Negyven nap, száz százalék

E-mail Nyomtatás PDF
Google könyvjelzőIWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-ra

( 1 szavazat )
Úgy indult, mint egy átlagos építkezés. A telken álló házból és környezetéből talán csak a három őstuja maradt meg, várva egy új otthon megszületését. Nem egyedi történet. Egy fogadás azonban felgyorsította az innentől kezdve korántsem szokványos eseményeket. Egyszerre dolgozott burkoló, villanyszerelő, kertész és festő. Negyven nap alatt kellett a szinte földig rombolt régi helyére egy új házat felépíteni, amely nem csak szerkezetében, de berendezésében is készen áll lakói fogadására. Az elsőre igen merész fogadást csak így lehetett megnyerni. De merésznek tűnik ez „másodikra” is, főleg, ha ott cseng a fülekben a kitétel: „A kép és a függöny is a helyén legyen ám!”

 

A burkolatokat, nyílászárókat, a fűtési rendszert, a vizesblokkokat, az aljzatbetont mind-mind elbontották. Átalakult az utcafronti kerítés, de még az épület körüli térkőjárda is. Talán felesleges is a felsorolás, a munkálatok jellege sokkal inkább volt újjáépítés, mint felújítás.

 

Mi már csak a végeredményt láttuk, de kapkodásra utaló jeleket keresve sem találtunk. Sokkal inkább érezhető az a világos koncepció, amit házigazdáink Szabó Gábor belsőépítésszel együtt megálmodtak. A cél egy modern, divatos, ugyanakkor meleg és otthonos miliő megteremtése volt. Kívül a vanília színű falazat, és a lábazaton, a garázs homlokzatán, a teraszon és a ház egyéb részein oszlopszerűen megjelenő bontott tégla biztosítja a meleg családi otthon érzetét. Mindez a sötét cserepekkel együtt igazán stílusos megjelenést kölcsönöz a háznak. A bontott téglaburkolat éjszaka sem marad rejtve: a nappaliból a teraszra kifutó világítással egészen különleges a hatás. Nem véletlenül nőtte ki magát a háziak egyik kedvencévé a kert intim zugába rejtett pihenő. A téglalábakon álló helyiség „kültéri szoba” rangot kapott, amely a berendezési tárgyak figyelmes kiválasztásában is megmutatkozik.


 

Az egyszintes lakóterű ház központi helyiségébe, a nappaliba repülőterek kifutójára emlékeztető, padlóba épített LED világítósor vezet bennünket. Vendéglátóinkat egy amerikai magazinban megjelent nappalirészlet hangulata fogta meg; ehhez igazodik az álmennyezet kialakítása is. A nappaliból nyíló konyhával együtt három részre osztható a tér: az étkezőgarnitúra a törtfehér padlóburkolatú, központi térben kapott helyet. Mellette néhány lépcsőnyi szintkülönbséggel jelenik meg a sötétebb színvilágával kuckós hatást keltő helyiség, kanapéval és házimozival. Így a nappali egyszerre modern, otthonos és meleg. A hangulatteremtésben a különleges és már önmagában látványos világítástechnika is a lakók segítségére van: akár a kevesebb fényt nyújtó, sárgásabb, akár a nagy erősségű világítást választják, mindennek megvan a maga funkciója. A spotok a tapétát, a képet, az üvegpolcot világítják meg. A viszonylag alacsony belmagasság miatt lelógó csillárok szóba sem jöhettek. Funkcionalitás és dizájn együttélése a konyhában is jelen van.

A világos, mosható falfelület és a klasszikus famintázatával látványos, high-tech konyhabútor adja meg az alaphangot.

 

A ház minden helyiségében végigvonul a kettősség: a színek játéka, a világos és a sötétebb felületek találkozása. A világos járólapot és tapétát fa lábazat és csokoládé színű, felfutó díszlécek egészítik ki. A négyzetmétereit tekintve is nagyvonalú fürdőszoba mélybarna burkolatának társaságában krémszínű, függőleges csempesorok és fehér szaniterek jelennek meg.

 

A hálószobákhoz és a dolgozóhoz vezető belső folyosó mennyezetén kellemes hatású LED világítósor fut végig. A szülői háló a legsötétebb szoba, ablakából a kertben ágaskodó őstujára látni.


 

Itt maga a természet és a távol-keleti hatást erősítő kép adja a világos padlószőnyeg és a falak kontrasztját. A színekkel visszafogottan bánó koncepció az egy szem gyermek szobájában a feje tetejére áll: a kamasz lány a szivárvány minden színét a szobájába gyűjtötte.

 

A negyvennapos határidő lejárta előtt egy órával még a függönyöket rakták fel vendéglátóink, hogy aztán örömmel konstatálhassák: megnyerték a fogadást. De ami még ennél is fontosabb: olyan otthonra leltek, ahol minden elképzelésük megvalósulhatott. Ami otthonos és modern. Ahol a négy fal között visszaköszönnek a gondolataik, tökéletes példájául szolgálva annak, hogyan lehet mások számára reménytelenül rövid idő alatt mestermunkát alkotni.


 


Tervezőasztal

Scholtz Gábor építész
1999-ben diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építész-mérnöki Karán, majd családi házak, kisebb társasházak tervezésével foglalkozott. Az egyetem utolsó évében megalakította vállalkozását. Lakóépületek tervezése mellett a generálkivitelezés felé fordult, egy kézbe összefogva az épülettervezés és megvalósítás bonyolult láncolatát. Így már a tervezés első fázisában hangsúlyt kaphat a megvalósíthatóság, az építés tényleges költségigénye, mindezek mellett kimagasló építészeti nívójú házak születhetnek. Ez tette lehetővé, hogy - a munka során a generálkivitelezővel szorosan együttműködve - újabb Wienerberger Mesterház születhessen. Scholtz Gábor több mint százhetven családi házat tervezett eddig, elsősorban Budapesten, illetve az agglomeráció településein.
www.epiteszterv.hu


Akik a nívót garantálták
Generálkivitelező
SzaNaKa Kft.
Tel.: 20/220 3101 (Nagy Antal)
www.kulcsrakeszhaz.hu

Belsőépítészet és lakberendezés
Szabó Gábor
Tel.: 30/987 4008
Kivitelezés
Dr. Home Team
Tel.: 30/987 4008
mr.drhome@gmail.com
www.drhome.hu

Azzurro tetőcserép
Dunacenter Beton Kft.
7030 Paks, Kölesdi út 50.
Cserépvonal: 75/417 174
info@azzurro.hu
www.azzurro.hu

Beépíthető konyhai sütő
Zanussi (Electrolux Csoport)
www.zanussi.hu

Kerttervezés, -építés, öntözőrendszer, növények
Balogh Benjamin
Tel.: 30/420 8126
benikert@freemail.hu
www.benikert.hu

Légkondícionáló és televízió
LG Electronics Magyar Kft.
1097 Budapest, Könyves Kálmán krt. 3/a.
Tel:. 1/455 6060
www.lg.hu

Nyílászárók (külső, belső)
Fenstherm Kft.
3390 Füzesabony, Hunyadi J. u. 72.
Tel.: 36/542 577
www.fenstherm.hu

Parketta, szőnyeg
Diego - Már 85 áruházban országszerte
www.diego.hu

Prodax kapcsolók
Schneider Electric Hungária Villamossági ZRt.
1117 Budapest, Hauszman Alajos u. 3/b.
Tel.: 1/382 2600
www.schneiderelectric.hu
Hozzászólások (0)
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó írhat hozzá!
 


 
Hirdetés


31. Construma

Az építési, felújítási szezon kezdetét óramű pontossággal állíthattuk be idén is a Construma öt vásárnapjához. Az építőipart teljes tematikájában átfogó kiállítással egy időben a Hungexpo otthont adott az első ízben jelentkező...

N'Kara - minőség és egyediség

Nincs két egyforma adottságú otthon, így ha a legjobb térkihasználásra és praktikumra vágyunk, akkor a méretre, igényeink szerint készült bútorok a legmegfelelőbbek. Az N’Kara Bútor profi csapata tanácsokkal segíti a döntést...

Fűtési rendszerek a MANI-tól

Némon Henrik, a MANI Magyar-Norvég Kft. értékesítési vezetője új családi házak komplett fűtésének ajánlja a legnagyobb norvég gyártók fűtéstechnikai megoldásait. Cégünk 20 éve foglalkozik a legnagyobb norvég... 

Élvezze ki a teraszát

A modern kiegészítőknek köszönhetően a teraszt lakhatóvá varázsolhatjuk kora tavasztól késő őszig. Számos lehetőségünk van a különböző napellenzők kiválasztására családi házak teraszának árnyékolásához. 

újHÁZ Centrum - a minőség

Léteznek vállalatok, amelyek esetén a „dinamikus növekedés” nem csupán jól csengő frázis. Ilyen az újHÁZ Centrum is. Évről-évre gyarapodó telephelyeinek és folyamatosan bővülő termékkínálatának köszönhetően a legnagyobb...

Minőségi fürdőszoba felszerelés

A Roltechnik Distributor Kft. a csehországi Roltechnik a.s. magyarországi partnere, mely kizárólagos forgalmazója a gyár termékeinek hazánkban. A Roltechnik 1991-ben alakult Csehországban, és ezzel a kelet-európa...

Az igazi energiafüggetlenség

Szinte minden ember vágyai között szerepel, hogy függetlenné váljon a közüzemi szolgáltatóktól. A havi rendszerességgel érkező – egyre nagyobb összegű – sárga csekkek mindenkit zavarnak. Mostanáig úgy tűnt...

Örüljünk a kertnek

Kisütött a nap, irány a kert, végre mezítláb sétálhatunk a füvön, vagy lógathatjuk lábunkat a hűvösben. De valóban simogatja majd a talpunkat a melegedő lapburkolat? Működik az árnyékoló, egyben van még a nyugágy?