Bérlőknek szeretettel

FaceBook  Twitter  rjon neknk!

Minden lakberendező számára létezik egy elképzelt álommunka. Megrendelő, aki bízik bennünk, akivel tökéletes az összhang, egy tér, amelyben rengeteg lehetőség rejtőzik, és nem utolsósorban egy költségvetés, amely, ha nem is végtelen, de kellően „rugalmas”…

 

11

 

Munkáim nagy része ilyen álomszerűen indul, ám a tervezési folyamat során több-kevesebb kompromisszum mindig adódik. A belváros kellős közepén található lakás tervezése során minden éppen fordítva történt. Nem álommunkának indult, hiszen a lepusztult kis ingatlant kiadásra szánta tulajdonosa. Az ilyen lakásokra általában nem költenek sokat, Nebojsának, a hosszú évek óta Magyarországon élő szerb PR-szakembernek azonban más üzleti modell lebegett a szeme előtt: nívós bérlőt várt egy nívós ingatlanba, amelyet hosszú távon jövedelmező befektetésként kezelt. Induláskor három alapelvet fogalmazott meg: legyen elegendő tárolóhely, dizájn tekintetében pedig kortárs miliő, és legyen benne valami „plusz”, valami „cool”. Az együttműködés előrehaladtával nem kompromisszumokat kötöttünk, épp ellezkezőleg: tágítottuk a tervezés kereteit, a megoldások egyre izgalmasabbá váltak, a költségvetés – bár ügyeltünk rá, hogy ne szaladjon el – kicsit bővült. 


A tervezést a funkciók meghatározása mentén kezdtük meg. Már első helyszíni találkozónk alkalmával felvetettem a dobogó és az abból kihúzható franciaágy ötletét, amellyel nem csak egy ágynyi méretet nyertünk, de további tárolóhelyet is. A tulajdonos kapva kapott az ötleten egy általam addig át sem gondolt aspektusa miatt: világéletében franciaerkélyre vágyott, amelyet a nappali szintjének megemelésével most megkapott: az ablakok elé üvegkorlát került, amelyre kikönyökölve ellátunk a belváros háztetői felett. A másik megoldandó feladatot a nappaliból nyíló fürdőszoba jelentette, amelyet a méretei gyakorlatilag alkalmatlanná tettek a használatra. A megoldás a térkapcsolatok átgondolásában rejlett: áthelyeztük a helyiség bejáratát, így a főfalban keletkezett lyuk fél négyzetméter plusz területet jelentett, amihez „loptunk” még egy darabot a nappaliból, így tágas zuhanyfülkével vált kényelmessé a helyiség. A kevés, de válogatott dekoráció felkutatása igazi csapatmunkában történt. Megegyeztünk, hogy elsősorban a használati tárgyak díszítik majd a lakást, ebben a tulajdonos remek partnernek bizonyult, hiszen maga is dizájn-rajongó.

Eames és Verner Panton székei szoborként jelennek meg a térben. Az étkezőasztal fölött lógó ipari lámpa, a katonai ládák a téglával kirakott fallal együtt alakítják a lakás különleges hangulatát. Komoly ötletelés és egy hosszas műteremlátogatás eredményeként választottuk ki a tulajdonos jó barátjának, Milorad Krstic két provokatív képét, amelyek remekül erősítik a már tudatosan alakított „forradalmi” hangulatot. A vidéken fellelt különlegességek beszerzése, a közös ebédek és vacsorák során rengeteget nevettünk, és az együtt töltött idő alatt igazán megismertük egymást. Talán ennek az összhangnak köszönhető, hogy bátran kijelenthetem: a tulajdonos egy álomlakással, én egy álommunkával, és mindketten egy-egy jó baráttal lettünk gazdagabbak. 

Kis lakásban sem kell félni az erős színektől. Egy igazán sötétre festett fal – persze megfelelő helyen és arányban alkalmazva – mélységet kölcsönöz a térnek, így optikailag jótékonyan növeli a helyiséget.

Bútorozáskor használjunk sok fényes felületet: magasfényű frontokat, üveget és tükröt, amelyek visszatükrözik a környezetüket. Légies hatást keltenek, így nem nyomják el a teret.

Apró fürdőszobába válasszunk kis osztású burkolatot, például mozaikot. De az egybefüggő felületet adó anyagok, például az üveg, a mikrocement vagy a falra alkalmazható műgyanta is növelik a térérzetet.

Kis tér berendezésekor előtérbe kerülnek a szabványoktól eltérő, különleges megoldások. A nyomtatott lakberendezési magazinok fellapozása mellett éljünk egy világméretű inspirációs forrással is: böngésszük a netet!

  
petraNikoletti Petra
Térkultúra

 

 

A feketére festett falakjó ritmusa, a gipszkarton reggelizőpult felett futó, egész falat beborító tükör optikailag tágítja az amúgy keskeny teret.


Cikkek
& ÉrdekessÉgek

Egyediség és praktikum a konyhában

Szaporodnak a főzőműsorok, recept blogok és otthoni vacsorapartik, a főzésben egyre többen látják meg a kipipálandó háztartási munka mellett a kreatív szórakozás lehetőségét. Ezzel együtt vált a korábbinál is fontosabb szereplővé a lakásokban a konyha. Szaporodnak a főzőműsorok, recept blogok és otthoni vacsorapartik, a főzésben egyre többen látják meg a kipipálandó háztartási munka mellett a kreatív szórakozás lehetőségét. Ezzel együtt vált a korábbinál is fontosabb szereplővé a lakásokban a konyha. Mivel továbbra is népszerű a nappalival egybenyitott amerikai stílusú elrendezés, sőt, a két helyiség még a pár évvel ezelőttinél is jobban egymásba ér a friss trendek szerint, rég nem „kiszolgáló helyiségről” van szó. A konyhának is egyedinek, stílusosnak, viszont továbbra is praktikusnak kell lennie. A nyitott elrendezés miatt a korábbinál is fontosabb szerepet kapnak a minőségi gépek. A szagelszívó elengedhetetlen, de fontos például az is, hogy milyen hangosan zúg a hűtő vagy a mosogatógép. A jól megválasztott gépek persze a hatékony munkát is segítik, nem utolsósorban pedig kevesebbet fogyasztanak. Bár a modern konyhát hajlamosak vagyunk úgy elképzelni, hogy dugig van gépekkel, azonban tudatosabb döntés, ha csak azt telepítjük, amit tényleg használunk is. Ha nem ruházunk be speciális eszközökre, amiket azután be sem kapcsolunk, jobb minőségűt is választhatunk azokból, amelyeket megveszünk. Az energiatakarékos berendezések kiválasztásában az EU-ban a háztartási gépeken kötelezően megjelenített energiatanúsítvány segít. Ahogy mondani szokták, a legolcsóbb energia a fel nem használt energia, gondos tervezéssel pedig jóval kevesebbre lesz szükségünk. A konyhában a legtöbb világosságot a munkapult igényli, igyekezzünk ezt úgy elhelyezni, hogy a lehető legtöbb természetes fényt kapja. Jól tervezett szellőzéssel a szagelszívóra is kevesebbszer lesz szükség. A világítást érdemes LED-esre cserélni, ami ugyan nagyobb beruházást jelent, az izzók hosszú élettartama miatt viszont egyértelműen megtérül. Minden energiatakarékos és környezettudatos megoldás nagyon-nagyon divatos, tehát nem csak a pénztárcánknak és a környezetnek teszünk jót, ha energiatakarékos világítást, gépeket és például a különböző hulladékok elkülönítését lehetővé tévő szelektív kukát választunk, de még az ismerősök elismerő tekintetét is bezsebelhetjük ezekkel. Bármi is a trend, igazán szerethetővé a praktikus elrendezés teszi a konyhánkat. A cél, hogy a fő alkotóelemek – a hűtő, a tűzhely és a mosogató – között a lehető legkevesebb felesleges kilométert gyalogolva dolgozhassunk, és mindegyik mellett legyen elegendő pultfelület a pakoláshoz. A munkafolyamatokat figyelembe véve érdemes egy falon elhelyezni a hűtőt és a tűzhelyet – elég távol egymástól ahhoz, hogy a sütő hőjével ne kelljen a frizsidernek megküzdenie –, velük szemben pedig a mosogatót – mondják az újHÁZ Centrum szakértői. Ez az úgynevezett munkaháromszög kétsoros, U vagy L alakú konyhákban egyaránt létrehozható. Az alapfelszerelés, a gépek és tároló helyek mellett a konyha közösségi térré válásával egyre hasznosabb lehet egy ide tervezett, a konyhaszigetbe vagy falba épített pihenőhely, ahol a szakácsot szórakoztató társaság is kényelmesen elhelyezkedhet. A harmonikus és trendi konyha kialakításának egyik kulcsfontosságú tényezője a burkolat. A végtelen sok lehetőség és stílus között nehéz választani, a trenddiktátorok szerint viszont most már nem is kell! Már nem a vegytiszta, tökéletesen egységes, „katalógusból kivágott” konyha a legtrendibb. A profik a valóban személyre szabott megoldásokra szavaznak – ha a végeredmény egyedi és kissé eklektikus, annál jobb! Így tehát a szeretett régi tálaló – talán némi felújítással, festéssel – kiválóan megfér majd az újonnan vásárolt minimál stílusú szekrények között, vagy éppen az ipari hangulatú, fémpolcon találhat a legjobb helyet a finom porcelán. A variációs lehetőségek bővítésében fontos szerepe van az egyre sokszínűbb kínálatnak is. Nem csak a bútorlapok vagy burkolatok színével, anyagával játszhatunk, ha tetszik, főszereplő lehet a letisztult alapok mellett egy látványos csaptelep, vagy épp egy ütős színű mosogató is – hívják fel a figyelmet az újHÁZ Centrum szakértői. A modern konyhák eleganciáját nem a díszítés, hanem a minőségi anyagok és átgondolt formatervezés adják, illetve hódítanak a természetes – vagy azt idéző – anyagok és burkolatok. A tömörfa helyett arra megtévesztésig hasonlító, könnyen tisztítható kerámialapokkal játszatunk, és egyre nagyobb teret kapnak a korábban csak a funkcionális darabokon megjelenő fémek. Bár a természetes és pasztell árnyalatokkal továbbra sem nyúlhatunk mellé, egy kis csillogás minden helyiségnek jót tesz, a konyha sem kivétel. A konyhagépekről már jól ismert inox mellett a sárga- és vörösréz, az arany vagy a bronz árnyalat is megjelenhet akár burkolat, akár kiegészítők formájában.  

Újdonság a DIEGO-nál!

Talán nem is gondolnánk, hogy azonos mintázatú termékekkel is feldobhatjuk otthonunkat. Pedig erre már van mód, sőt, mindez határtalan lehetőségeket tartogat arra, hogy otthonunkat igazán egyedivé tegyük. Talán nem is gondolnánk, hogy azonos mintázatú termékekkel is feldobhatjuk otthonunkat. Pedig erre már van mód, sőt, mindez határtalan lehetőségeket tartogat arra, hogy otthonunkat igazán egyedivé tegyük. A tapéta és a textilek összhangja különösen fontos a lakberendezésben. Ha ezeket egymáshoz illesztjük, tökéletes harmóniát teremthetünk. Érdemes először a kiválasztott tapétát a padlóval összehangolni, majd ehhez választani a különböző színű és anyagú függönyöket, bútorszöveteket. Ha ezt a sorrendet betartjuk, biztosan nem tévedhetünk! A Diego újdonsága, hogy a tapétával egyező, azonos mintázatú sötétítő függöny, sőt, bútorszövet is megtalálható a kínálatban. A bútorszövettel bevonhatunk fotelt, puffot vagy egy teljes kanapét is, emellett kreatív módon felhasználhatjuk akár egy ágytámla vagy paraván kárpitozására is. A lehetőségek száma végtelen, minden csak a fantázián múlik! Az azonos mintázatokat felhasználva otthonunk olyan lehet, mintha egy valódi dizájner tervezte volna! Válasszunk azonos mintázatú tapétát, sötétítő függönyt és bútorszövetet, és legyünk mi magunk a saját dizájnerünk! Nézzük meg most a bútorszöveteket, függönyöket és tapétákat a Diego honlapján! {igallery id=4799|cid=832|pid=1|type=category|children=0|showmenu=0|tags=|limit=0}

Legfrissebb látványtervek

Szerdán közölték a 2024-re tervezett budapesti olimpia legfrissebb aktuális látványterveit. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. Szerdán közölték a 2024-re tervezett budapesti olimpia legfrissebb aktuális látványterveit. A 2024-es olimpia rendezési jogáért a magyar főváros Los Angelesszel és Párizzsal verseng, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szeptember 13-án, Limában dönt a helyszínről. A kép a magyar fővárosban esetleg megrendezésre kerülő olimpia Puskás helyszíncsoportját ábrázolja, amely a labdarúgótorna mérkőzéseinek helyet adó Puskás Ferenc Stadiont (hátul középen), a kosárlabda-mérkőzések helyszínét, a Papp László Budapest Sportarénát (középen), valamint a tornászok versenyének helyet adó Syma Rendezvényközpontot (a Puskás-stadion előtt balra) foglalja magában. Az Olimpiai Park, amely a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségében található, elöl középen az Olimpiai Atlétikai Stadion, balról az olimpiai falu. A Városligeti Strandröplabdaközpont Az Olimpiai Park helyszíncsoportban található olimpiai falu (jobbról), amelyet a IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségébe terveznek. Előtérben öt edzőcsarnok, balról a kör alakú ideiglenes teniszcsarnok, mögötte teniszpályák és mellette egy multifunkcionális csarnok, a vívás és a kézilabda sportágak versenyeihez. Az Olimpiai Park helyszíncsoportban található Olimpiai Atlétikai Stadion, amely a IX., X. és XXI. kerületekben van. Olimpiai Atlétikai Stadion A Kossuth téri Íjászközpont A margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, az esetleges 2024-es budapesti olimpia vízilabda-mérkőzéseinek helyszíne. A Hősök tere, az esetleges 2024-es budapesti olimpia országúti kerékpárversenyeinek, a gyaloglásnak és a maratonfutásnak a rajt-cél helyszíne. A Kossuth téri Íjászközpont A Hősök tere A Várkert Bazár előtti terület, ahol az esetleges 2024-es budapesti olimpia kerékpárversenyeinek mezőnye elhalad. A Dagály Úszóaréna, az esetleges 2024-es budapesti olimpia úszó-, műugró- és szinkronúszó-versenyeinek, valamint vízilabdadöntőinek helyszíne. A Dagály Úszóaréna