Dolgozzunk otthon!

Gyakran előfordul, hogy haza kell vinnünk a munkát, és egyre többen akadnak, akik már főállásban is otthonról dolgoznak. S akkor még nem beszéltünk azokról, akik szakdolgozatot vagy házi feladatot írnak, esetleg az iskolai matekpéldákat gyakorolják. Így bátran mondhatjuk, hogy minden háztartásban szükség van egy kis dolgozósarokra. Persze otthon sokszor nehezebb koncentrálni, ezért igazán fontos, hogy munkaállomásunkat megfelelően alakítsuk ki.

dolgozzunkott 720

Skandináv letisztultság

A skandináv letisztultság tökéletesen alkalmazható otthoni irodánkban. Világos, tiszta, átlátható, mindemellett személyes és életteli a dekorációnak köszönhetően. Találjuk meg az arany középutat, a túldíszített otthoni irodában könnyen elkalandozhat a figyelmünk, s ez bizony a munka/tanulás rovására mehet. Ügyeljünk még emellett a praktikus és esztétikus tárolásra is, minden szükséges eszköz legyen könnyen elérhető.

dolgozzunkott 1
Élet a falon

Fontos, hogy inspiráló körülmények között végezzük a munkánkat, ezért nem árt, ha kicsit feldobjuk a munkasarkot. A növények például mindig segítenek, tisztítják a levegőt, emelett közérzetünket is javítják. Érdemes megfontolni egy-egy izgalmas tapétát, vagány, színes falfestést vagy nagyobb fényképet/festményt az asztal fölé, hogy életet vigyünk a helyiségbe, és feltüzeljük kreativitásunkat.

dolgozzunkott 2
Egy klasszikus asztal, egy kerti szék, néhány kiegészítő és egy megdöbbentő tapéta: tökéletes dolgozósarok a földszínek szerelmeseinek!

Kompakt iroda

Attól még, hogy nem bővelkedünk négyzetméterekben, nem kell lemondanunk az otthoni dolgozósarokról. Egy kis íróasztal és a hozzá illő szék általában elfér a nappaliban (esetleg a hálószobában), ha pedig nagyon nem illik rögtönzött irodánk az otthoni látképbe, könnyen elrejthetjük egy beépített szekrényben.

dolgozzunkott 3
TOP 5 TREND

 

  • A LÁTVÁNY MELLETT AZ ILLATOKRÓL se feledkezzünk meg! Asztalunk legyen jól szellőző helyiségben, és időnként gyújtsunk meg egy-egy illatgyertyát is: a kellemes illatok és a gyertyafény garantáltan kellemes atmoszférát varázsol körénk.
  • FONTOS, HOGY JÓL MEGVILÁGÍTOTT helyen dolgozzunk, esti munkához pedig gondoskodjunk megfelelő asztali lámpáról. Egy szép indusztriális lámpával biztosan nem lőhetünk mellé!
  • HA SOKAT DOLGOZUNK AZ ÍRÓASZTALNÁL, gerincünk épsége érdekében szerezzünk be egy állítható magasságú asztalt, hogy állva is tudjunk dolgozni!
  • HA FONTOS A PRAKTIKUM ÉS AZ ESZTÉTIKA, mindenképp érdemes beruháznunk egy papírzsákra, amely megkönnyíti a tárolást otthoni irodánkban. A magyar Cucc és a francia Le sac en papier zsákok remekül mutatnak minden enteriőrben!
  • A KIEGÉSZÍTŐKRŐL SE FELEDKEZZÜNK MEG: szép, színes jegyzetfüzetek, gemkapcsok, tollak is alapvető elemei a tökéletes dolgozósaroknak.

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop