • www.aktivpassziv.hu

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop