Bababarátság

A babavárás nem csak a megfelelő rugdalózók és kiságy kiválasztásából áll, arra is fel kell készülni, hogy mi lesz akkor, amikor a kis manó elkezd csúszni, mászni, totyogni, felfedez minden újdonságot a világban. Egy átlagos lakás megannyi veszélyt rejt egy kíváncsi baba számára, éppen ezért érdemes apró trükkökkel biztonságossá alakítani azt.

 

 

A NAPPALI VESZÉLYEI

 

Kisgyermekes háznál soha ne hagyjuk szabadon a lépcsőt és a feljárót, zárjuk le ráccsal. Az ajtókra, ablakokra szereljünk biztonsági láncot, lehetőleg olyan magasra, hogy még nekünk is ágaskodni kelljen az eléréséhez. Így a baba már biztosan nem esik ki az ablakon.

 

A cserepes növényeket, nagy vázákat, szobrokat száműzzük a lakásból néhány évre, vagy tegyük a gyerek által elérhetetlen magasságba. A szabadon futó vezetékeket, kábeleket rejtsük.

 

A fűtőtesteket vonjuk be védőburkolattal. A fiókokra kapható már biztonsági babazár, megakadályozandó, hogy a gyermek kinyissa és magára rántsa őket.
Különösen az éles szekrények, asztalok sarkai tudnak végzetes baleseteket okozni, főként elevenebb kisfiúknál. Tegyünk a bútorokra műanyag sarokvédőt, ami megóvja a totyogót az ütközés veszélyeitől.
A legnagyobb veszélyforrás a konnektor, ez ugyanis minden baba számára mindig elérhető. Kapható ún. vakdugó, gátolva a mechanikus behatásokat, de beszerezhetünk bababarát konnektort is. Csak akkor mozdul el benne egy műanyag, ha a megfelelő„tárgyat” dugjuk bele. Ha a gyerek kirántja a dugót, automatikusan visszazár.

BIZTONSÁGOS HÁLÓSZOBA
A baba-hálószoba bútorait eleve úgy válogassuk össze, hogy ne legyenek rajta éles kiszögellések, bevonatuk ne tartalmazzon mérgező anyagokat. Abban ugyanis biztosak lehetünk, hogy a gyerek előbb-utóbb kipróbálja, milyen ízű is a szék lába. A kiságy rácssűrűségét ma már szigorú előírás szabályozza, nehogy a kicsi feje beszoruljon.
Az ablakokat a hálóban is kitüntetett figyelemmel kezeljük: nem elég biztonsági zárat helyezni rájuk, arra is ügyeljünk, hogy ne legyen se alatta, se a közelében olyan szekrény, szék, amire a baba felmászhat, hogy elérje. A gyerekszobába érdemes több lámpát felszerelni, ám kivétel nélkül mindet a falra vagy a mennyezetre, nehogy a kis kezek lerántsák.

KONYHAI SERTEPERTE
A tűzhely csavarható gombjai és a fortyogó edények felettébb izgalmasak alulról szemlélve, ezért érdemes egy paravánt vagy védőrácsot szerelni a tűzhely elé. A modernebb főzőlapok már eleve gyerekbarátok: a sütőlapok csak akkor kapcsolnak be, ha edény kerül rájuk. A sütőt érdemes szemmagasságba építeni, ahol ez nem megy, ott a sütőajtót többrétegben üvegezett, hőszigetelt ajtóra cseréljük.
A kis háztartási gépek számára érdemes külön szekrényt kialakítanunk, amelyet avatatlan kezek nem érhetnek el. A késeket és egyéb veszélyes konyhai eszközöket is biztosított fiókokban tároljuk. Ehhez elegendő egy kis kallantyút beépíteni, amely a fiók betolásakor automatikusan zár, a nyitás ugyanilyen egyszerűen, nyomásra történik.
Az összes, háztartásban használatos kémiai anyagot, gyógyszereket helyezzük kulcsra zárható ajtók mögé.

CSÚSZÁSMENTES PANCSOLÁS
A bojlert lehetőleg a falra szereljük, olyan magasra, hogy a gyerek ne érje el. Soha ne használjunk hordozható hősugárzót a fürdőszobában: könnyen felborulhat, hozzáérhet a kisgyerek, és égési sérüléseket szenvedhet. A vizes padlón mindig könnyű elcsúszni, ezért tegyünk rá csúszásgátló szőnyeget. Gumiszőnyeget érdemes a kádba is tenni, ott is jó szolgálatot tehet. A kíváncsi gyerek megkóstolhatja a mama arckrémét vagy a papa arcszeszét is, így a kozmetikai szereket is számukra elérhetetlen magasságban tároljuk.

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop