Elhunyt Callmeyer Ferenc Prima és kétszeres Ybl Miklós-díjas építész, a magyar modern építészet egyik utolsó meghatározó alkotója, lapunk szerkesztőbizottságának elnöke, CöFö, ahogy szakmai berkekben hívták.
„A rossz épületet könnyű leírni és megfogalmazni. A jó épületet nagyon nehéz. Odaállok, szeretem – és nem fogom tudni elmesélni, hogy miért” – vallotta Callmeyer Ferenc, aki az építészetre úgy tekintett, mint jelhagyásra, egyben örök mulatságra. Callmeyer Ferenc a Műegyetem építészmérnöki szakán végzett, ahol több évtizedig oktatott is, volt a MEZŐTERV, majd az IPARTERV építésze, fiatalon Ybl-díjat kapott. Az 1956-os forradalom Kossuth téri sortüzekor, 28 évesen a Földművelésügyi Minisztérium árkádjainál próbált megmenteni egy nőt, akit végül a pánikba esett tömeg eltaposott, emlékműve a rendszerváltozást követően került a minisztérium falára. Emblematikus épületeket alkotott a Balaton-fejlesztés keretében: a badacsonyi Poharazó, illetve a Tátika étterem, a tihanyi Rege presszó és a magtárból kialakított Németh László Művelődési Ház a magyar modernizmus fontos alkotásai, nevéhez kötődik a Kossuth téri irodaház, az újpalotai lakótelep és számos iskolaépület, és több szakkönyve is megjelent. Munkásságáért 1993-ban másodszor is megkapta az Ybl Miklós-díjat, majd 2008-ban Prima díjat vehetett át. Az MMA Építőművészeti Tagozat díjasa, Jean Monnet-emlékérmes volt.
Sokrétű és sokirányú alkotói tevékenységének két érzékletes példája az ideális házról alkotott elképzelése, és az “iskolautca”. Személyes és építészeti tapasztalatai nyomán az vált meggyőződésévé, hogy az ideális ház jurtaszerű, közepe van, amelyet körbe lehet járni, de nincsenek válaszfalai. A másik, a nevéhez kötődő “via schola”, az iskolautca típusú építészeti elgondolás, amelyet később külföldön is átvettek. Mintegy 40 iskolát tervezett, közülük a legkedvesebb a Nemzetközi Amerikai Iskola, amely a Diana úton áll, de számos családi ház is tervei alapján valósult meg. Az építőművészet mellett a festészetről sem mondott le, tájképein a Kárpát-haza parasztházait jelenítette meg, de leginkább az orosz ikonfestők nagyszerű képeit hozta létre reprodukciók formájában.
Szerkesztőségünk 2000-ben kérte fel „CöFö”-t, ahogy a szakma nevezte, a szerkesztőbizottság elnöki feladatára, amelyet örömmel vállalt el. Telkiben gyakran kerestük föl maga tervezte családi házában, ahol ötleteivel, széleskörű ismereteivel segítette a lap indulását, tematikáját, s az évek során számos vezércikkben fejtette ki gondolatait építészeti és urbanisztikai témákban, és a Kárpát-hazáról vallott elképzeléseit. Az utóbbi években visszaemlékezésein, életműve rendszerezésén dolgozott, amelyek a Lechner Tudásközpontban hozzáférhetők.
Kedves, derűs személyisége, optimizmusa, bölcsessége örökké velünk marad.
Hozzászólások