CONSTRUMA 2019

2019-ben a megszokottnál korábban, április 3–7. között rendezi a Hungexpo a CONSTRUMA otthonteremtési kiállítást a Budapesti Vásárközpontban. Az építőipar hazai csúcsrendezvénye ezúttal is egy időben több kiállítást foglal magában: a CONSTRUMA mellett a lakberendezéssel foglalkozó OTTHONDesign, a kétévenként sorra kerülő HUNGAROTHERM és a CONSTRUMA Kert várja a vendégeket.

construma2019 720

A hazai építőipar elmúlt években tapasztalható fellendülése, a megélénkült piac komoly kihívásokat teremtett a cégeknek, piaci szereplőknek. A nehézségek ellenére is komoly fejlődést produkált az ágazat, és az előrejelzések szerint ez a trend fennmarad.

Szakmai programok
A Hungexpo minden évben nagy hangsúlyt fektet az építőiparban dolgozó szakemberek szakmai fejlődésre is. Ennek érdekében szakmai partnerei segítségével olyan konferenciákat és workshopokat kínál a látogatóknak, amelyek a legújabb tendenciákról, a technológiai újdonságokról és aktuális szakmai kérdésekről szólnak. A kiállítás első három napja csak a szakmáé, a hétvége pedig – szokás szerint – a nagyközönségé. A szakmai napokon – a nagy sikerre tekintettel – ismét lesznek vezetett „túrák” olyan témákban, mint a nyílászárók, árnyékolók, tetők és tetőterek, falak és szigetelések, a megújuló energia és az új szabályozók, valamint a légtechnika. A konferenciák és workshopok közül idén kiemelkedik az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által rendezett Az építésgazdaság lehetőségei című konferencia és panelbeszélgetés, valamint a SMART CITY konferencia – Önkormányzati Akadémia, amelyen a gazdaságos energia felhasználás és irányítás területén megvalósult és Magyarországon megvalósítható projekteket mutatnak be az előadók.
Tizedik alkalommal rendezi meg idén a Hungexpo a HUNGAROTHERM szakkiállítást. Idén a légtechnika lesz a középpontban. Az épületgépészetnek ez az ága hozza ezúttal a legtöbb kiállítót A HUNGAROTHERM részeként a Reneo-n a napelemes és hőszivattyúval megjelenő cégek képviseltetik magukat nagy számban. A D pavilon egyik kiemelt programja, a napelem szerelő képzés is a napelemes szakembereket szólítja meg. Hétvégén pedig kifejezetten az építkező nagyközönségnek szóló napelemes bemutatót tartanak. Ugyanebben a pavilonban lesz az ÖkoCity bemutatóház, ahol a látogatók a közel nettó nulla energiafelhasználás innovatív megoldásaira kaphatnak gyakorlati jellegű válaszokat. A pavilonban felállított workshopban 5 napon keresztül előadások segítik a szakembereket, illetve hétvégén a nagyközönséget.

construma2019 1

OTTHONDesign, CONSTRUMA Kert
A kiállításon a bútorszövetség ebben az évben is számos nívós programmal várja látogatókat. A Szövetség célja a teljes faipari szakmát megmozgató rendezvénysorozat létrehozása. Idén is lesz WoodLike workshop, ismét bemutatkozik az Innowood és a Szövetség ezúttal is itt tartja éves közgyűlését és szakmai konferenciáját, melynek címe Fenntarthatóság és zöld megoldások a faiparban. Külön érdekessége lesz az idei közreműködésüknek egy mini kiállítás Zöld bútor címmel. A CONSTRUMA Kert kiállításhoz is számos szakmai konferencia és előadás kapcsolódik. Ezek közül a legkiemelkedőbb a GREEN CITY konferencia, mely nemzetközi előadókat is felvonultat, így nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi trendeket is bemutatja.

construma2019 2

Színes programcsokor a nagyközönségnek
Április 6-7-én, szombaton és vasárnap gyakorlati bemutatókkal, ingyenes tanácsadásokkal, a legújabb trendeket bemutató standokkal, akciókkal és finanszírozási megoldásokkal várja a CONSTRUMA a nagyközönséget. A programok egy része számukra is kifejezetten izgalmas dolgokat tartogat.
Az OTTHONDesign kiállításon, a MAGYAR DESIGN 2019 standjain a látogatók találkozhatnak fiatal magyar tervezők legújabb munkáival. A Zöld Bútor – Fenntartható bútorgyártás itthon címet viselő kiállításon a kiállított darabok mindegyike a környezettudatos design jegyében született. Az idei kiállítás egyik látványossága a DESIGN – GENERÁCIÓK elnevezésű stand lesz, ahol két azonos alapterületű enteriőrben más-más célcsoport számára nyújtanak lakberendezési ötleteket. Az OTTHONDesign TOP TIPP elnevezésű program keretében a látogatók a gyártók standjainak megtekintése mellett plusz szolgáltatásokat is igénybe vehetnek, köztük ingyenes lakberendezési tanácsadást. A kiállítási csokor szerves részét képezi idén is a CONSTRUMA KERT kiállítás, ahol a kertápolási eszközök, kisgépek, ingyenes kerttervezési és dísznövényápolási tanácsadás mellett dísznövényeket is vásárolhatnak. A látogatók kertjeikhez új inspirációkat gyűjthetnek a XI. Magyar Kertépítő Veseny és Show látványos standjain, élőben követhetik a Euroskills hazai válogató keretében a fiatal szakemberek kertépítő munkáját, továbbá bonsai és kaktuszbemutató várja az érdeklődőket.
Hagyományosan a kiállítás megnyitóján (április 3. 11 óra) adják át a CONSTRUMA és a HUNGAROTHERM Díjakat. 2019. január 1-től a HUNGEXPO Budapest Vásárközpont rendezvényei teljesen készpénzmentessé válnak, a HelloPay „Cashless rendszer” felhasználási területe kibővül, a vendéglátóhelyeken készpénz helyett érintéses bankkártyával vagy HelloPay kártyával fizethetnek a látogatók.

Nyitva tartás, MÁV menettérti kedvezmény
Szakmai napok: április 3-5., naponta 9-18 óráig
nagyközönség napok: április 6. szombat 9-18 óráig, április 07. vasárnap 9-17 óráig 
A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a CONSTRUMA kiállítási csokorra utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi állomásról Budapest-Keleti pályaudvar, Budapest-Déli pályaudvar, Budapest-Nyugati pályaudvar, Zugló, Kőbánya-felső, Kőbánya-Kispest és Kelenföld állomásokra 2019. április 3-7. között.

 

Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop