Eklektika a felhők között

A belvárosi tetőtéri lakás elhelyezkedése, kialakítása, berendezése és atmoszférája egyértelműen nagyvárosi. A tér eklektikus, laza, elegáns, könnyű élni itt annak, aki urbánus alkat, és annak is, aki a nyugalmat szereti.

eklektikaafelhokkozott 720

Bár a főváros egyik legszebb és legfrekventáltabb részén, a pesti zsinagóga-negyedben található ez a 89 négyzetméteres lakás, elhelyezkedéséből adódóan mégis jól elkülönül környezetétől. Az itt lakókat szomszédok sem zavarják, ugyanis nincsenek. Nagy ablakfelületek, sok fény és egyedi panoráma teremt igen különleges atmoszférát. Vendéglátónkat, aki egyben az enteriőrök tervezője is, elsősorban a tetőtéri lakás elhelyezkedése és a benne rejlő lehetőség vonzotta, például a tetőterasz, ami régi vágya és a lakás éke lehetne, de ennek kialakítása még várat magára. Az átlátható terekben a használatból eredő funkciók mégis jól elkülönülnek. A lakás meghatározó elemei a gyönyörű gerendák a mennyezeten: a plafont korábban gipszkarton fedte, amelyet a tervező lebontatott, mögötte előbukkantak az eredeti, tömör fagerendák és meglepetésére a vasszerkezet is, ami egy hídra emlékeztetett. Egyértelmű volt számára, hogy mindkettőt megtartja.

Az otthon jellemzően „hand made”: kézzel festett falszakaszok, a nappali padlóján a festés akárcsak egy rózsaablak fénye, a falak éleit lécek védik és díszítik, és még sorolhatnánk a különböző, eredeti dizájn megoldásokat. Az előszobában azonnal kitűnő a felütés: igényesen megmunkált, koptatott-festett kékes- fekete falszakaszba botlunk. Innen kétfelé vezet az út, a glamour fürdőszobába, illetve az étkező-konyha-nappali füzérébe. A falfelületekkel való játék végigkísér bennünket: a konyha- étkező rész nyitányaként a nyers-festett tégla és az egyedi graffitikkel készült dizájn radiátor a trendi romkocsmák világát idézi. Szemközt faltól falig ablakok futnak, a sok fénnyel mintegy ellenpontozva a domináns fekete színt (a tulajdonos az eredetei ablakmérettel elégedlen volt, egyedi méretű ablakokat vágatott). Az így beáramló fényárba kerültek a karakteres étkezőszékek és a körlapú, kihúzható asztal, mellette a jobb sarokban egy kicsi sziget, ami dolgozószobaként funkcionál. Az étkező és a konyhasziget pár lépésnyire van egymástól. A konyha eklektikus csemege, minden high-tech, és keveredik benne a beton, a plasztik és a fa. A lakás belseje felé haladva a tér kissé keleties hangulatra vált: a kellemes szürke kanapé fölé marokkói csillárokat, lámpákat aggatott a tervező, a kelet világát idézik a textilek és a tömörfa dohányzóasztal is. Ellenpontként a nyers téglafal előtt egy fém posztamensen kortárs szobor, remek összképet ad. A tulajdonos a csend és elvonulás jegyében alakította ki a hálót a lakás legtávolabbi zugában. Az ágy egyedi tervezésű, a geometrikus textilhatású tapétára egy Tereskova kép került (a festőművész-énekes a tervező barátja). Glamour, fekete, kelet, eklektika, nőiesség – ez a hangulat hatja át a fürdőszobát is, ahogy a lakás egészét.

Minden részlet személyes, egyedi, nagyvilági, mindennek története van, ezért kicsit sajnálja is a tulajdonos, de most új lakókat keres otthonának, hogy kipróbálhassa a vidéki, természetközelibb életet is. Arra azonban büszke, hogy sikerült életre keltenie egy nagyvárosi lakást Európa szívében.

  

Munkáimban egyaránt megjelenik az európai trend és az egyéni, művészi szellem. Elsősorban a nagyvárosi, mozgalmas, eklektikus terek alkotását kedvelem, amelyekbe belecsempészek néhány grafikai elemet is.

eklektikaafelhokkozott portre

Kamarás Ágnes
enteriőrtervező, grafikus


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop