Újjáéledt családi fészek

Újjáéledt családi fészek

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Körbenapozott, jó atmoszférájú, 90 négyzetméteres otthonukhoz ragaszkodtak a fiatal szülők, ám szerették volna megváltozott igényeikhez újraosztani a helyiségeket. Sziráki Biankának a korábbi nagy szobán osztozó gyerekeknek kellett külön szobát tervezni, no és ha már felfordulás, legyen egy kis frissítés is a lakáson!

ujjaeledtcsaladifeszek 720


A iatal pár igényei magától értetődőek voltak, amikor megkerestek az átalakítással, hiszen miért is kellene új otthont keresni, ha amúgy az jó helyen van, megfelelő a mérete, napos és még szerethető is. A nem megfelelő beosztás könnyen átformálható, jelen esetben a korábban egy nagyobb szobán osztozó gyermekeknek kellett külön szobákat kialakítani, s ha már a helyiségeket újra kellett osztani, belefért egy kis frissítés is az egész lakáson. A korábban falakkal határolt előszobát és konyhát az étkező felé kinyitottuk, megnövelve a térérzetet, és ezzel a lépéssel máris lehetőség adódott a sokkal praktikusabb konyhai elrendezésre: meg lehetett növelni egy reggelizőrésszel a konyhapult felületét, az előszobában egy kis hozzáépítéssel, tolóajtóval kényelmes gardróbot alakítottunk ki, és újragondoltuk a korábbi előszobaszekrényt is. Az átalakítással a tárolás mellett kétszemélyes pad segíti a reggeli rohanós készülődést. A konyha is megszépült, gyönyörű matt akril frontokat kapott, kellemes kőhatású munkalappal, a konyhagépek részben maradtak, hiszen működőképesek, ám később akár beépíthetőkre is válthatók. A fiúszoba a régi szülői háló helyére került, a gyerekek korábbi nagyszobájából alakítottuk ki a lányszobát és a szülői hálófülkét. Utóbbinál nem volt szükség, hogy ablakos helyiség legyen, hisz kizárólag alvás céljára szolgál, ám a fény és friss levegő bejuttatásáról gondoskodtunk. A falbontások és új falak bekerülése miatt az összes belső nyílászárót kicseréltük, a nappali praktikus tolóajtót kapott.

A nappaliban játszottunk egy kicsit a fényekkel is, rejtett hangulatfényt alkalmaztunk körben a mennyezeten. A tervezés kezdetén a fürdőszobát és a vécét kihagytuk a felújítási koncepcióból, végül mégis megújultak, hogy belesimuljanak az újjáéledt lakás hangulatába. A helyiségek újraosztása mellett kicseréltük a radiátorokat, a korábban falon kívül futó fűtéscsövek falon belülre kerültek, és az elektromos hálózat is megújult. A padlón a vizes helyiségek kivételével mindenütt vízálló laminált padlót alkalmaztunk. Alapvetően mindenhol világos színekkel dolgoztunk, a türkiz árnyalatait használva kiegészítésképpen. A gyerekek maguk választhattak tapétát, amihez a bútorokat és egyéb kiegészítőket hangoltuk. Törekedtünk a letisztult, világos és barátságos stílusra, haszontalan részletekkel sehol nem zsúfolva a teret, és hogy minden felület gyerekbarát, könnyen tisztítható, időtálló legyen.

  

Munkám során mindig az egyensúly megteremtésére törekszem. Ez megnyilvánulhat hajszálpontosan összeillő elemek szabályosságában, vagy éppen tökéletes eklektikában, hiszen a harmonikus élettér mindenkinek mást jelent.

ujjaeledtcsaladifeszek portre

Sziráki Bianka
lakberendező

Könnyű takaríthatósága és modern megjelenése miatt üveg hátfal került a konyhába. Bár az ablak előtti pult csak 20 cm mélységű, mégis rengeteg plusz felületet ad, és még a radiátort is el lehet takarni.

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Széllkapu függőkerttel, találkozóhelyekkel

A 2013-ban kezdődött Millenáris projekt befejezéseképpen megnyílt a budai Széllkapu mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel, amely az elhanyagolt telket hivatott revitalizálni. Az új fővárosi zöldfelületen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat, és kialakítottak egy új mélygarázst is. A 2013-ban kezdődött Millenáris projekt befejezéseképpen megnyílt a budai Széllkapu mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel, amely az elhanyagolt telket hivatott revitalizálni. Az új fővárosi zöldfelületen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat, és kialakítottak egy új mélygarázst is. A fenntarthatóság érdekében elsősorban honos, a városi klímát és az ökológiai adottságokat jól tűrő fákat és cserjéket, illetve úgynevezett stressztűrő évelőfajokat választva sokszínű, biodiverz környezet jött létre mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel. A rengeteg pad, a lankás részeknek nézőtérjelleget adó ülőtámfalak és a tér tagoltsága lehetővé teszi, hogy a parkban több program is fusson egy időben, különböző helyszíneken. A sétautak három, gomba formájú, árnyat adó építményben futnak össze, tetejükön napelemekkel, így tágas, agóraszerű találkozóhely jött létre. A megnyíló kétszintes Millenáris2 mélygarázs 500 gépkocsi befogadására alkalmas, ezzel helyreállítva a terület beruházás előtti parkolóhelyszámát. Nagyobb összefüggő állomány a százötven díszcseresznye fa, amelyek cseresznyevirágzás idején különleges hangulatot árasztanak, de vannak a területen nagyobb méretű lepényfák, tölgyek, fenyők, almák, nyírek és gyertyánok is. Emellett ötvenezer évelő növény, rengeteg díszfű, nagyméretű cserje és negyvenezernél több hagymás növény színesíti a nagyközönség előtt is megnyíló parkot. A Széllkapu terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítészei, Majoros Csaba és Balogh Andrea változatos domborzatú parkot terveztek. A bevásárlóközpont felé méretes függőkertet építettek, amelynek akár panorámalifttel is megközelíthető felső szintjéről kilátás nyílik a Margit körút, a Vár és a budai hegyek felé. A szemközti oldalon, a park középső traktusában elhelyezett vízfelület felé déli irányba lejtő, pihenésre alkalmas domboldalt alakítottak ki. Nem messze a tótól kapott helyett a párásító fúvókkal is felszerelt vízjáték. A színes fényekkel megvilágított, programozható vízsugarak dizájnbetonlapokból törnek elő, amelyek felületébe stilizált növény- és állatfajtákat megjelenítő grafikákat martak. {igallery id=4799|cid=1101|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.