Egy otthon napos oldala

A színek hatással vannak hangulatunkra, de elárulnak valamit személyiségünkről is. Aranyakkal, sárgákkal derűt csempészhetünk enteriőrjeinkbe, nem véletlen hát, hogy kedves, életvidám megbízóm otthonába is ilyen színek alkotta festmény került.

egyotthonnaposoldala 720

A képek láttán szinte a budapesti belvárosban érezhetjük magunkat, pedig egy vidéki településen vásárolta meg 68 négyzetméteres új otthonát ügyfelem. A lakás egy nemrégiben felújított csodálatos szecessziós épületben található, ahol már a lépcsőház is lenyűgöző, mindezek ellenére a lakás hosszanti és viszonylag keskeny alaprajza tartogatott némi kihívást. Az enteriőrök világosak, a konyhában is van természetes fény, a nappali és hálószoba ablakai pedig parkra tekintenek. Így tehát egyik irányból sem gátolja semmi a fény útját, és a nagy belmagasság is jót tesz a térérzetnek. A helyiségeket csak kismértékben kellett újragondolni a maximális kihasználás érdekében. Erre volt példa az előszobából nyíló pici tároló, valamint a kis leválasztott előtérrel rendelkező vécé: ezt a blokkot kibontottuk, átépítettük, ezzel helyet biztosítva egy magas tárolószekrénynek és kellemes méretű mellékhelyiségnek.

A lakásban elsőként az étkezőt és a mögötte lévő dekorfalat pillanthatjuk meg, ahová néhány polcot és fehér keretes bioetanol kandallót terveztem (a kevesebb néha több elve tökéletesen érvényesül). Bár az étkező és konyha mérete nem jelentős, mégis hat fő kényelmesen elfér az asztalnál és a reggelizőpultnál. Egyik legkedvesebb dekorációs elemem a konyha-étkező, közlekedő, valamint a nappali falán végig húzódó levélmintás tapéta, látványa igazán különleges, amint az átjáróban négy falikar világítja meg. A közlekedőben egy aranysárga ottomán szolgálja a kényelmes készülődést. A nappali kis alapterületű ugyan, de annál hívogatóbb. Bár a kellemes szürke és taupe alapszín minden helyiségben meghatározó, a mustársárga asztal, az aranyszínű textil, a polcokon és bútorokon megjelenő fa, valamint az ide tervezett egyedi festmény együtt barátságos, otthonos hangulatot teremt. A hálószoba igazi menedék, ráadásul egy gardróbhelyiséget is sikerült leválasztani, megoldva a tárolás nagy részét. A lakásban mindenütt egy különleges színű vinylpadló található, a fürdőszoba és a vécé falán pedig diszkrét 3D lap jelenik meg. (Jó tudni, nem minden 3D burkolat kompatibilis a nyomólappal, ezért megvásárlása előtt kérjünk tanácsot!)

Mindig hatalmas élmény számomra látni már a munkafolyamat során is ügyfeleim örömét. Ezúttal az átadás egy szép napos őszi délutánra esett, és kérdés sem maradt számomra megbízóm elégedettsége, öröme.

  

Otthonunk minden nap hatással van ránk. Számomra fontos, hogy segítsek megbízóimnakmegtalálni önmagukata számos stílus között. Munkám során a funkciót szem előtt tartva igyekszem olyan otthonokat kialakítani, amelyek kiszolgálják lakóik minden igényét.

monokromszinekharmoniaja portre

Kádár Helen
enteriőrtervező,
lakberendező


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop