Minden túlzás nélkül Ferencváros a főváros egyik legpatinásabb kerülete. A név nem csak Budapesten, de országszerte is fogalom. A munkáskerület hajdan nem csupán futballcsapatáról, hanem szegénységéről, egészségtelen, zsúfolt lakásairól is ismert volt. A legendás focicsapat sajnos, az elmaradottság szerencsére már a múlté. A rendszerváltás óta óriási fejlődésnek indult a kerület, és ebben a megújulásban jelentős szerepet vállalt dr. Gegesy Ferenc polgármester, aki idestova húsz éve tölti be e tisztséget.


A Mi Otthonunk magazint olvasva az elmúlt másfél évben számos építészeti díjjal kitüntetett településsel ismerkedhettek meg már az olvasók. Az idén Hajdúböszörmény mellett Makó érdemelte ki a Hild János-díjat. A Csongrád megyei település 700 éves városi múlttal rendelkezik, ahová Makovecz Imre fürdővárost álmodott.
Mostanában két kerek évfordulót is ültek a hajdúböszörményiek. A település 600 éve kapott városi rangot, tavaly pedig 400 éve volt annak, hogy Báthory Gábor Böszörménybe telepítette a hajdúkat. A 2010-es év újabb kezdő dátumát jelenti a későbbi ünnepségeknek, miután idén a Magyar Urbanisztikai Társaság (MUT) alapította rangos elismerésben, a települési Hild János-díjban részesült a Hajdú-Bihar megyei város.








