Játékosság padlótól plafonig

A fiatal pár kettesben él az új építésű ikerházban, ám az a céljuk, hogy mihamarabb gyerekzsivaj töltse be a szobákat. Ennek igénye szerint készült a teljes téralakítás, amely meghitt, családias, barátságos.

jatekossagpadlotolplafonig 720

A szép környezetben kialakított kétszintes ikerház építése tavaly tavasszal kezdődött, és 2017 júliusáig tartott. A 215 négyzetméternyi hasznos alapterületű lakással kapcsolatban a megrendelők határozott koncepcióval rendelkeztek, és szerencsére Sándorfi Zsolt személyében olyan lakberendezőt is találtak, akivel jó volt együtt gondolkodniuk. – Elképzeléseinket Zsolt nagyon sok eredeti dizájnötlettel spékelte meg a tervezés során – mesélte a háziasszony.

A fiatal házaspár szereti a skandináv hangulatot, a letisztultságot, a modern elemeket, a meghittséget és családiasságot, amit ez a stílus garantál, leendő gyermekeik számára éppen ilyen otthonról álmodtak. E koncepció nagyon szépen jelenik meg a terekben: a fehér, szürke, valamint a mentazöld az alapszín, az aljzatra szinte mindenhol fahatású burkolat került, így is otthonosabbá téve a házat. A nappali-konyhaétkező ugyan egy légterű, mégis a nappali kerül a fókuszba. A szürke, puha kanapé nem új darab, a háziak azonban annyira kedvelik, hogy eszükbe sem jutott cserélni. Négyzet- és kockamotívumok uralkodnak a szőnyegen, a párnákon, de még a mennyezeten is. Nem is gondolnánk, hogy a négyzetmotívum ötletét a mozaikfal adta, amely elembe jóval az építkezés előtt beleszerettek, miután az interneten véletlenül meglátták egy konyhai enteriőrön. Míg a csempéket a feleség, a mennyezeti megoldást a férj elképzeléseinek eleget téve találta ki a tervező, mert a férj nem kedveli a hagyományos csillárokat, lámpákat. Így született a ledpanelek egyhangúságát megtörő mennyezeti fa kockák ötlete. Izgalmas az alsó szinten végigfutó kígyólámpa is, amelynek belsejében közel 100 méternyi ledszalag fut, kellemes, szemet kímélő fényt adva esténként. Különös figyelmet érdemel az mdf alapú televíziófal, csúcsmodern világításával egészen különleges, 21. századi élményt nyújt esténként.

A pár ragaszkodott ahhoz az elképzeléséhez is, hogy mindenüt tolóajtók válasszák el a tereket, ami vitathatatlanul praktikus, szemet gyönyörködtető megoldás, egyben a legjobb térkihasználás. Az emelet az intim terek birodalma: itt kapnak majd helyet a gyerekszobák, itt bújik meg a gardrób és a hálószoba is. A ledvilágítás itt is hangsúlyos, a franciaágyat és a háttámla mögötti falszakaszt is extrém fények világítják meg. Láthatjuk, hogy a családiasság és a kortárs, modern életérzés egyaránt fontos vendéglátóinknak, ezt a ház egésze bizonyítja. Már csak a gyerkőcök hiányoznak a tökéletességhez…

  

Dizájncégként működő családi vállalkozását 1995-ben alapította. Fő tevékenysége egyedi bútorok gyártása és forgalmazása az ország egész területén. Valamennyi stílust szereti, tervezőként, kivitelezőként minden munka izgalmas kihívás számára.

jatekossagpadlotolplafonig portre

Sándorfi Zsolt
belsőépítész


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop