Erre figyeljünk nyaraláskor!

Bár a nyaralás a felhőtlen kikapcsolódásról szól, sajnos előfordul, hogy egy váratlan esemény keresztülhúzza a számításainkat. Már a strandon sem csobbanhatunk önfeledten, hiszen a tolvajok előszeretettel lopják el az őrizetlenül hagyott értékeket, ha pedig hosszabb időre utazunk el, az otthonunk biztonsága miatt fájhat a fejünk.

errefigyeljunknyaralaskor 720

Nyáron sokan kerekednek fel és pihenik ki a munkás hétköznapokat itthon vagy külföldön, de a kikapcsolódás még nem jelenti azt, hogy a figyelmünket is ki kellene kapcsolnunk. Rögtön ott vannak a strandlopások, amik minden évben komoly kellemetlenségeket okoznak a nyaralóknak. Bár a lelkünk megnyugtatására minden alkalommal törülközővel takarjuk le a holminkat, ez természetesen nem védi meg az értékeinket.

Ha van rá lehetőségünk, tegyük inkább értékmegőrzőbe a táskánkat, az értékes vagy feltűnő ékszereinket és eszközeinket pedig hagyjuk otthon! A nagyobb összegű készpénz is felesleges a vízparton: csak annyit vigyünk magunkkal, amennyire feltétlenül szükségünk van. Oldjuk meg, hogy a társaságból valaki mindig legyen a holminknál, az autóban pedig semmiképp se hagyjuk látható helyen az értékeinket!

errefigyeljunknyaralaskor 1
Biztonság ajándékba? Jöhet!
Persze megesik, hogy az elővigyázatosság ellenére is pórul járunk, ezért érdemes egy igazán jó biztosítással is gondoskodnunk a nyugalmunkról. A Generali rengeteg hasonló esettel találkozik, ezért Nyári Vakáció csomagjukkal könnyítik meg a dolgunkat. 2017. június 15. és 2017. szeptember 25. között lakásbiztosításaikhoz most 3 ingyenes szolgáltatást adnak ajándékba: megtérítik a strandon ellopott értékeink utáni kárt, illetve akkor is kárpótolnak, ha elveszítjük vagy ellopják az iratainkat, illetve ha a kerékpárunkat lovasítják meg.

Sajnos igen sok tolvaj szakosodott a nyaralás idejére üresen maradt lakásokra, de szerencsére már vannak olyan eszközök, amelyek segítenek megvédeni az otthonunkat. Az egyik ilyen a távolból, egy applikáció segítségével vezérelhető okoskonnektor, amely az időzítő funkciónak köszönhetően a automatikusan ki- és bekapcsolja a hozzá csatlakoztatott készülékeket, így jelenlét-szimulációval (a tévé, lámpa felkapcsolásával) védhetjük otthonunkat a betörőktől. A Generali most egy G-Homa WiFi Smart okoskonnektorral lepi meg azokat, akik 2017. augusztus 11-ig új, legalább 35 000 Ft éves díjú Házőrző Extra vagy Top otthon- és életmód-biztosítást kötnek.

Nyaralásra fel, csak okosan!


Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop