Álmomban már láttalak

Egy új építésű, néhány lakásos társasház alsó szintjén alakítottuk ki ügyfeleim új otthonát, akik különösen érzékenyek voltak arra, hogy a funkcionalitás mellett a megálmodott otthon váljon valósággá.

almombanmarlattalak 720

Kedves, határozott, céltudatos. Ezek a jelzők fogalmazódtak meg bennem, amikor találkoztam fiatal megbízóimmal, s már a kezdet kezdetén éreztem, hogy közös munkánk kellemes hangulatú és hatékony lesz. Különleges élmény volt velük együtt átélni, ahogy a tervezés és a kivitelezési munkák során megérkezett második kisbabájuk. Hiszen éppen ezért is esett a választásuk erre csendes környéken lévő, kertkapcsolatos új építésű budapesti ingatlanra. Az eredeti alaprajz két gyerekszobát és egy kisebb gardróbbal kiegészített szülői hálót tartalmazott, a hozzájuk tartozó fürdőszobákat, és nagyon hasznos, ha van gépészeti tároló és mosókonyha is, hiszen itt sok mindent elrejthetünk. A lakás egyik különlegessége a nappali és konyha kapcsolata, amelyek egy légtérben vannak ugyan, de egymástól eltolva. Emiatt a nappaliba betervezett étkező a konyhából és nappaliból is könnyen megközelíthető. Mint szinte minden projektnél, itt is fontos volt a tárolási lehetőségek maximalizálása, szem előtt tartva, hogy a szellős hatás megmaradjon. Az eredeti alaprajzot néhány ponton kellett módosítani, hogy plusz tárolóhelyet alakíthassunk ki a konyhában, illetve a fürdőszobák alaprajza megfeleljen az elvárásoknak. Amikor új építésű ingatlant vásárolunk, a kivitelezőnek megvan a koncepciója a gépészeti és elektromos kiépítéssel kapcsolatban is. Fontos tudnunk, hogy ez nem képes teljes mértékben lefedni a vásárló igényét, hiszen még nem tudható, milyen lesz a berendezés. Jelen esetben még időben voltunk, ezért kiépítésüket már a mi terveink szerint hajtották végre.

Mint azt említettem, megbízóim határozott emberek, pontosan tudják, hogy mi tetszik nekik. Például ilyenek a színek is: az egyik nagy kedvenc a fehér, bézzsel kiegészítve. A fehér padló már a tervezés legkezdetén eldöntött kérdés volt. A fehérek elegáns hatását a fa furnér teszi otthonossá, melegebbé, amit kiemelnek és erősítenek a karakteres bronz kiegészítők. Másik kedvenc a púder és rózsaszín volt, ezt azonban igyekeztem visszafogottan megjeleníteni (hisz csak a család egyik fele hölgy). Amikor kisgyermekek vannak, bátornak tűnik a sok világos textil, hiszen joggal tartunk tőle, hogy sérül, gyorsan koszolódik, éppen ezért könnyen tisztítható anyagokat választottuk, amelyek a tesztelések során igazán jól teljesítettek. A maguk természetességével nagyon sok melegséget sugároznak az egyéni igényre készült festmények, minden esetben az adott helyiség színvilágához, stílusához illeszkedve. Pár nappal az átadás után felhívott az ügyfelem, és megköszönve a közös munkát, annyit mondott: „Amikor az új lakásról álmodoztam, pontosan ezt láttam!”

  

Otthonunk minden nap hatással van ránk. Számomra fontos, hogy segítsek megbízóimnak megtalálni önmagukat a számos stílus között. Munkám során a funkciót szem előtt tartva igyekszem olyan otthonokat kialakítani, amelyek kiszolgálják lakóik minden igényét.

aprootthonnagyvarosi portre

Kádár Helen
lakberendező,
enteriőrtervező


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop