Üde frissesség kékekkel, sárgával

Radnai Yvette tervei alapján újult meg ez a 61 négyzetméteres, két szoba hallos lakás a pécsi belváros nyüzsgő sétálóutcáitól néhány percre, jó funkcionális tagolással, elegánsan, mégis otthonos enteriőrökkel.

udefrissessegkekekkelsarg 720

Amikor a hagyományosan két szoba-hallos lakásban a közös munka elkezdődött, a megbízó álma a teljes gépészeti és villamos korszerűsítésen túl a lakás jó funkcionális tagolása, a megfelelő tárolás megoldása, egy exkluzív, mégis otthonos enteriőr kialakítása volt. Bár a kivitelezés feszített munkamenetet diktált, jól összehangolt csapatmunkával a lakás a birtokba adástól számított 10 hét alatt elkészült, úgy, hogy minden négyzetcentimétere átesett a felújításon. Az alaprajzot újragondolva a fél szobán kívül a háló is kapott egy kis gardróbos előteret, a fürdő pedig egy szeparált részt, ahol a vécén kívül a háztartási eszközöket és a mosógépet is befogadó helyiségrész született.

Belépve a lakásba, az előszobába érkezünk, ahol kellemes zöld színre festett fal ad keretet az érkezést, távozást kiszolgáló fogas, valamint az elegáns konzolasztal és a képkollázs hármasának. Az előszobából nyílik a félszoba, amely a volt konyhából alakult át, és jelenleg vendégszoba-dolgozóként funkcionál. Egy vendégéjszakázásra alkalmas ágyazható kanapé lerakóasztallal és egy íróasztal székkel kényelmesen elfért a szobában, az ajtó mögötti falszakasz pedig további tárolóbútorok elhelyezésére ad lehetőséget, ha a későbbiekben szükség lenne rá. Az előszobán továbbhaladva a konyhának és reggelizőpultnak helyet adó térbe érkezünk. Nem túl nagy a konyhabútor, de minden benne van, ami egy kisebb háztartáshoz szükséges. A reggelizőpult a két kényelmes bárszékkel, a pultot megvilágító dizájn üveglámpákkal és a fal növénymintás tapétájával üde színfoltjává vált a helyiségnek. Ez a központi tér kettős funkcionalitású, egységet képez a nappalival, és ebből nyílnak a további szobák és a fürdőszoba. Az osztott térben egy üveges körasztal biztosítja a szellősség érzetét a tálalás és étkezések alkalmával. a kínálás szerepét pedig a mögötte lévő elegáns konzolasztal tölti be. A kényelmes kanapé és a karosszék, illetve a kárpitozott kiegészítő bútorok, a pad és a puffok jól kiszolgálnak egy kisebb társasági összejövetelt is. A nappali kiemelten szép összhatását a visszafogottan elegáns világítótestek és a bútorokban, textilekben megjelenő türkizek, petrolkékek és a bátran használt sárga adják. Színekben a tapéta diszkréten csillanó krémje egészíti ki az összhatást, amelyet az étkező feletti függesztek megcsillámló kagylóhéjainak játékossága egészít ki.

  

Célom jó funkcionális elrendezésű enteriőrök tervezése, alkalmazkodva a megrendelő személyiségéhez, életformájához, a hely szelleméhez. Fontosnak tartom az összhangot burkolatok, bútorok, textíliák, kiegészítők között, izgalmas pezsgést teremtve.

luxusesotthonossagpecsett portre

Radnai Yvette
lakberendező


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop