Hitel helyett szabályozott lízing

A lízingbeadók kockázata lényegesen kisebb, mint a hitelezőké ezért a lízing növeli a finanszírozási hajlandóságot, nagyobb biztonságot jelent a finanszírozónak és ezáltal az ügyfelek könnyebben jutnak forráshoz.

 

 

„Lízing esetében a finanszírozó kockázatvállalása lényegesen kisebb, hiszen a lízingelt eszköz tulajdonosaként nincs szüksége arra, hogy többletfedezetet kérjen a hitelfelvevőtől. Az ő biztonságérzete természetesen kihat az ügyfelekre, akik így végre forráshoz juthatnak” – mondta Lévai Gábor, a Lízingszövetség főtitkára.

Egyszerűbbé és olcsóbbá is vált az ingatlanlízing a dupla illetékfizetési kötelezettség eltörlése miatt. A Lízingszövetség több éves lobbytevékenységének köszönhetően pedig végre bekerült a lízing az új polgári törvénykönyvbe. Az új Ptk. olyan rugalmas és alkalmazható szabályozást tesz lehetővé a lízingszerződéseknél, amely rögzíti az ágazat számára legfontosabb alapfogalmakat.

„A szabályozással egy új korszak kezdődhet, amely az eddigi jogi bizonytalanság helyett biztonságot és egyértelműséget jelenthet a lízingpiaci szereplők számára. A szabályozás egyértelműen az ügyfelek számára jelent előnyt, hiszen mostanáig semmi nem védte őket kérdéses ügyekben, perek esetén a bíró egyedileg, meghatározó jogszabály nélkül döntött, most viszont a lízingszerződések részévé válnak a Ptk lízing-szabályai” – hangsúlyozta Lévai Gábor. – „Reményeink szerint az egységes szabályozás ahhoz is hozzájárul, hogy a lízing, hitellel szembeni előnyei sokkal szélesebb körhöz jussanak el. – tette hozzá.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop