Nagy dolgok, szilárd alapokon

Harminc évvel ezelőtt alapították a hazai építőanyag-gyártás egyik meghatározó szereplőjét, a Lasselsberger-Knauf céget. Az elmúlt három évtizedben termékei és innovációi révén nemcsak Magyarországon vált ismertté és jó pár termékkategóriában piacvezetővé, de a régióban is komoly hídfőállásokat épített ki. Egy országokon túlívelő sikertörténet, ami Veszprémből indult.

nagydolgokszilardalap 720

Gépi vakolat, penészölő fugázó, hőszabályozó beltéri vakolat – csak néhány termék és innováció, amelynek mind a kifejlesztése, mind pedig piaci bevezetése a Lasselsberger-Knauf nevéhez fűződik. A veszprémi székhelyű cég története bővelkedik az ilyen fejlesztésekben, a merész, újító ötletek megvalósításában, ahogy bővelkedik az eredményekben, a jelentős mérföldkövekben és az izgalmas fordulatokban is.

nagydolgokszilardalap 4
Alapítás és az első évek
A céget Lasselsberger Kft. néven 1989. végén alapították Veszprémben, a központ és a székhely is itt található, és itt épült fel az első építőanyaggyár is. A gyártás és az értékesítés 1990-ben indult meg. A cég tulajdonos-alapítója az osztrák Lasselsberger család volt, amely már akkor is számos építőanyag-ipari vállalkozást birtokolt Ausztriában és a környező országokban. A felfutóban lévő veszprémi gyárban 1991 nyarán vásároltak részedést, így a céget innentől Lasselsberger-Knauf Kft.-nek hívják. A külföldi tulajdonosi kör magyar managementet bízott meg az irányítási feladatokkal, magyar munkavállalókat alkalmazott, deklaráltan magyar termékeket kezdett el gyártani, magyar márka építésébe fogott, s ez a felállás azóta is érvényes.
Az induló termékportfólióba zsákos termékek, falazóhabarcsok, kézi alapvakolatok, hőszigetelő alapvakolatok és nemesvakolatok kerültek. Ezt kiegészítendő az alapítás után nem sokkal meg is érkezett az első fontos újítás: a gépi vakolat termékkategóriát Magyarországon először ugyanis a Lasselsberger-Knauf vezette be 1991-ben. Ez ma is a cég meghatározó termékei közé tartozik, ahogy a nem sokkal később piacra dobott önterülő esztrich, az Eurosan felújító vakolat és a komplett hőszigetelő rendszerek is.

nagydolgokszilardalap 1
Új üzemek és külföldi terjeszkedés
A veszprémi gyár 1995-ben érte el kapacitásának felső határát: ekkor 3 műszakban több mint 100 ezer tonna építőanyagot termeltek itt egy év alatt. Az értékesítési mutatók meredek emelkedése miatt Bugyi községben megépült a második üzem, és 1996-ban megindult a termelés. A még ma is világszínvonalú technológiát képviselő gyár éves kapacitása 240 ezer tonna, ami több mint duplája a veszpréminek. A fejlődés itt nem állt meg, 2001-ben Vácott kezdte meg működését az LB-Knauf harmadik hazai gyára, ahol kizárólag vakolatokat állítanak elő. A negyedik termelőüzem pedig Debrecenben épült fel, itt 2004-ben indult meg a gyártás. A hazai termelőkapacitás bővítésével párhuzamosan a cég régiós terjeszkedésbe kezdett. 1999-ben megalapult a horvátországi leányvállalat, és ekkor indult meg az első külföldi gyár építése Durdevac (Szentgyörgyvár) közelében. A következő fontos állomás 2003, amikor a cég megalapította romániai leányvállalatát, ahol termelőüzem építésére nem került sor, az itt értékesített termékeket Magyarországon gyártják.

nagydolgokszilardalap 2
Termékfejlesztés, laboratórium
A Lasselsberger-Knauf az alapításától fogva intenzív kutatás-fejlesztési tevékenységet végez, ennek köszönhetően számos technológiai újítást vezetett be úttörőként Magyarországon, és számos iparági minősítést érdemelt ki versenytársait megelőzve. Utóbbira példa, hogy a 90-es évek közepén a cég kapta meg elsőként az építőipari alkalmassági bizonyítványt (ÉME – Építőipari Műszaki Engedély) egyik kiemelt termékcsoportjára, a hőszigetelő rendszerekre. Az építőipari ágazatban szintén a Lasselsberger-Knauf volt az első, amely ISO minőségbiztosítási rendszert vezetett be.
A cég Magyarországon egyedülálló, speciális műszerekkel felszerelt, az EU által akkreditált laboratóriummal rendelkezik. Alapvetően az itt végzett intenzív kutatómunka eredménye, hogy a hazai gyártók között a Lasselsberger-Knauf kínálja az egyik legszélesebb termékportfóliót vevőinek. A termékfejlesztés mellett a laboratóriumban megrendelésre végzett anyagvizsgálatok és egyéb építőipari szakértői vizsgálatok is zajlanak.

nagydolgokszilardalap 3
Lasselsberger-Knauf, ahogy ma ismerjük
A veszprémi építőanyaggyártó 2006-ban nagyszabású arculati ráncfelvarráson esett át: ekkor vezették be a ma már jól ismert új szlogen is: „Építő megoldások”, amely gyorsan összeforrt a Lasselsberger-Knauf nevével. A céges filozófiát tükröző kifejezés többféle jelentéstartalommal bír. Egyrészt arra utal, hogy az LB-Knauf nem csupán termékeket gyárt, hanem komplett megoldásokat kínál ügyfelei felmerülő problémáira. Másrészt magában foglalja a partneri kapcsolatok fontosságát, a cég által nyújtott szolgáltatásokat, az alkalmazott technológiákat és a képzési programokat.
2013-ban újabb mérföldkőhöz érkezett az LB-Knauf: ekkor vásárolta fel a Nikecell Balatonfűzfőn található színezővakolatgyárát, amely nyomban kapacitásbővítésen esett át. A felvásárlás a népszerű termékcsalád beintegrálása és a piaci jelenlét erősítése mellett a céges imázsépítés szempontjából is rendkívül fontos lépés volt.
Az előző változások és döntések vezettek ahhoz a mai napig érvényes üzleti stratégiához, amelyet a Lasselsberger-Knauf 2015-ben fogadott el. Ebben a kiemelt fontosságú hidegburkolási és homlokzati termékcsoportok mellett a legnagyobb hangsúlyt az innováció és a cég építőanyagokhoz kapcsolódó szakértői státuszának erősítése kapja. Ez utóbbi részét képezik azok az évente ma már több ezer embert érintő képzési programok (főként hidegburkolás és kőműves témában), amelyeket az LB-Knauf 2002 óta szervez ingyenesen.

Jövőkép
2017 végén kezdte meg működést a Lasselsberger-Knauf második horvátországi gyára Zadar közelében. Ezzel a cég hazánkban és a régióban jelenleg összesen hét termelőüzemmel rendelkezik, amelyek együttesen több mint 900 ezer tonna kapacitással bírnak. Az LB-Knauf a gépi alapvakolatok és az esztrichek terén egyértelmű piacvezető Magyarországon, míg a vakolatok, habarcsok és hőszigetelő ragasztók tekintetében is a piac egyik legmeghatározóbb piaci szereplője. Ezen felül a homlokzati felújítási feladatokhoz a legszélesebb termékkört kínálja vásárlóinak.
A Lasselsberger-Knauf az elmúlt években rendre kétszámjegyű növekedést produkált az árbevétel tekintetében, miközben a vállalat hatékonysága illetve eredményessége is a várakozáson felül alakultak. A további fejlődés másik kulcskérdése, hogy a cég közép és hosszú távon milyen válaszokat tud adni a lokális és globális környezetvédelmi kihívásokra.

 

Szerepvállalás a műemlékvédelem
A Lasselsberger-Knauf Kft. az elmúlt 30 évben közvetlenül vagy közvetve közel 2000 esetben vett részt hazai műemléki épületek felújításában. A cég olyan referenciákkal büszkélkedhet, mint a II. András halála (1235) környékén épült Füzéri vár rekonstrukciója, vagy a Siklósi vár felújítása, de a listán szerepel a keszthelyi Festetics-kastély, a tiszadobi Andrássy-kastély, az egri Török Fürdő vagy a szentgotthárdi Nagyboldogasszony Templom is.

 

 

Forradalmi Lasselsberger-Knauf termékek

SilverCol, a penészölő fugázó. Prémium minőségű, flexibilis fugázóhabarcs, amely gátolja a gombák és a baktériumok szaporodását. A Silvercolt azokban a helyiségekben és azokon a felületeken érdemes alkalmazni, ahol fokozott jelentősége van a higiéniának, tehát fürdőszobákban, medencékben vagy orvosi rendelőkben, és ideális fugázója medencéknek, homlokzat burkolatoknak vagy hidegburkolattal ellátott járófelületeknek is. 

Thermo Comfort vakolat. A termék segítségével jelentősen csökkenthető az épületek energiafelhasználása és hőingadozása, amely az esetek nagy részében gyakorlatilag feleslegessé teheti a klímaberendezések használatát. A fázisváltó vakolattal ellátott helyiségek hőmérséklete ugyanis a nyár legforróbb napjaiban sem emelkedik 26 °C fölé. Ennek oka, hogy a vakolatban lévő különleges adalékanyag óriási mennyiségű hőenergiát képes elnyelni, miközben szerkezetében a jég olvadásához hasonló jelenség játszódik le. 

Mischnix gyorskötő betonkeverék. A termék egy zsákos kiszerelésben kapható speciális szárazbeton keverék, amely egyszerűen bedolgozható, alkalmazásánál nincs szükség keverésre, ráadásul víz hozzáadásával rendkívül gyorsan, néhány perc alatt megköt. Egy óra múlva a betonba rögzített tárgy vagy szerkezeti elem támasztéka elvehető, maga a szerkezet pedig 24 óra múlva rendeltetésszerűen terhelhető.

 

lbkanuflogo termekekkel

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop