Maisons du Monde és Sóskút vonzása

Kukla Edina lakberendező és blogger neve jól cseng a netezők között, kisflanc.hu oldala telistele inspiráló, kreatív ötletekkel. Ezúttal otthonába látogattunk el, ahol maga avat be bennünket a műhelytitkokba: mi, hogyan és miért született.

maisonsdumondeessoskutvonzasaban 720

Nemcsak házat terveztünk, hanem egy meleg, kényelmes családi otthont. Tíz éve már, hogy felépült a ház, amit igyekeztünk nagyon tudatosan és előrelátóan megtervezni. Az építkezésbe úgy vágtunk bele, hogy már tudtuk, milyen burkolatok és színek uralják a házat kívül és belül egyaránt. Külföldi útjaink során folyamatosan fotóztuk a nekünk tetsző házakat, kerteket, és több kilónyi magazinnal és katalógussal tértünk haza. .Számtalan bútorüzletet látogattunk végig, ahová a gyerekeimet is mindig magammal vittem, s ez a mai napig is így van, pedig már nagyon megnőttek. Ez már szinte hobbi a családunkban, akárcsak a régiségpiacokon való barangolás, és kitűnő módszer ízlésük formálásához, szerencsére nyitottak is rá. A tervezés során, amiből csak lehetett, mintákat szedtünk össze, és egymás mellé rakosgatva nézegetttük, milyen szín és felület mihez illik egymáshoz a legjobban. Kiindulási pontunk a sóskuti kő volt, amibe teljesen beleszerettünk.

Nagy figyelmet szenteltünk a térszervezésnek, mert ez az alap ahhoz, hogy egy jól működő és kényelmes otthonban éljünk. Ha rosszul alakítjuk ki a terek nagyságát és azok kapcsolatait, csak feszengés az eredmény. A teljes éjszakai vagy intim zóna az emeletre került, így bárki bármikor el tud vonulni saját világába, míg a földszintre került az összes nappali funkció. Igyekeztünk egy térben tartani a konyhát, étkezőt és nappalit, sőt, egy dolgozósarok is kikerült, így mindenki együtt lehet, amikor vendégek jönnek. Nagyon jól működik, mi szeretjük. Az is a vágyaink között szerepelt, hogy a ház közvetlenül kapcsolódjon a kerthez, ezért a nappaliból három helyen is kiléphetünk, nyaranta pedig a teraszajtót eltolva egybenyitjuk a kinti terasszal.
A berendezés kialakításánál a kiindulási pont a már emlegetett sóskúti kő volt, amit máig sem untunk meg. A burkolatok kiválasztásánál szerettem volna elérni, hogy időtálló legyen, visszafogott, kevésbé a trendre hajló, ezért egységesen fekete-fehér variációt választottam a hidegburkolatú helyiségekbe. Így az előtértől kezdve a fürdőszobákon át egészen a mosókonyháig, mindenütt ez a burkolat más-más kirakás móddal, ezzel is egyben tartva a házat.

A bútorok többségét a francia Maisons du Monde áruházban vásároltuk külföldön, ezeket kombináltam régi, felújított vagy átalakított bútorokkal. A konyhánk például Ikea, csak meghackeltem egy kicsit. Ugyanez igaz a fenti fürdőszobaszekrényre vagy a hálószoba berendezésére is. Az ágyfejvéget leszedtem az ágyról, és készítettem egy újat, sőt, ide még a saját gyártású asztalkám is helyet kapott éjjeliasztalkaként.
Ha stílust kellene meghatároznom az otthonunkra, azt mondhatnám, inkább eklektikus, mert itt minden előfordulhat. A lényeg, hogy mi nagyon szeretjük.

Lakberendezőként szeretnék ötleteket adni, hogyan lehet megmenteni régi korok tárgyait és bútorait, hogyan lehet ötvözni és keverni a modernebb berendezési tárgyakkal. Ennek a szellemiségét népszerűsítem saját blogoldalamon keresztül. maisonsdumondeessoskutvonzasa portre
Kukla Edina
lakberendező

 

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop