Sült spárgás rizottó, füstölt sprotnival



sultspargasrizotto 720

Hozzávalók 4 személy részére:
40 dkg kerek szemű rizottó rizs, 1 kis fej vöröshagyma, 2 evőkanál olaj, 1-1,5 dl fehérbor, só ízlés szerint, 5 dkg vaj, 50 dkg spárga, 1,5-2 liter víz, füstölt sprotni

A spárga virágzó részét 5-8 cm hosszan levágjuk, félretesszük, a szár többi részét egy lábasba tesszük 1,5 liter vízzel, sózzuk, és 15 percig főzzük fedő alatt. A levet leszűrjük, félretesszük. (A megfőtt spárgaszárat, ha nem fás, felhasználjuk valami máshoz, ha fás, kidobjuk.) A megpucolt hagymát apróra vágjuk, majd olajon megpároljuk, hozzáadjuk a rizst, amit szintén egy kicsit megpirítunk. Felöntjük a fehér borral, hagyjuk, hogy a rizs beszívja a bort, ezután kezdjük hozzáadagolni a spárga főzőlevet, mindig csak annyit, ami éppen ellepi a rizst. Gyakori kevergetés és folyadékpótlás mellett elkészítjük a rizottót, majd amikor már elég puha, levesszük a tűzről, és belekeverjük a vajat.
A spárgát egy serpenyőben kevés olajon 2 perc alatt átsütjük, és tálalásnál a rizottó tetejére halmozzuk a hallal együtt.


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop