A családi házak tájolása

Az építtetők gyakran elhanyagolják, pedig a ház működése szempontjából rendkívüli jelentőségű a tájolás. Paunoch János építészmérnök szerint olykor kisebb harcot kell folytatni azért, hogy az építész megvédhesse szakmai szempontjait. Pedig a beosztás-tájolás kettős, sőt, a napirend-beosztás-tájolás hármas egysége oly annyira fontos, hogy külön tantárgyként tanítják az egyetemen. Mivel pedig a tervező-megrendelő kapcsolatban az építtető az úr, a végső harcban a tervező kénytelen engedni. A tények azonban makacs dolgok, a ház elkészülte után kiderül, hogy a hálószoba túlmelegszik, alkalmatlanná válik az alvásra, a drága napfény értelmetlenül a kamrát éri a legtöbbet, a gyerekszoba fénytelen és hűvös lesz. Fordítsunk tehát közösen figyelmet a szakmai szempontokra is.

 

 

– A lakóházak tervezésénél célszerű különös gondot fordítani a lakóépület telken belüli elhelyezésére, a lakás egyes helyiségeinek megfelelő égtáj szerinti elhelyezésére, tájolására, a kertkapcsolatra, valamint a lakásból vagy teraszról való kilátásra, panorámára – mondja Paunoch János. – Figyelembe kell venni a telken meglévő növényzetet, illetve a felszíni adottságokat is (a lombkorona árnyékolását, télen-nyáron a benapozást, esetleg egy fa kivágását stb).

 

– Csak a saját kertkapcsolatra kell figyelnünk?
– Korántsem. Nem elhanyagolható ugyanis a szomszédos telkek beépítettsége sem, a meglévő, esetleg a tervezett állapot ismerete, nem nélkülözhető a telket érintő előírások (esetleges útszélesítés, telekrendezés stb.) ismerete sem. Ezen felül közrejátszik a betörésvédelem, azaz a biztonság is. Számolni kell a lakás egyszerű, jó megközelíthetőségével, így a gyalogos- és személygépkocsi-bejáró kedvező elhelyezésével, a téli hóeltakarítás ugyanis roppant terhes a túlságosan hosszú gépkocsibejárón, járdán.
– A legfontosabb, és még a nem szakmabelieknek is nyilvánvaló szempont a napsütés.
– Az elhelyezésnél az egyes helyiségek benapozás iránti igényét, megvilágítottságát kell figyelembe venni. A helyiségek területét és a nyílászárók minimális arányszámát jogszabályok írják elő. A fontos az, hogy az egyes lakóhelyiségek a napi használati idő alatt lehetőleg napsütésesek-benapozottak legyenek, szerencsés tehát, ha tájolásuk követi a Nap égbolton történő haladását. E szabálynak megfelelően célszerű a hálószobákat a keleti irányban elhelyezni, ekkor ugyanis a napfelkeltekor, a kora reggeli órákban a hálószobánk benapozott lesz, – hasunkra süt a nap?. Az így induló munkanap sokkal kellemesebb, kedélyállapotunk is jobb lesz, mivel a napsugárzás élettani hatása igen fontos az emberi szervezet számára.
– Mi a javaslat a konyhára, étkezőre?
– Nagyon fontos a konyha jó tájolása, azaz hogy sok napsütés érje, hiszen a család gyakran itt is több időt tölt. Célszerű a keleti-délkeleti irányba tájolni, ilyenkor reggel, kora délelőtti órákban éri a napsütés. Nagyon hasznos, ha a háziasszony kilát a kertre, illetve a gyerekek játszóhelyére, így munka közben is állandóan szemmel tudja tartani őket. Az étkező szerencsés irányú tájolása dél-délnyugat lehet, hiszen szokásos esetben a család együttléte, közös ebédje a déli, illetve az esti órákra tehető. Ekkor is kedvező lehet a napos helyiségben történő étkezés, beszélgetés.
– A család a legtöbb időt a nappaliban tölti, ahol esetleg több oldalról is lehet erkélyajtó, ablaksor. Létezik-e ideális Napsorrend?
– A nappalit célszerű a nyugati irányba tájolni, hiszen általában a nap végén, a munka befejezése után itt van együtt a család, itt lehet vendégeket fogadni. Kedvező, ha a konyha, az étkező és a nappali kapcsolódik egymáshoz, ugyanakkor az is jó, ha e három helyiség megfelelő módon szakaszolható, szeparálható. Célszerű e három helyiség előtt fedett-nyitott teraszt kialakítani, melynek több funkciója is van: biztosítja a lakás?kert kapcsolatot, lehetővé teszi a közös térként történő használatot (étkezés, vendéglátás, napozás-pihenés stb.) A déli tájolású fedett terasz másik igen fontos funkciója, hogy a nyári delelő nap erős sugárzása ellen védelmet ad, ugyanakkor a téli, jótékony, lakást melegítő sugarakat beengedi a lakásba, javítva ezzel közérzetünket.
– A Nap, ami egyre károsabb az emberi bőrnek, üdvös-e, vagy rendezkedjünk be védelemre?
– Általánosságban a nap sugarai elől védeni kell lakásunkat, ha azonban a helyiségeket megfelelően tájoljuk, illetve fedett teraszokat, árnyékolókat építünk a nyílászárók elé, erre talán nincs szükség. A jól megtervezett és jól tájolt, korszerű anyagokból megépített lakásnál szinte nincs is szükség klímakészülékre, a lakás – képes jól működni – e költséges berendezések nélkül is, és a téli fűtési költsége is jelentősen redukálható.
– A lakás fontos színtere a dolgozószoba.
– E helyiség az elmélyült munka helye, jó irányú tájolása célszerűen az északi, keleti oldalra történhet. Így tud hűvös maradni, hogy – különösen nyáron – a késő éjszakába nyúló munkavégzés ne legyen kibírhatatlan.
– A teljesség kedvéért kapjanak most hangsúlyt a hangsúlytalan helyiségek is.
– A bejárati kapura jól rá kell látnunk, így kiszűrhetjük a nem kívánt látogatókat. A közlekedő, fürdő, lépcső, vécé helyiségek nem valók a számunkra értékes oldalakra, így az északi-keleti oldalra kerülhetnek.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop