Hal a pácban

Rendkívül egészséges táplálék, fehérjedús, könnyen emészthető és zsírszegény. A hal ízletes és tápláló fogás, kondíciónk és vitalitásunk őrzője a konyhában. Kaldeneker György fasírtot készít halból, réteslapba tölti, és azt is megmutatja, hogyan főzhetünk levest lazacból.

halapac 720

Lazac réteskosárban
Olvasszuk fel a vajat az egyik zöldcitrom lereszelt héjával és kifacsart levével, majd hagyjuk kissé kihűlni. Daráljunk a lazacfilére borsot, dörzsöljük be az összevágott kaporral, majd enyhén hintsük meg sóval. Vegyük ki a réteslapot a hűtőből, hagyjuk szobahőmérsékletűre felmelegedni, így könnyebb lesz majd hajtogatni. Két réteslapot vágjunk kétfelé, tegyük a darabokat ferdén egymásra, majd közepére helyezzük a kettévágott és befűszerezett halszeletet. Óvatosan gyűrjük a közepére a széleit, úgy, hogy a teteje üres maradjon. Csorgassuk meg a citromos vajjal a halat és a réteslapokat. Tetejére helyezzünk pár szelet citromot vagy narancsot, majd tegyük előmelegített sütőbe, és 150 Celsius-fokon süssük körülbelül 20-25 percig, aranysárga színűre. Ha elkészült, még forrón tálaljuk nagy tányérokra. Köretnek friss és ropogós salátaleveleket, párolt zöldséget vagy vajas-gyömbéres sárgarépát készítsünk.

Hozzávalók: 1 csomag hűtött réteslap, 4 szelet friss lazacfilé, 10 dkg vaj, 2 darab zöldcitrom, 1 csokor kapor, só, darált bors.

Lazacpogácsa
A bőrétől megszabadított, felaprított lazacot tegyük egy tálba, adjuk hozzá a felkarikázott metélőhagymát, az összemorzsolt kenyeret, majd csorgassuk meg a zöldcitrom levével, és tegyük bele a lereszelt héját is. Ízesítsük sóval, mustármaggal, halfűszerkeverékkel, majd jól dolgozzuk össze. Formázzunk halpogácsát, és felhevített olívaolajon süssük mindkét oldalát pirosra. Az elősütött fasírtokat 150 Celsius-fokon süssük készre sütőben. Édes-savanyú paprika: Olívaolajon pároljuk egy percig a gyufaszál vékonyságúra felmetélt gyömbért. Adjunk hozzá a felcsíkozott kaliforniai paprikát, és pároljuk 4-5 percig. Csorgassunk hozzá 3 evőkanál mézet, szeleteljünk rá pár karika chili paprikát, adjunk hozzá négy szál felkarikázott újhagymát, ízesítsük kevés sóval és 4 evőkanál fehér borecettel. Forraljuk jól össze, tálalásig tartsuk melegen.

Hozzávalók: 40 dkg lazacfilé, 1 csokor snidling vagy újhagyma, 4 evőkanál olívaolaj, 1 teáskanál sárga mustármag, fél zöldcitrom leve és lereszelt héja, 1 szelet barna kenyér, 1 kávéskanál halfűszerkeverék só, darált feketebors.

Bergeni halfasírt
Tegyük a kis darabokra felvágott halhúst gyorsvágó gépbe, üssük hozzá a tojásokat, kanalazzuk rá a lisztet, fűszerezzük összevágott kaporlevéllel, darált borssal, sóval. Öntsük rá a tejet, majd aprítsuk össze a gépben. Vizes kézzel formázzunk húskorongokat, és közepes lángon mindkét oldalát süssük meg forró vajon. A szósz elkészítése: süssük két percig forró vajban az apróra felvágott kaliforniai paprikákat, majd szórjunk rá lisztet, és állandóan keverve öntsük fel tejjel. Jöhet bele a tejszín, só, citromlé, összevágott metélőhagyma, darált bors. A szósznak selymesen folyósnak kell lennie, ha szükséges, hígítsuk tejjel.

Hozzávalók: 50 dkg fehér húsú halfilé, 2 tojás, 2 dl tej, 1 csokor kaporlevél, 2 evőkanál liszt, só, darált bors, 3 evőkanál vaj a sütéshez. Szószhoz: egy-egy negyed kaliforniai paprika, 1 dl tej- szín, 1 teáskanál citromlé, 1 evőkanál vaj, fél csokor metélő-hagyma, 1 evőkanál liszt, 1,5 dl tej, só, kevés darált bors.

Sáfrányos halleves
Alapleves elkészítése: A halaprólékból, felszeletelt sárgarépából és póréhagymából – kevés borssal és sóval fűszerezve – közepes erősségű tűzön fél óra alatt elkészül az alapleves. A leves elkészítése: a felforrósított olívaolajba tegyük bele a felkockázott pórét. Pároljuk pár percig, utána szórjuk rá a sáfrányt vagy a kurkumát, keverjük össze a forró hagymás olívaolajjal, hogy a sárga színe jól kioldódjon, majd öntsük fel a hallevessel. Tegyük hozzá a felkockázott színes paprikát és a vékonyra felkarikázott sárgarépát. Ízesítsük kevés sóval és darált borssal, majd főzzük körülbelül tíz percig. Ha a zöldségek már megpuhultak, tegyük hozzá a falatnyi darabokra felvágott halhúst, és öntsük bele a tejszínt. Főzzük még öt percig, majd ízesítsük frissen facsart citromlével. Friss és ropogós fokhagymás bagettel fogyasszuk.

Hozzávalók: Alapleveshez: 50 dkg vegyes tengeri halaprólék, 1 szál sárgarépa, 15 dkg póréhagyma, 5-6 szem egész bors, csipetnyi só. Leveshez: 2 szál sárgarépa, 2 kaliforniai paprika, 30 dkg lazacfilé, 20 dkg fehér húsú szálkamentes tengeri halfilé, 1 csipetnyi sáfrány (vagy 1 teáskanál kurkuma), fél citrom leve, só, darált bors, 10 dkg póréhagyma, olívaolaj, 2 dl tejszín.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop