Karakteres terek a hexagon jegyében

A belvárosi lakás csempéin, szőnyegén, ágytámláján és a bárszékek alakzatában köszönnek vissza a geometrikus formák, a hatszögek. Szenecsár Anita építész úgy formálta át és rendezte be a 130 négyzetméternyi alapterületet, hogy azok az itt ébredők számára egyszerre befogadóak, karakteresek, otthonosak legyenek és történeteket meséljenek el.

karakteresterekahexagonjegyeben 720

Ahogyan kíváncsiak vagyunk egy új világra, és szeretnénk benézni a kulisszái mögé, úgy egyes lakások is megadhatják nekünk ezt az érzést. A 20-as, 30-as éveket idéző üveg elválasztófalak segítségével betekinthetünk egy másik világba, miközben megőrizzük magánszféránkat a fény- és hangszigetelt függönynek köszönhetően. A 130 négyzetméteres ingatlanban egy nagyobb és egy kisebb stúdiólakás született. A teljes körű átalakítás munkálataival Szenecsár Anita építészt bízták meg, aki a kivitelezési, a belsőépítészeti és a lakberendezői munkáért is felelt. A tervező teljesen szabad kezet kapott, nem volt megkötött stílus, de szem előtt kellett tartani a lakás későbbi hasznosításának funkcióit és a költséghatékonyságot: olyan emberek számára tervezett, akik egyszerre utaznak és pihenni szeretnének a nap végén, de stílusos és kényelmes helyiségekre vágynak. A nyugati oldalt két nagyobb szobára szelték fel, a keleti oldalra egy kisebb stúdiólakást helyeztek. Az egyes részeket egy közösségi tér köti össze. Anita szakmai hátterének köszönhetően könnyen és merészen nyúlt a terek átalakításához, ez pedig a lakás összképén is nyomot hagyott. Az apartman legkarakteresebb jegye a csempéken, a szőnyegen, az ágytámlán és a bárszék alakzatában megtalálható geometrikus forma, a hexagon. A tervező fontosnak tartotta a terek tágítását, a fény beeresztését, ezért nem falak választják el egymástól a helyiségeket, hanem lakatosszerkezettel ellátott üvegfalak.

Minden egyedi megrendelésre készült, a konyhabútortól a bárszékekig. A világítás kialakításánál szem előtt tartották, hogy a hangulat és a praktikusság elemei ötvöződjenek: a konyhában és a fürdőszobában is állítható erősségű fény van, az erős szórt fénynek köszönhetően pedig árnyékmentességet kaphatunk smink közben vagy a konyhapulton. Ha idegen helyen ébredünk, gyakran nehezünkre esik megtalálni az éjjeli lámpát és elindulni az ismeretlenbe. A fürdőszobában éppen ezért süllyesztett fények is vannak, amelyek segítik, hogy félálomban ütközés nélkül megtaláljuk a mosdót. Családi házakban gyakran a konyha adja a legfontosabb társasági teret, itt azonban ez nem annyira hangsúlyos. A szekrényeknél nincsenek kapaszkodók, úgy alakították ki, hogy nélkülük is nyithatóak legyenek az ajtók. Aprólékosan végignézve a lakás helyiségein, magunk is megállapíthatjuk, hogy közösséget, izgalmat és inspirációt a fővárosba látogató utazók nemcsak a városban kaphatnak. A tervezőnek sikerült ezt az életérzést a falak közé is becsempészni.

  

Párizstól Szingapúrig dizájnkiállításokon gyűjtött inspirációi beépülnek legújabb munkáiba. Az utazásokon látott trendeket megtapasztalva pontosan tudja, hogy mi fontos egy kényelmes otthonhoz, milyen lakberendezési megoldások működnek igazán.

karakteresterekahexagonjegyeben portre

Szenecsár Anita
építész


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop