Díszkivilágítás

Hogy később valóban élvezhessük otthonunk szépségeit, ne bontsunk burkolt falakat, kerti utakat, célszerű még a kerti világítást is az építés idején kitalálni.

 

 

A kerti világításnak kettős célja van: egyrészt a biztonság megteremtése, másrészt az esztétikai szempontok. Saját testi épségünk, autónk, növényeink, házfalunk, illetve az összes kerti építmény védelmét szolgálja, amelyekben könnyen kárt tehetünk, ha a kivilágítatlan vagy nem megfelelően megvilágított kertben botorkálunk akár gyalogosan, akár az autónkkal. Ezért mindenképpen fontos megfelelően megvilágítani a bejáratot, a lépcsőket, a garázshoz vezető utat, az előkertet és a teraszt. (Sőt célszerű a házszámot is megvilágítani, ha azt akarjuk, hogy vendégeink könnyebben megtaláljanak bennünket, bár már kaphatók olyan számok, amelyek önmagukban is világítanak!) A kerti utakat a színházi világból ismert úgynevezett lábfényekkel célszerű „kijelölni”, földbe süllyesztve, vagy 20-50 centiméter magasan.

 

 

Mozgás- és időérzékelő

 

A legcélszerűbb, ha a kerti világítás kábeleinek fektetése, a lámpák elhelyezéséhez szükséges betonlapok, az elektromos szerelés a házzal együtt készül, természetesen a füvesítés és a növények ültetése előtt. A biztonsági világítás másik feladata, hogy védjen az „illetéktelen behatolóktól”. Remekül szolgálja e célt a mozgásérzékelő lámpa, amely a hatósugarában történő mozgásra néhány percig ég, figyelmeztetve a ház tulajdonosát. Funkciójából adódóan határozott, erős és egyenletes fényt bocsát ki. Ha nem a mozgásérzékelőre akarunk támaszkodni, beszereltethetünk időkapcsolót is. Ezzel előre beállítható, hogy mikor és hol gyulladjanak fel a fények: van, aki azt szereti, ha este tízig vagy éjfélig borul fénybe a kertje, utána átadja a teret a sötétnek.

Fő a mérsékletesség!
Ahol a szépség kiemelése a fontos, elegendő a sejtelmes fény, a kert legszebb darabjainak, növényeinek megvilágítása. Különböző méretű oszlopokkal (50-120 centiméter) fantasztikus hangulat érhető el. Hatásos például a fák, bokrok, virágok – s ha van – medence körvonalainak kiemelése. Nagyon fontos azonban a mértékletesség, ne borítsuk fényárba a kertet! Itt is érvényesül az a mondás, hogy a kevesebb több. A megfelelő árnyalatokat higanylámpával lehet a leginkább kiemelni.
A világítótestek telepítésénél ügyeljünk a növények igényeire is: úgy kell elhelyezni a lámpákat, hogy az általuk termelt hő ne zavarja a fákat, bokrokat, virágokat. Általában érvényes, hogy a növények megvilágítására a süllyesztett vagy a földbe szúrható lámpatestek alkalmasak.
Nem mindegy az sem, hogy milyen színű fényt alkalmazunk a kertben. A hideg fény például vonzza az éjszakai lepkéket, ezért a teraszra, ahol meghitt estéken üldögélni szeretnénk, célszerű sárgás fényeket telepíteni, míg más helyekre lehet kékeset is tenni. A kültérre készülő szerkezetek törpefeszültséggel működnek, kifejezetten biztonsági okokból, és az ilyen lámpákon az IP65 jelzés olvasható.

Ha van kerti tavunk, csobogónk, remekül megvilágíthatjuk. Számos szép megoldás létezik, például a víz alatti világítás, a felszínen úszó virágokba, buborékokba rejtett lámpácskák, a kövekbe, sziklába épített égők egészen különös fényben jelenítik meg a tavat. E világítást kizárólag olyan vállalkozásra bízzuk, amely speciálisan ezzel a területtel foglalkozik! (A „vízálló” lámpákat a gyártók IP68 jelzéssel látják el.)

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop