Álmodozzunk, amíg a kert szunnyad!

Legyen csak a sorház előtt néhány négyzetméterünk vagy a házat körbeölelő nagy kertünk, tudjuk, hogy soha nincs kész: ad tennivalót és örömöt bőven. Az előttünk álló néhány zord hét jó idő a tervezgetésre. Ebben segítünk néhány ötlettel, amelyeket szakavatott mesterektől és lelkes diákoktól lestünk el a Magyar Kertépítő Versenyen.

 

02

 

Miért modern kert?

Mert kis helyen is dekoratív, könnyű kialakítani, egyszerűbb a fenntartása, tiszta, átlátható, jól használható és persze divatos. A Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola diákjai sok saját kivitelezésű ötlettel építették meg ezt az igazán szép és hatásos kertet. Méretre készültek a lemezből hajtogatott medencék, a növénytartó planténer és a kiemelt ágyak is.
A tűz-víz, fekete-fehér ellentétére építeni izgalmas, ugyanakkor szoros összekapcsolódásukat is kifejezhetjük növényhasználatban és kerttechnikában egyaránt.
Egy tetőkert növényeinek megválasztásánál fontos szem előtt tartani, hogy kitesszük azokat az időjárásnak, kevésbé védettek. Ezért kerüljön bele magasabb fa, ami árnyékot adhat, huzalra futtatott növény, ami a széltől védi a kint tartózkodókat, de mégsem zárja be teljesen a teret. Fűféle, ami a szélsőségesebb időt is bírja, valamint olyan formára nyírható cserje, ami szintén strapabíró. A víz jelenléte is fontos. Itt mind álló vizet, mind mozgó vizet használtak a diákok, kihasználva a kedvező pszichikai hatásukat (csobogó hang, csillogó felület). A kerti bútor megválasztása is kulcskérdés. Színével egy újabb vonzó ellentétet csempészethetünk a kertbe. 

Természetes hatású kert

A tájképi kertek legismertebb stílusa a „tájképi angol kert”. A térségre jellemző kő és növényanyagok felhasználása mellett a természetes, laza ,arányos, kert dús növényvegetációval épül. A Biotó Kft. fürdőtó és dísztó alkotásainál is a tájképi irányzatot képviseli. Mottónk: „Egy tó úgy nézzen ki, mintha mindig ott lett volna”. A fólia a tavon belül, és azon kívül sem látszik, a tópartkialakítás is természetes hatású, az tó ökológiai rendszere pedig mesterséges szűrők nélkül is működik. A speciális összetételű halállományt nem kell etetni, a tó eltartja őket. Egy tájképi kertben is kiemelten figyelünk arra, hogy hasonló igényű növényeket telepítsünk egymás mellé. Mind víz-, mind fényigényre igaz ez.
Ha a tájjelleg megengedi, érdemes néhány nagy sziklát is felhasználni a kertben. Egy jól elhelyezett szikla megfelelő növénykörnyezettel már sziklakertnek tekinthető. „Gyakran használunk mohás köveket is – beszél munkájukról Szucsik Attila kertészmérnök –, így tökéletesen azt az illúziót tudjuk kelteni egy frissen elkészült tónál, vagy kertrészletnél, mintha az már évtizedek óta ott lenne.”
A falusi kerteknél a természetességre, a környezettel való harmóniára való törekvés a lényeg. Jól mutatnak itt a fűszer- és a gyógynövények (kakukkfű, citomfű, menta, rozmaring bazsalikom), látványos virágzást produkálnak a gyógynövények (kasvirág, körömvirág, mályva, levendula, mák, vasfű, kankalin, zsálya). Egyéb évelő növények: margaréta, gyűszűvirág, gyöngyvirág, pünközsdirózsa, aranyvessző (a nemesítet steril változat), harangvirág, szarkaláb, napfényvirág. Cserjék: mogyoró, fagyal. Malomkő, régi szekér, szekérkerék, a régi falusi élet szerszámai harmonikusan beleilleszkedhetnek a kert egészébe. A mesterkéltséget, modern stílust érdemes mellőzni.

Fával, kővel, kreatívan

A fát rengeteg dologra használjuk a kertben. Készíthetünk belőle teraszt, pergolát, árnyékolót, padot, komplett pihenősarkot. Megfelelő impregnálás után támfalként is használható. A fa könnyen megmunkálható, alakítható, színezhető, így ha fantáziánkat szabadjára engedjük, különleges formákat alakíthatunk ki belőle a hullámzótól az egyenes mértani formákig. Lehetőleg keményfát (tölgyet, akácot) használjunk kültérben a tartósság érdekében, a felületkezelő anyagokat pedig több rétegben vigyük fel, lehetőleg kérjük szakember tanácsát.
A fa mellett a kert másik meghatározó természetes építőeleme a kő. Sokszínűsége és felhasználhatósága szinte vetekszik a fáéval, ám remekül ki is egészítik egymást. Kertünkben az ívesen kanyargó, antik tölgy színű támfalat erőteljesen töri meg a rozsdabarna foltokkal tarkított zöldpala csobogó, ami egyben a kert vizuális és élménybeli súlypontja is. Ugyanezt az anyagot zúzottkőként is megkaphatjuk, így a kialakított járófelület kellemesen harmonizál a csobogónkkal
E kertet az „Álmodozók” fiatal csapata, a Stipa Bt. kertészmérnökei, és a kivitelezésben segédkező Varga András kertészmérnök, egyéni vállalkozó alkotta.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop