Modern átirat

Ahol a tradíció és a kor szelleme találkozikSzépen illeszkedik épített környezetébe ez a családi ház. A házaspárnak és két gyermekének otthont adó épület természetes anyagaival, a terméskő burkolat és a fehérre vakolt felületek jó arányával, valamint a tradicionális formák modern átiratával egyszerre hagyományőrző és korszerű. A ház és gondozott környezete sejteti, hogy lakói a belső terek kialakításában is a legjobbra törekedtek. Nem akartak egyebet, mint kényelmet.

 

01

 

A  Martonné Molnár Marianna építész tervei szerint kivitelezett ház külső megjelenéséhez, amelyet a sallangmentes formák és a szép, tradicionális anyagok tesznek harmonikussá, ugyancsak elegáns, reprezentatív belső társul.
Az utóbbi megtervezésére felkért Papp Marianna lakberendező idejében, már a külső burkolatok és a terasz megtervezésekor bekapcsolódhatott a munkába, ennek is köszönhető a külső és a belső látvány összhangja. A megrendelők jól használható, élhető tereket és praktikus, mindenki számára kényelmes beosztást igényeltek. Ennek megfeleően két jól elkülönített részre oszlik a ház: a földszinti, mintegy száznegyven négyzetméteres alapterületen nagy közösségi területet, egybefüggő nappali-konyha-étkezőt, egy külön szobát, fürdőszobát és kényelmes méretű gardróbot alakítottak ki. Ide csatlakozik a hátsó kertre néző, így az utcafront és a kíváncsi tekintetek elől elzárt, hatalmas fedett terasz is, amelyet az év nagy részében szinte teljes értékű lakótérként használhatnak. A hatvanhat négyzetméteres tetőtérben az elvonulásra, pihenésre alkalmas intim zóna kapott helyet: a szülői háló- és a két gyerekszoba, a hozzájuk tartozó fürdőszobákkal. Ehhez a lakrészhez szintén csatlakozik egy szép méretű, nyitott terasz.

A berendezés praktikus, kényelmes és elegáns is egyszerre, sok figyelemre méltó, egyedi megoldással, minőségi anyagokból elkészítve. A mobiliák márkás olasz bútorok, amelyek jól illenek az összképbe. A nappali és vele az étkező egységességét a meleg színű, sötét fapadló hangsúlyozza ki, valamint az egységes színkoncepció, amely a ma oly divatos bronzos árnyalatokkal fűszerezett fekete-vanília szép kontrasztjára épül. Az egyedi tervezésű lépcső és bútorok elsőrangú anyaga és a szép tapéták, lakástextíliák mértéktartó eleganciát árasztanak.
Kinek-kinek saját ízlése, elképzelései szerint készültek el az emeleti szobák. A szülők hálószobájában a berendezést a meglévő franciaágyhoz igazították. Itt a barna nyugalmát a bronzos fények eleganciájával és a tapéták és textilek különlegességével ötvözték. A kislányszoba vidám színes és játékos, míg a fiúszoba szürkés, koptatott színekkel, modern formavilággal fejezi ki kis lakója elképzelését.
Íme, egy kétgyermekes családra szabott modern átirat. 

– Rendkívül dekoratív és harmonikus ez a többfunkciós tér. Látszik a nappali „lebegő”szekrényének zebrano frontja, az üvegkorlátaival légies lépcső és az alatta berendezett hívogató bársarok. Utóbbi egyébként zseniális kihasználása a legtöbbször beépített lépcsőfeljárónak. Különlegesen szép tapétákat válogattak e térbe.
– Magasfényű, vanília színű bútorfrontok teszik rendkívül elegánssá a konyhát. Remekül illik hozzá az extravagáns, zebrano mintázatú burkolat a munkapult fölötti falszakaszon, valamint az ugyancsak zebrano étkezőasztal. Az ablakokra praktikus és mutatós római rolók kerültek.
– Látványos az étkező különleges álmennyezetrendszere és megvilágítása is. A fehér-kávébarna harmóniája a mennyezeten ugyanúgy érvényesül, mint a falburkolatok, textilek és bútorkárpitok összefüggésében. A klasszikus vonalú bőrhuzatú, olasz székekhez egyedi tervezésű asztalt társítottak.
– Krémszínű falak mellett nem érezzük túlzásnak az ágy mögötti fal domináns tapétáját. A barna finoman csillogó bronzos fényben is feltűnik, amitől luxusérzete támad az embernek. Ez a finom hálószoba a bizonyíték arra, hogy cseppet sem unalmas a végeredmény, ha egy szín árnyalataiból „építkezünk”.
– Ifjú gazdája ízlésének megfelelően alakították ki szürkére hangolva a fiúszobát. A falat városkép díszíti, a szőnyeg utcaköveket idéz, a kopottas szürkék házfalakat, míg a lámpák jelzőlámpákra emlékeztetnek. Összhatásuk izgalmas utcahangulatot teremt a szobában.
– Tágas és világos a leányszoba, használója kedvenc színeivel, pinkkel, lilával, rózsaszínnel hangulatossá téve. Egyszerű és funkcionális a berendezés, de a virágos tapéta kedves, leányos romantikát kölcsönöz a térnek. Az erőteljes színeket remekül tompítja a sok világos felület és a modern formavilág.

Így bánjunk több funkcióval

Tágas és világos a földszinti közösségi tér. A belsőépítészeti kialakítás ugyancsak aláhúzza ezt az erényt.
A nagy üvegfelületeken beáradó fénynek semmi sem áll útjába, az alacsony bútorozásnak köszönhetően a nappali-étkező bármely pontjáról kilátni a kertbe.
A többfunkciós térben a különböző területeket csupán a bútorszigetek elhelyezése jelöli ki. A szimbolikus térelválasztás csupán álmennyezetekkel jelölt, az átgondolt világítási rendszernek fontos elemei a süllyesztett fényforrások, illetve a látványos csillár.
És hogy az ötletes térkihasználás nagy alapterületen is fontos, azt jól példázza a lépcsőfeljáró alatti – egyébként holt térben – kialakított rész, a vendéglátás helyszíne.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop