A „Gyerekszobánk” című pályázatunkon rekordmennyiségű, a szavazás lezárásáig összesen 1084 szavazatot kapott Émi és Boti, a mosolygós szőke ikerpár szobája. Ahogy ígértük, a közönségnyertes szobát részletesen is bemutatjuk, több fotóval és információval, mint amit a pályázat keretében láthattatok és olvashattatok róluk.


A június 20-án lezárult „Gyerekszobánk” című pályázat nagy sikert aratott olvasóink körében, összesen tizennégy gyerekszoba várta a szavazók és a zsűri döntését.
Kislányunk szobáját a padlástér beépítésével alakítottuk ki, azt a szemléletet elfogadva, hogy az első években inkább a nyugodt környezet élvezhető a baba számára.Így az egyre szaporodó színes játékok háttereként halványzöld falszínt választottunk, a legszükségesebb (felújított, régi) fenyőbútorokkal és néhány kedves kiegészítővel (festett kis szekerekkel, porcelánbabákkal, képekkel) rendeztük be, de nagy teret hagytunk a játékhoz is. Laura kedvence a falvédőjén lévő csiga: órákig tud „beszélgetni” vele…
Kisfiúnk érkezése előtt megterveztem a szobát, a falvédőt saját kezűleg készítettem el Neki, hozzáillő takaróval, játéktárolóval. A macikat dekorgumiból vágtam ki rá, és tépőzárral rögzítettem, hogy ha majd eléri, játszhasson velük. Nagyon kedveli azóta is, ez meglátszik rajtuk:) Azt, hogy miért medvék, most már tudom! Mert Ő is egy kis macika, aki imád enni. A pelenkázó fölötti polc aljára színes kartonfigurákat ragasztottam, hogy amíg a tisztálkodás folyik, nézelődhessen - ez is kedvence. (A televízió nem szobakellék, csak addig tároltuk ott, amíg nem birtokolta a birodalmát.)
Korábban nappali volt a kisfiúnk szobája. Amikor megszületett Csongor, úgy alakítottuk ki a helyiséget, hogy L alakba rendeztünk egy gardróbszekrényt válaszfalként. Így külön, de mégis egy szobában vagyunk. Most 2,5 éves a kisfiúnk, úgy gondoltuk, hogy egy-két év múlva külön szobába tudjuk költöztetni. Jelenlegi birodalmát nagyon szereti, elég világos, mivel déli fekvésű, és bőven jut hely a játéknak, mert a szoba 3x7 méteres.







