Lombos fák közt, pipacsréten

Lili, a négy és fél éves kislány minden este lekucorodik a „rétre” (azaz az ágya előtti zöld szőnyegre), és édesanyjához bújva itt hallgatja az aznapi mesét. Lili nemcsak este, napközben is a természet közelében érezheti magát, hiszen szobáját piros-zöldre hangolták, pipacsokkal és lombos fákkal „beültetve”. Cseppet sem ideális formájú és méretű szobájában, a gondos tervezésnek köszönhetően, sikerült elérni, hogy a szoba tökéletesen szolgálja a kislány igényeit: teret ad a játéknak, alvásnak és a sok gyerekholmi tárolásának is.

 

02

 

Lili szobája hosszú, keskeny helyiség, belmagassága pedig óriási – nem túl ideális gyermekszobának. Mégis, ebből a térből kellett a legjobbat kihozni a számára. Édesanyja, felmérve a feladat összetettségét, enteriőrtervező ismerőséhez, Zai Viktóriához fordult segítségért. Kérése az volt, hogy tartsák meg a korábbi emeletes ágyat, legyen megoldott a sok ruha és játék tárolása, illetve szeretett volna egy olyan asztalt, amely a kislánnyal együtt nő. Valamint, használják Lili egyik kedvenc színét, a pirosat a tervezésnél.

Viki az elképzelések formába öntése során a piros szín derékmagasságig történő felfestésével igyekezett oldani a szoba nagy belmagasságát. Az ágy fölé pipacsos tapétát tervezett, a hosszabb falszakaszra pedig beépített bútort, valamint lombos fákat idéző nyitott tárolókat helyezett. A kislány magasságához állítható asztallap az ablak előtt kapott helyet. A piros mellé komplementer színként a zöldet választotta Viki, ezeket a fehér tartja egyensúlyban. Minden kérés és funkció megvalósult tehát, és a háromdimenziós látványtervek az édesanyát is meggyőzték: következhet a megvalósítás!

A kivitelezés során csak annyiban módosult a terv, hogy a korábbi emeletes ágyat mégsem tartották meg, helyére piros színű, szintén emeletes bútor került. Az ágy alatti kuckó azóta Lili kedvenc búvóhelye lett. Az ágyat és a beépített bútorokat egyedileg, asztalossal gyártatták le. A legnagyobb fejtörést a lombos fákat idéző tárolók megvalósításra jelentette. Több megoldás számbavétele után végül a leginkább költséghatékony megoldást választották: kosárfonókkal készíttették el a kör alakú tárolókat, majd zöldre színezték.

Egy tervező számára az a legnagyobb siker, ha elégedettséget tapasztal. Viki ezt maximálisan érezheti, hiszen Lili és édesanyja is nagyon szeretik a megújult szobát.

Válasszuk ki a színeket!

A gyerekszoba kialakításának első lépéseként tervezzük meg a színeket, a színhasználatot. Melyek a gyerek kedvenc színei Mi az, amit mi is elfogadhatónak tartunk Ha már elég nagy a csemete ahhoz, hogy el tudja mondani, milyen árnyalatokat kedvel, vegyük figyelembe a kívánságait, hiszen ideje nagy részét ő fogja itt tölteni.

Mérjük fel a bútorokat!

Vannak meglévő darabjaink, amelyeket szeretnénk megtartani, vagy teljesen új lesz a berendezés Ez kardinális kérdés. Mindemellett azt sem hagyhatjuk számításon kívül, hogy méretre gyártott vagy beépített bútorokkal használhatjuk-e ki legjobban a szoba adottságait. Mérjük fel, mennyi tárolóbútorra, milyen ágyra, asztalra van szükség.

Válasszunk kiegészítőket!

A gyerekszoba hangulatát a kiegészítők (is) nagyban formálják. Válasszunk színes, de a szoba fő színeihez igazodó kisebb tárolókat, lámpákat, függönyt, szőnyeget. A saját kezűleg dekorálható műanyag fiókokban jól tárolhatók a játékok, és még az elpakolásuk is lehet játékos, ha az a csatakiáltásunk, hogy a kék a plüssök „házikója”.

Készítsünk látványtervet!

Ha a fenti lépésekkel megvagyunk, jól jöhet egy látványterv. Ez készülhet akár kézi rajzos, akár számítógépes formában, ügyeskezűek papírmakettet is készíthetnek. A látványterv megmutatja, hogy a bútorok hogyan férnek majd el, milyen lesz az összhatás. Ha elégedetlenek vagyunk, ilyenkor még van lehetőség a módosításra, hogy a végeredmény tökéletes lehessen!

Mit mond a szakértő?

Dr. Balogh Andrea gyermekpszichológus szerint az ember világképe, értékrendje a tapasztalaton alapul, és ebben a természet megismerésének is szerepe van. Fontos, hogy a gyermek (különösen a városi gyermek) megismerhesse a természetet, és értékrendjében valódi érték legyen a természeti környezet.

Tudatosítsuk: a legjobb, ha mi alkalmazkodunk a természethez, ne akarjuk mindenáron formálni. A természet szeretetét a gyermekben az iskola és az óvoda építi, építheti fel. Megtapasztalása, átélése új élmény lehet a gyermek és a család számára egyaránt: egy erdei kirándulással töltött délután, erdei piknik összekovácsoló, összetartó erővel bír.

Szakértőnk fontosnak tartja megjegyezni, hogy a természet szeretetével együtt az állatok szeretetére is neveljük a gyermeket. Egy egészséges lurkóra is kiváló hatással lehet például a lovasterápia.

 

 

Kreatív ötletekre vadászol, érdekelnek a magazinnal kapcsolatos hírek? Csatlakozz a Facebook-közösségünkhöz

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop