Abszolút szabadság

Abszolút szabadság

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

A napfényes ausztráliai Queensland-ben egy 1920-ban épített ház vált a felújítást követően barátságos, kék és földszínekbe öltöztetett családi otthonná, amelyben Julie és Paul boldogságban nevelik három 10–15 év közötti gyermekeiket.

abszolutszabadsag 720


Abszolút kreatív szabadságot nem minden nap kap egy lakberendező. Ezért amikor az ausztrál Leigh Bosworth ezt megkapta, alig akart hinni a fülének. „Szerettem volna tudni, hogy mégis melyek azok a határok, megkötések, amelyeken belül gondolkodhatom, ám közölték velem, hogy teljes szabadságom van. Csináljam azt, ami a legjobban ideillő.” – meséli mosolyogva Leigh. Neki persze volt is bőven ötlete arra, hogy a tulajdonos hogyan tudná a legjobban kihasználni mind a kinti, mind a benti tereket. Eredetileg a lakás meglehetősen idejétmúlt bútorokkal volt berendezve, ezért lakói olyan modern otthont szerettek volna, amely megfelel életformájuknak, és jól illik a hely napos klímájához is. Az egyszintes otthonból így egy éven belül kényelmes, jó elrendezésű kétemeletes ház lett, tágas szobákkal. A hálószobák, mint a szülőkéi is, a felső szinten kaptak helyet, míg a fő élet a földszinti nappaliban és teraszon zajlik. Az átépítést egy helyi cég végezte, az egész lakás padlótól a plafonig tökéletesen megújítva. A konyha- és fürdőszobabútor, csakúgy, mint a terasz konyhabútorai, méretre készültek, a végeredménnyel Julie és Paul háromgyermekes házaspár pedig igencsak meg voltak elégedve.

„Ami a színeket illeti, Leigh szerint a natúr színek sosem mennek ki a divatból, a hűvösebb kék színárnyalatok pedig frissek, és könnyű együtt élni velük. A kék nagyszerű színfolt és tökéletesen illeszkedik a sötét tónusú tömörfa parkettához. „Szeretem a konyhát, fürdőszobát és a központi helyeket természetesnek és klasszikusnak meghagyni, majd néhány meghatározó elemmel egyedivé, frissé, izgalmassá tenni. Ez azt jelenti, hogy a fontosabb bútorok kiállják az idő próbáját, míg a többi kiegészítő lehet játékosabb, meghökkentőbb, amelyek kiegészítik a szobát, és otthonérzetet adnak.” – mondja Leigh. A textileknél, amikor csak a lehetőségek megengedik, mindig a drágább, luxus szinvonalú anyagokat javasolja megrendelőinek. „Mielőtt újabb kiegészítőt vásárolunk, jól nézzünk körül, nincs-e valamelyik fiók alján vagy szekrényben egy elfelejtett porcelán- vagy üvegtárgy, amelynek új életet adhatunk azzal, ha elhelyezzük egy jól látható ponton. Ezektől személyessé, melegebbé válhat otthonunk.” – szól a belsőépítész tanácsa. A projekt megvalósulása nem más, mint Leigh teljes kreatív szabadsága kiteljesülésének szép példája. „A szabadság volt ennek a munkának a vidám, egyben ijesztő része is!” – mondja nevetve.

  

 „Klasszikus, kifinomult, időtlen és mindenekfelett kényelmes.” – definiálja saját stílusát Leigh Boswell. Leigh kedvenc anyagai a bronz, réz és arany, és minden, ami nagyszabású és elegáns. Kedvenc színei a földszínek és a kék összes árnyalata.

abszolutszabads portre

Leigh Boswell

www.highgatehouse.com.au 

 

A hűvös kékek jól működnek kívül-belül egyaránt, a sötétebb kék tónusok életet, karaktert visznek az enteriőrbe. A nappali nagyobb méretű szürke szőnyegétől a helyiség tágasabbnak, impozánsabbnak tűnik.

Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Széllkapu függőkerttel, találkozóhelyekkel

A 2013-ban kezdődött Millenáris projekt befejezéseképpen megnyílt a budai Széllkapu mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel, amely az elhanyagolt telket hivatott revitalizálni. Az új fővárosi zöldfelületen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat, és kialakítottak egy új mélygarázst is. A 2013-ban kezdődött Millenáris projekt befejezéseképpen megnyílt a budai Széllkapu mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel, amely az elhanyagolt telket hivatott revitalizálni. Az új fővárosi zöldfelületen 355 előnevelt fát telepítettek, létrehoztak egy 700 négyzetméteres, vízinövényeknek otthont adó tavat, és kialakítottak egy új mélygarázst is. A fenntarthatóság érdekében elsősorban honos, a városi klímát és az ökológiai adottságokat jól tűrő fákat és cserjéket, illetve úgynevezett stressztűrő évelőfajokat választva sokszínű, biodiverz környezet jött létre mintegy 17 ezer négyzetméter zöldfelülettel. A rengeteg pad, a lankás részeknek nézőtérjelleget adó ülőtámfalak és a tér tagoltsága lehetővé teszi, hogy a parkban több program is fusson egy időben, különböző helyszíneken. A sétautak három, gomba formájú, árnyat adó építményben futnak össze, tetejükön napelemekkel, így tágas, agóraszerű találkozóhely jött létre. A megnyíló kétszintes Millenáris2 mélygarázs 500 gépkocsi befogadására alkalmas, ezzel helyreállítva a terület beruházás előtti parkolóhelyszámát. Nagyobb összefüggő állomány a százötven díszcseresznye fa, amelyek cseresznyevirágzás idején különleges hangulatot árasztanak, de vannak a területen nagyobb méretű lepényfák, tölgyek, fenyők, almák, nyírek és gyertyánok is. Emellett ötvenezer évelő növény, rengeteg díszfű, nagyméretű cserje és negyvenezernél több hagymás növény színesíti a nagyközönség előtt is megnyíló parkot. A Széllkapu terveit a TSPC Mérnökiroda, Kádár Mihály és Könözsi Szilvia készítette. A park tájépítészei, Majoros Csaba és Balogh Andrea változatos domborzatú parkot terveztek. A bevásárlóközpont felé méretes függőkertet építettek, amelynek akár panorámalifttel is megközelíthető felső szintjéről kilátás nyílik a Margit körút, a Vár és a budai hegyek felé. A szemközti oldalon, a park középső traktusában elhelyezett vízfelület felé déli irányba lejtő, pihenésre alkalmas domboldalt alakítottak ki. Nem messze a tótól kapott helyett a párásító fúvókkal is felszerelt vízjáték. A színes fényekkel megvilágított, programozható vízsugarak dizájnbetonlapokból törnek elő, amelyek felületébe stilizált növény- és állatfajtákat megjelenítő grafikákat martak. {igallery id=4799|cid=1101|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új kilátó a Naplás-tó partján

A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A XVI. kerületi Naplás-tó környezetében új kilátót építtet a Pilisi Parkerdő Zrt. azzal a céllal, hogy a pesti oldali városi erdők ökológiai és turisztikai értékét fejlessze. A beruházás értékét növeli, hogy a környék az utóbbi évtizedekben ipari övezetből intenzíven alakult át lakó és pihenő övezetté. A Naplás-tó Budapest legnagyobb kiterjedésű állóvize, valójában a Szilas-patak árvízvédelmi tározója Cinkota mellett, amely mára a fővárosiak egyik kedvenc pihenőhelyévé nőtte ki magát, nem mellesleg pedig színes állat- és növényvilága miatt is érdemes meglátogatni. A tó és közvetlen környezete 1997 óta természetvédelmi terület, a cinkotai parkerdővel és a Merzse-mocsárral együtt számos vízimadár fontos pihenőhelye a tavaszi és őszi madárvonulási időszakban. A kilátó megvalósítását a fővárosi Tér-Köz pályázat és a XVI. kerületi önkormányzat finanszírozása tette lehetővé, terveit a Robert Gutowski Architects készítette, a kivitelező pedig a Prédikálószéki-kilátót is építő Fitotron System Kft. A terepi munkálatok a szükséges engedélyek birtokában augusztus első hetében indultak, a várható befejezés és átadás idén ősszel lesz. A kilátó koncepciójának megfogalmazása során a helyszín adottságait figyelembe véve fontos szempont volt, hogy a kilátó a fák fölé magasodjon, ezzel teljes panorámás kilátást téve lehetővé a környékre. Ez az átalakulás az erdők funkcióját és az erdei turisztikai lehetőségeket is megváltoztatja: szerencsésen felértékelődnek, ökológiai és turisztikai szempontból egyaránt méltó helyükre kerülhetnek a főváros pesti oldalának erdőterületei. {igallery id=4799|cid=1102|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Új Duna-híd épül

Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Budapesten tehermentesíteni kell a belvárost, hogy egyszerűbben és gyorsabban lehessen utazni, és hogy a kevesebb károsanyag-kibocsátásnak köszönhetően klímabarát közlekedési rendszere legyen a fővárosnak. E célt szolgálja az új dél-pesti híd, amely közvetlen összeköttetést teremt Újbuda és Csepel, valamint Ferencváros, Kispest és Kőbánya között. A tervek szerint legkésőbb 2023-ban kiírható a kivitelezői tender, majd következhet a három évig tartó építkezés. Miközben Budapest belvárosi szakaszán megközelítőleg egy kilométerenként található átkelési lehetőség, délebbre csaknem tíz kilométer választja el egymástól a Rákóczi hidat és az M0 gyűrű déli hídját, ráadásul a déli városrészek között a mai napig nincs a városhatáron belüli közvetlen összeköttetés. Csepel immár hetven éve vár arra, hogy Budapesten belül végre átkelő épüljön a budai kerületek felé. Az új Duna-híd megépítéséről 2018 decemberében határozott a kormány, s míg a Rákóczi híd építésekor a villamos vonal kiépítését csak a híd átadása után húsz évvel pótolták Újbudára, addig az új Duna-híd esetében a hídon átvezető villamos vonalat már a híddal együtt tervezteti a kormány. Fürjes Balázs, Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelő államtitkár szerint az új híd önmagában is 50 ezernél is több autóval csökkentheti a belváros autóforgalmát. A budai Galvani utca és a pesti Illatos út vonalában épülő híddal közvetlen villamos összeköttetés jön létre Buda, Csepel és Dél-Pest között. A tervezendő négy kilométer hosszú villamos vonal Budán a Fehérvári úti villamos pályáról leágazva a Galvani utcán át Csepelen a Weiss Manfréd útnál a H7-es HÉV-et, a Soroksári útnál a H6-os, és a Kunszentmiklós-Tass elővárosi térséget kiszolgáló 150-es vasútvonalat is keresztezve a szakaszon 5 új akadálymentes megállópárt kap. Az utazási idő rövidülésével az érintett településrészek lakói könnyebben jutnak el a szomszédos kerületbe dolgozni, tanulni vagy éppen vásárolni; a felesleges kerülők megszűnésével pedig az autók károsanyag-kibocsátása is csökken.