Apró otthon nagyvárosi életérzéssel

„A térbeli lehetőségek és költséghatékonyság tükrében élhető és funkcionális terek” – ennyi kérése volt megbízómnak e kis lakásnál, de én emellett szerettem volna a nagyvárosi életérzést is becsempészni új otthona hangulatába.

aprootthonagyvarosi 720

Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb ember, aki önerőből költözik saját ingatlanba, első alkalommal kisebb alapterületű lakást vásárol, majd ha párt választ vagy anyagi helyzete már megengedi, nagyobba költözik. Ha jönnek a gyerekek, sokszor a családi ház a következő állomás, végül a gyerekek kirepülésével ismét kisebbre váltjuk a négyzetmétereket. Csodálatos érzés, amikor lakberendezőként ezen az úton kísérhetem ügyfeleimet. Jelen esetben a start mezőről indulunk: a lakás a város ütőerén, egy csendesebb utca társasházában van, s mivel igazán rossz állapotú volt, teljes felújítással bíztak meg.

Ilyen kisebb alapterületű, ezúttal 45 négyzetméteres lakás esetén szinte mindig fontos szempont a terek optikai növelése, komolyan hozzájárulva komfortérzetünkhöz. Erre léteznek eszközök, amelyeknek jelentős anyagi vonzatai vannnak, de persze vannak trükkök is, amelyek nem kerülnek semmibe. Mivel a lakás alaprajza nem tűnt ideálisnak, néhány helyen a terekhez is hozzá kellett nyúlni: az előtérből nyíló fürdőt és vécét egybe nyitottuk, ezzel sokkal szellősebb, élhetőbb fürdőszobát kaptunk. A legkritikusabb pont a hálófülke kialakítása volt, mert az eredeti alaprajz szerint vagy nem lehetett elhelyezni dupla ágyat, vagy csak úgy, ha egy oldalról és a végéről lehet megközelíteni. Ennek megoldásaképpen – növelve a háló méretét –, a konyha és kis szoba közötti falat elmozdítottuk, amelyet éppen csak annyira lehetett eltolni, hogy a fekvőhely keresztben elférjen. A kétoldalú megközelítést mindenképpen szerettem volna megoldani, ezért tolóajtókat terveztem az ágy két végébe.

Az előszoba/konyha oldalon a két ajtó között kapott helyet egy nagyméretű tükör, hogy optikailag megnyissa a teret. A konyhát a teljes falfelületen beépítettük, itt rejtettük el a gázórát és kazánt is, ez a bútorzat kísér be bennünket a nappaliba. A tárolóhelyek beépítésével a helyiségek berendezése ennyi funkcióval együtt sem kelt zsúfolt hatást. Különlegessé teszi ezt a kis otthont, hogy szinte az egész lakás egy légtérré válik a háló tolóajtóinak megnyitásával, valamint a nappali ajtajának megszüntetésével. Ebben az esetben a színválasztásnál a térnövelési szempont is szerepet kapott, a semleges, világos színek alkalmazása lehetővé teszi, hogy tekintetünk akadálytalanul fusson végig a tereken, ugyanakkor a poszterek és kiegészítők, a bútor szálirányának váltakozása izgalmasabbá teszi az enteriőröket.

  

Otthonunk minden nap hatással van ránk. Számomra fontos, hogy segítsek megbízóimnak megtalálni önmagukat a számos stílus között. Munkám során a funkciót szem előtt tartva igyekszem olyan otthonokat kialakítani, amelyek kiszolgálják lakóik minden igényét.

aprootthonnagyvarosi portre

Kádár Helen
lakberendező,
enteriőrtervező


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop