Ki ne ismerné Straub Dezső Jászai Mari-díjas színművészt! Õ az, akit Bodrogi Gyula annak idején úgy mutatott be: Előttem az utódom! Közel ezerötszáz alkotást fémjelez nevével. Rendkívül tehetséges, színes egyéniség. Olyan, aki bármibe is fog, azt szeretettel és lelkesedéssel teszi. Amellett, hogy a Budaörsi Játékszín és a Mikroszkóp Színpad aktív színésze, színházi előadásokkal járja az országot, televízióműsort vezet és sikeres reklámmenedzsere egy horgász világcégnek. Színes egyénisége az otthonában is megmutatkozik, amelynek építésében saját kezűleg részt vett.
Az ember mindig olyasmire vágyik, ami azelőtt nem adatott meg neki. A Józsefvárosban születtem, a „mínusz első” emeleten laktunk. Csak halovány emlékeim vannak arról a borzalmas lakásról. Aztán az ötvenes években Budára költöztünk, egy kétszobás lakásba, ahol már kényelmesebben elfértünk. Sőt! Mivel a ház felét a háborúban lebombázták, még udvarunk is volt.
Hárman vagyunk fiútestvérek, úgyhogy mindig zajlott az élet nálunk. Aztán mindhárman kirepültünk, megnősültünk, és gyermekeink születtek. A sors furcsa fintorának köszönhetően egy alkalommal úgy alakult a helyzet, hogy egyikünknek sem volt hol laknia, úgyhogy mindhárman hazaköltöztünk a szüleinkhez, immár a családunkkal együtt. Éveken át szám szerint tizenketten – plusz egy kutya – éltünk a kétszobás lakásban. Amit csak lehetett, leválasztottunk, hogy minél több szobát alakítsunk ki. Így aztán a konyhából is szoba lett, az előszobából pedig konyha és szoba egyben. Úgy éltünk, mint egy gyönyörű, nagy olasz család: kicsit zsúfoltan, de nagyon nagy szeretetben.
Végül aztán mindannyian lakáshoz jutottunk, ami hatalmas dolog volt. Akkortájt a minisztériumban összeírták a sanyarú helyzetben lévő színészeket, akiknek a sorába tartoztam én is.
Sőt, a „tizenketten két szobában” helyzettel rögtön a lista első felére ugrottam, így aztán kiutaltak nekünk Kispesten egy lakótelepi lakást. Amikor megláttam, hogy a nagybőgővirtuóz Pege Aladár fog fölöttünk lakni, belegondoltam, hogy milyen éjszakáink lesznek majd, amikor Ali bácsi rázendít, hogy din, din, din, din, din…
Angyalföldön, a József Attila Színház üdvöskéjeként, bementem a Tanácsba, hogy kiutalást szeretnék cserélni. Így aztán végül a Szegedi útra költöztünk, egy panelházba, a színháztól öt percre. Szerettünk ott lakni, de a lakótelep szinte kivetett magából. Mivel az emberek gyakran láttak a televízió képernyőjén, azt hitték, „baromi” gazdag vagyok, és nem értették, hogy mit keresek én ott, és miért nem a Rózsadombon élek…
Komoly álmaim és vágyaim voltak! Mivel a fiatalságom úgy telt el, hogy minden egyes centiméterért meg kellett „küzdenem”, egy ház elérhetetlen álomnak tűnt. Ha belegondolok, hogy ifjúkori vágyam egy akkoriban szinte elérhetetlennek tűnő Moszkvics 407 volt, egy ház, amit saját magam építek?!
Hogy hogyan valósult meg mégis az álmom – Pályázat útján megvásároltunk egy bértelket, amelyre ikerházépítési engedély volt. Egy kedves barátommal összefogtunk, és belevágtunk az építkezésbe. Láttuk, hogy körülöttünk családok mennek tönkre a házépítésbe, ezért elhatároztuk, hogy mi nem követjük a rossz példát. Tíz évig tartott az építkezés, és ez idő alatt tucatnyi helyen laktunk, egy kicsit itt, egy kicsit ott. Akkoriban ragasztotta rám Csala Zsuzsa a „Cső” nevet. Azt mondta, olyan vagyok akár egy csőlakó. A házunk építésében aktívan részt vállaltam, mondhatni: minden tégla átment a kezem alatt. A szigetelőfal építésétől kezdve a terasz zsaluzásán át a kerítés lécezéséig minden munkában segédkeztem. Mivel fiatalon kis térben kellett élnem, ezért a házunkban hatalmas belső terek és soha nem használt nagy erkélyek vannak. A tisztességes belmagasság vonzata a galéria, és az, hogy mindenhonnan mindenhová át és ki lehet látni. Azt mondtam a tervezőnek, hogy szeretném, ha egy négy méter magas karácsonyfa játszi könnyedséggel elférne a nappaliban.
Érdekes, hogy amikor végre elkészült a házunk, valahogy nehezünkre esett a beköltözés. Aztán természetesen belaktuk, már-már túlságosan is. A házunk egy családnak épült, és másfél évtizeden át boldogan éltünk benne, aztán sok minden megváltozott az életünkben. Néhány éve elveszítettem a feleségemet, a fiaim felnőttek, kirepültek, így aztán az otthonunk alapvető funkciója más lett, mint azelőtt. Idővel a pincéből a nagyobbik fiam egy remek stúdiót alakított ki, a kisebbik pedig műhelynek használja a garázst.
Felmerült bennem, hogy eladom álmaim otthonát, de nagyon sokat jelent számomra, nehezen tudnék megválni tőle. Azt hiszem, inkább egy kétgenerációs házzá alakítjuk át, amely színtere lehet a fiaim családalapításának is. Na és ott van a pici lányom, Napsugár, aki négy és fél évesen ragyogja be az életemet.
„Színes” életet élek, a színház mellett sok mindennel foglalkozom: kommunikációs tréningeket tartok, egy rendezvényszervező céget vezetek, sikeres reklámszakembernek tartanak, könyveket írok és marketingmenedzsere vagyok egy horgászfelszerelést forgalmazó világcégnek. Szóval, sokan úgy látják, szétforgácsolom magam, pedig erről szó nincs. Ezek a kreatív területek kiegészítik egymást, így például egy cég márkaépítésének, vagy egy reklámstratégia kialakításának igen fontos elemét segítik: azt a képességet, amellyel teljes egészében átlátom a feladatot.
Ha leülök otthon, mindig jár az agyam, állandóan jegyzetelek. Szlogeneket írok, vagy céges indulót, esetleg verseket. Ehhez bizony nyugodt otthon kell. De ha már visszatértünk az otthonra, szeretem, ha célszerűek a berendezési tárgyak, de él köztük egy-egy antik darab is. Örököltem jó néhány gyönyörű szobrot, amelyek kiemelt díszei a lakásomnak, és van egy öreg zongorám is.
Tetszene, ha egy dombtetőn saját kezűleg építenék egy várat. Fenn állna magányosan a csúcson, ahonnét messzire ellátni.
Huh, már megint az álmok!
Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz!
Hozzászólások