Vibráló színek között

Egy fiatalember első lakásának kialakításakor az élettér személyre szabása volt az elsődleges, geometrikus-színes, ugyanakkor racionálisan szervezett elemekkel.

vibraloszinekkozott 720

Fiatal férfi megbízóm óbudai, másfél szobás panellakásának átalakítása, egyedi igényekre szabása több szinten is kihívást jelentett. Egyrészt nem könnyű a panellakások tipikus jellemzője, a cellásság feloldása, márpedig megbízóm nagyobb és tágasabb konyhát képzelt el, mint amit az adottságok nyújtottak. A legnagyobb nehézséget azonban az jelentette, hogy megbízóm 205 centiméter magas fiatalember, és e ponton szembesültünk azzal a jelenséggel, hogy a panellakásokat annakidején az 1,80 méter magas emberekre, „modulor”-ra szerkesztették, ami a bútorozhatóságnak bizony határokat szab. A félszobából használható méretű hálószobát kellett kialakítani, amelyet a fürdő és vécéhelyiségek újragondolásával oldottunk meg. A koncepció kidolgozásakor bizonyos konvenciókat felborítottunk: az új hálószobába már 220 cm matrac méretű, egyedi gyártású ágy került, amelyet keresztbe fordítva helyeztünk el a helyiségben. A vécé és zuhanyzóblokk egy walk-in rendszerű üvegdobozba, a mosdópult pedig a szobával egy légtérbe került. Kis lakásoknál előfordul, hogy érdemes a nyíló ajtószárnyak helyett tolóajtóban gondolkodni, hiszen így kisebb helyet használunk el a térből. E megoldásnak azonban van egy kevéssé ismert hátránya, amellyel már csak a használat során szembesülünk, s akár kellemetlen is lehet: akusztikailag kevésbé védi a tereket. Ennél a lakásnál a nappalit és a hálót is tolóajtóval választottuk le, mert nem volt kiemelt szempont a helyiségek közötti áthallás elleni védelem.

A nappaliban bátran alkalmaztunk vibráló színeket, a geometrikus formák megjelennek mind a nappali hátfalaként használt dekorációs felület, mind a lámpatestek vonatkozásában. A nappali bútorozásánál prioritás volt a nagy tárolókapacitás és a nagyméretű televízió elhelyezése. Mivel egy lakásban a tárolás örök probléma, a lehető legtöbb szekrényt igyekeztünk elhelyezni úgy, hogy ne menjen a tériség rovására. A tervezés során nagy hangsúlyt fektettünk a világítás és a mesterséges – természetes fények kihasználására, így a hangulatvilágítási elemek okosvilágítás-rendszerben működtethetők.

A konyha méretét is növeltük, hiszen a beépített berendezések, a tárolókapacitás és a nagy munkafelület túllépte a panelkonyha volumenét. A konyhát az előtértől elválasztó kombi hűtőszekrény a beépített szekrényes részbe került, s így már minden adott egy közös főzéshez a barátokkal, vagy egy nyugodt esti vacsizós-filmnézős estéhez.

  

Ennél a fiatalos és vidám színekkel fűszerezett projektnél külön öröm volt számomra, hogy a megbízóval már az első ötletelésnél egy hullámhosszra álltunk, így a végeredmény egy olyan otthon lett, melyet a beköltözés pillanatától szeretettel laknak.

vibraloszinekkozott portre

Dunai Mária
építész


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop