Ajándék lónak, kutyának…

December: az emberek apraja-nagyja ajándékok után futkos, a boltok, vásárok zsúfolásig teltek. karácsonyra mindenki olyan ajándékkal szeretné meglepni szeretteit, amivel nagy örömet okoz. Az eredetinek tűnő ötlettel, hogy ajándékozzunk kiskutyát, kiscicát, tengerimalacot vagy teknőst, nagyon melléfoghatunk, ezért az akció előtt legyünk nagyon körültekintőek, járjunk utána a dolgoknak.

 

 

Gyerekkoromban mindig arra vágytam, hogy egyszer valaki ezen a szép ünnepen ajándékozzon meg egy állattal. Szüleim azonban nemigen pártolták ez irányú álmaimat, így csak remény maradt mindez. Aki azonban engedékenyebb szülő ebből a szempontból, vagy szerelmét, jóbarátját, ismerősét szeretné meglepni, szeretni egy kis élőlénnyel örömet okozni egy állatokat kedvelő embernek. Ne dőljünk még hátra elégedetten, hogy végre, megvan az ötlet! Mániákus állatgyűjtő időszakomban nem gondoltam volna, hogy ezzel nagyon is melléfoghatunk, ha nem járunk utána alaposan a dolognak.

 

Először is azt kell kideríteni, vajon szereti-e azt az adott állatfajt a megajándékozott. Nagymamámnak például, miután nagyon panaszkodott, hogy egyedül érzi magát, felvetettük: nem szeretne-e egy macskát. Ideális megoldásnak tűnt, mert nem kell sétáltatni, jól megvan a lakásban, és lehet róla gondoskodni. Szerencsére időben kiderült, hogy a nagymamám nem szereti a macskákat, nem beszélve arról, hogy manapság egyre többen allergiásak a macskaszőrre. Ezért tehát az első kiderítendő feladat, hogy az illető szeretne-e ilyen meglepetést kapni.

 

Másodsorban annak érdemes utánajárni, hogy a megajándékozott tud-e megfelelő körülményeket biztosítani az állatnak. Egy aranyhörcsögnek például nem sok igénye van, de a rendszeresség elkerülhetetlen ahhoz, hogy ne legyen beteg, vagy a higiénia ne szenvedjen kárt. Etetés naponta akár többször is, friss víz önitatóban (még ha az állatkereskedő azt mondja is, hogy elég neki a zöldségek nedvességtartalma, hadd döntse el maga, akar-e inni is azon fölül), alomcsere néhány naponként, terrárium rendben tartása, időnként kimosása.

 

Ha kényesebb állatot választunk, nyilván a gondozásra szánt idő és költség is nő. Pontosan ezért nagyon fontos például gyerekek esetében tisztában lenni, hogy mivel is jár az állat tartása, és a felmerülő költségeket vállalják-e a szülők. Kutyánál, macskánál például a rendszeres, jó minőségű táp biztosításán kívül felmerülnek még egyéb pénzrablók, úgy mint oltások, állatorvosi költségek, felszerelések.

 

Egy-egy komolyabb műtét utókezeléssel például meghaladhatja a százezer forintot is. Nem egyszer előfordult már a gyakorlatban, hogy az állattartó nem tudta vállalni egy-egy súlyos beteg állat kezelését. Még ha a műtétet anyagköltségi áron végeznénk is el, a további gyógyszerezés költségeit nem tudták kigazdálkodni. Szívszaggató, mikor egy-egy idősebb ember panaszkodik arra, hogy az évente egyszer kötelező veszettség elleni oltás árát is nehezen tudja előteremteni négylábú társának.

 

Nem árt tehát tudni, hogy ilyen helyzettel is szembekerülhetünk. Ha valaki bevállal egy állatot, azzal is kell számolnia, hogy az nap mint nap igényli a törődést. Nem tudjuk kihúzni a konnektorból, ha elmegyünk nyaralni. Ilyenkor arról is gondoskodnunk kell, hogy valaki vigyázzon rá, ellássa, vagy magunkkal kell vinnünk. Ez persze nem mindig ilyen egyszerű.
Mielőtt beállítunk a meglepetéssel, nem árt mérlegelni, hogy az illető tisztában van-e azzal, mire vállalkozik. Főleg gyerekekre jellemző, hogy megtetszik nekik egy állat (esetleg a tévében láttak róla egy rajzfilmet, ahol nagyon kedves volt), és azonnal olyat szeretnének. Előfordul ugyanis, hogy a kanári, amit Csőrike kalandjain keresztül szerettek meg, nem beszél, nem olyan barátságos, és egyébként sem lehet játszani vele, mert mindig frászt kap, ha a kalitkája felé nyúlunk… Ebből is sokszor adódnak olyan konfliktushelyzetek, amely szomorú megoldásaként Csőrinek költöznie kell. És néha nem olyan egyszerű új gazdát találni. Kutyáknál még a kiválasztott fajta tulajdonságait sem árt megismerni, nehogy ebből legyen a csalódás.
Ha mindezeknek utánajártunk, és a gyerek már egy hete hajnalban kel, s napi háromszor sétál a környéken, gyakorolva leendő kiskutyája sétáltatásának kényelmetlenségeit, végre nekiindulhatunk felderíteni a leendő ajándékot. Jó kérdés ilyenkor a honnan – Kisállatot lehet állatkereskedésekben is vásárolni, de ha van elég időnk és kedvünk, érdemes utánajárni a tenyésztőknek. Tőlük valószínűleg olcsóbban jutunk hozzá, nagyobb a választék, s még akár vissza is veheti az állatot, ha nem válik be (ezt akár előre is érdemes tisztázni). Tenyésztőket újságokban, interneten találhatunk. Fontos, hogy az adásvételről mindig írjunk szerződést, még ha nagyon olcsón is kapjuk az állatot, mert későbbi vitákat előzhetünk meg vele. Kutyát, macskát menhelyeken is be lehet szerezni, ezzel azonban legyünk óvatosak, mert ott nagy eséllyel kapnak el komoly fertőzéseket. Mindenképpen vegyünk a kedvencnek megfelelő kosarat, kalitkát, terráriumot, akváriumot, alomanyagot, illetve legalább 1-2 hétre elegendő táplálékot, mert gyakori, hogy januárig nincs nyitva az állatkereskedés. Hasznos kiegészítő az adott fajról szóló szakkönyv, de az interneten is olvasható sok információ, külön fórumok, klubok alakulnak egy-egy adott témában.
Ha felkészültünk a fentiekre, és alaposan utánanéztünk mindennek, biztosan óriási örömöt okozhatunk egy apró, szuszogó élőlénnyel. El sem tudok képzelni szebb karácsonyi hangulatot, mint amikor egy kisgyerek a kezében szorongatva kedvencét, csillogó szemekkel azt kérdezi: „Tényleg az enyém?”


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop