Telitalálat nappaliba, étkezőbe

A családi élet közösségi élménye, vendégvárás, ünnepi ebédek, nagy társasjátékpartik. Vagyis csupa kellemes dolog társul a nappali és az étkező fogalmához. Ezt pedig az enteriőrnek is meg kell csillantania. 13+1 tippünk van ehhez. Csak nyerhet velük!

 

 

 

 

 

 

 

sp;1″>Asztallal vagy nélküle Bár a kanapé társaságában feltűnő kisasztalok még mindig a nappali nélkülözhetetlen kellékének számítanak, egyre nagyobb figyelmet kérnek a kanapéval egybeépített változatok. Egy túlméretes kávézóasztal kellemetlenül uralhatja a szobát, célszerű belőlük több kisebbet elhelyezni a nappaliban, úgy, hogy ne akadályozzák a közlekedést, és kezünk ügyébe kerüljenek. Mutatós alternatívái a régi utazóbőröndök és faládák, amelyek egyúttal tároló feladatokat is ellátnak.*Egy jó kanapé, vagy több Hogy milyen a jó kanapé – Mély ülőfelülettel, magas támlával, tartós kárpittal készül, és hívogatóan kényelmes. Nem csoda, hogy a személyes kapcsolatok, a beszélgetések színtere. Elrendezésben az L- és az U-alakú forma a legelterjedtebb, amely elemes ülőgarnitúra esetén és akkor praktikus, ha a fal mellé, illetve a sarokba kerül. A párhuzamos elrendezést nagyobb terekben alkalmazzuk, különben elvész a lényeg, vagyis nem érvényesülnek a térbe állított bútorok. Felejtsük el, hogy kis méretű szobába csak kis kanapét választhatunk. Egy-két nagyobb darab kevésbé zsúfolt hatást kelt, mint több apróbb ülőalkalmatosság.*Tárolók, bútorok Legbecsesebb tárgyainknak, könyv-, CD- és újabban DVD-gyűjteményünkek is a nappaliban adunk otthont. A rendezett és esztétikus megjelenés sarokkövei a jól megválasztott tárolópolcok és -helyek. A könyveket és legkényesebb dísztárgyainkat üvegajtós szekrénybe tegyük, így nem porosodnak, mégis szem előtt vannak. A rövid idő alatt megtöbbszöröződő zenei és filmkészletünk újabb elemekkel bővíthető tárolóhelyen nem kelti rendezetlenség érzetét. A fa közvetlen, baráti hangulata miatt még mindig egyeduralkodó a nappalikban, de esztétikus stílustörésekkel is játszhatunk. A plexiből készült, átlátszó bútorok, az üvegtárgyak térnövelő hatását a kisebb terekben feltétlenül érdemes kihasználni. A falfülkék, falmélyedések dekoratív tárolófelületeknek adnak helyet.*Szőnyeg Bár a tiszta gyapjúszőnyeg a luxus szinonímája, a nagy forgalmat bonyolító nappaliba inkább 80 százalék gyapjú-20 százalék műszál, illetve legalább olyan jónak tartott 40 százalék gyapjú-60 százalék akril összetételű szőnyeget válasszunk – ezek sokkal strapabíróbbak. Szintén jól bírják az igénybevételt a tengerifűből, kókuszrostból készült szőnyegek, amelyeket attraktív textúrájuk tesz közkedveltté. A tengerifű szőnyegek az étkezőbe is ideálisak, mivel a foltok nyom nélkül eltüntethetők róla.*Média otthon Míg régen központi, jól látható helyre került a tévé – mint státuszszimbólum -, mára inkább elrejteni szeretnénk, vagy legalábbis nem neki szánjuk a kitüntetett szerepet. Ennek kedveznek az olyan polcrendszerek, tévészekrények, amelyekben akár megmutathatjuk, akár elrejthetjük készülékünket. Többfunkciós terekben helyezhetjük görgőkön forgó polcra a televíziót, így szükség szerint térbe húzhatjuk, illetve a falhoz simíthatjuk. A házimozi-rendszerekhez tartozó hangfalak elhelyezésére kifejezetten erre a célra gyártott állványok szolgálnak, de ha felújítás előtt állunk, akár a falra, mennyezetre is felszereltethetünk tartó egységeket. A kábelek pedig a falba rejthetők.*Burkolatok Ha nem engedhetjük meg magunknak a tömörfapadlót, olcsóbb változataival is élhetünk – ezek is éppolyan jól mutatnak a nappaliban. Az igényes kivitelű laminált lapok szinte összetéveszthetők az eredetivel. Az igénybevételnek megfelelően döntsünk magas vagy közepes kopásállóságú fajta mellett. Bár a sötét árnyalatok kissé összenyomják a teret, de meghittebb légkört teremtenek. Az étkező-nappali részt a burkolatváltásokkal is érzékeltethetjük. Az étkezőbe jó választás lehet a könnyen kezelhető kőpadló.*Fényforrások Mindjárt háromfélére is szükségünk van a nappaliban. Általános megvilágítást ad a mennyezeti lámpa, az olvasáshoz, rejtvényfejtéshez szükséges a helyi megvilágítás, komfortérzetünket, az otthon meghittségét hangulati fényforrásokkal növelhetjük. Az álló- és asztali lámpákat kényelmesen elérhető helyre helyezzük. Célszerű fényerőszabályzós kapcsolót felszereltetnünk, hogy a napszakoknak és igényeinknek megfelelően állíthassuk a fény erejét. Az étkezőben az asztal fölé lógó lámpák a legpraktikusabbak; lehetőleg olyat vásároljunk, amelyik tetszés szerint állítható, „behúzható” a térbe. Fehér vagy sárgás fényt adó izzót használjunk, mivel ezek természetesebben világítják meg a helyiséget és ételeinket.*Függöny, vászonredőny, reluxa A függöny színfoltként különösen alkalmas a fal „sápadtságának” feloldására. A modern nappalik kerülik a túlfüggönyözést, de a klasszikus elegancia úgy kívánja, hogy gazdag függönybe öltöztessük az ablakot. Régi függönyeinket pénztárcakímélő módon felfrissíthetjük, ha különleges mintájú bordűrt varrunk rájuk, és még praktikus is, hiszen az ujjlenyomatoknak ellenállóbb. A függöny szép esésű lesz, ha alul nagyobb ráhajtással varrjuk fel, és ha a hajtásba fémsúlyokat is rögzítünk, a szél sem tud játszani vele. A redőny és a reluxa egyszerű, kortárs jellegű megoldás a függöny kiváltására.*Díszpárnák A látvány gazdagságáról díszpárnákkal gondoskodhatunk. Ha minden évszakhoz begyűjtjük a megfelelő párnahuzat-kollekciót, néhány mozdulattal új hangulatot „húzhatunk” a nappalira. Néhány nagyobb párna a földön is helyet kaphat, kedves játszóhelye lesz gyermekeinknek.*Térelválasztó Egységet teremtenek és egyúttal elszeparálnak a térelválasztók. Az építészeti megoldásokon túl – oszlopok, boltív – mobil elemekkel is elérhetjük a nyitottan zárt élményt. Erre szolgálnak a paravánok, de egyes térbe állított bútorok, polcok is elláthatják ezt a funkciót. A térelválasztók elsősorban az egyébként egy légtérben lévő nappali és étkező vizuális felosztására kiválóak.*Étkező Az asztal méretét – a rendelkezésre álló helyiség méretén kívül – a családtagok száma és a „vendégszerető házigazda” szerep határozza meg. Sokan barátságosabbnak és demokratikusabbnak tartják az asztalfő nélküli, kerek ebédlőasztalt, a szögletesek viszont helytakarékosabbak, a falra is rátolhatók. Ha tálalót vagy egyéb bútort is szeretnénk az étkezőbe, az sokat elvesz a rendelkezésre álló térből – ezért helyezzük a fal mellé, vagy használjuk térelválasztóként. Ügyeljünk arra, hogy a párnázott, kárpitozott székek tisztíthatók, moshatók legyenek.*Színek és hangulatok Ha biztosra akarunk menni, a meghatározó, nagyobb felületek, a kanapé, a függöny és a falak halvány, semleges tónusokat kapjanak. A könnyebben és kisebb költségráfordítással lecserélhető kiegészítőket bátran válogassuk hozzájuk. Jöhetnek a csípős fűszerszínek, a távolságtartó kék, az üde zöld, a vibráló virágminták. Ha merész színvilágot képzeltünk el, gyűjtsük össze a színmintákat, és nézzük meg különböző fényviszonyok mellett, valóban jól mutatnak-e. Az élénk színek aranyszabálya, hogy egy vagy két erősebb árnyalat mellett jóval halványabb változatokat alkalmazzunk. Ne feledjük: a kevesebb mindig több!*Fal és dekoráció A festés kimeríthetetlen variációs lehetőségeket rejt, a színpaletta teljes skáláját hozza. Az egyszínű falakat megbolondíthatjuk ornamentikus mintákkal, érdekes hatást érhetünk el, ha ugyanannak az árnyalatnak a matt és fényes változatát kombináljuk, illetve leheletnyi árnyalatkülönbségű színcsíkokat festünk a főfalra. Ha tapétát szeretnénk, mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, de egy-egy fal, falrészlet hangsúlyossá tételére is használhatjuk. A képek hangulatteremtő erejéről is szóljunk: galériajellegű elrendezésük jóval erőteljesebb hatású, mint néhány különálló darab.*Zöld növények, virágok Dönthetünk úgy, hogy uralkodó színt választunk, és azonos árnyalatú virágokat válogatunk össze egy csokorba, de éles kontrasztot is alkothatunk. A természetközelség élményéhez sokszor elegendő egyetlenegy szál virág nyúlánk, kémcsőszerű vázában, virágfejek egy üvegtálban úsztatva, vagy egy rusztikus öntözőkannába gyűjtött csokor. A szobanövényeket nem csak azért célszerű egy csoportba rendezni, mert így a legmutatósabbak, hanem azért is, mert a szobában olyan helyre kell tenni őket, ahol a legmegfelelőbb a fény- és levegőáramlás. Ideális hely pedig általában csak egy van.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop