Egyedi, kreatív megoldások

E-mail Nyomtatás PDF
Google könyvjelzőIWIW megosztásFacebookTwitterStartlap kedvenchezAjánlás a linkter.hu-ra

( 147 szavazat )

„Mindent saját kezűleg csinálunk”

Három éve vágtunk bele a házfelújításba, és mára végeztünk a belső terek átalakításával, az udvar, garázs, külső vakolat felújítása még hátravan. A házunk polgári jellegű, 60-70 éves, L alakú épület, sok előnyös adottsággal, és egyben kötöttséggel is, amelyhez alkalmazkodnunk kellett. Mindent saját kezűleg csinálunk, ezért talán lassabban haladunk, viszont van idő egyedi, kreatív megoldások megvalósítására. Szeretjük a színes dolgokat, a régi, hangulatos tárgyakat, a kicsit vidékies, rusztikus megjelenést. Fontos, hogy lakható, praktikus tereket alakítsunk ki, ahol három hónapos kislányunk is otthonosan mozoghat majd.

Az előszobánkban található mozaik padlóburkolat saját készítésű mutatós megoldás, a viszonylag nagy alapterületet barátságosabbá tette. A régi, padláson talált fotel is felújításon esett át, igazán kényelmes darab, amellyel szemben mindent elnyelő előszobaszekrények és egy padlástéri szoba feljáró (lépcső) található.
A zöld szín végig fut az egész házon, ezzel próbáltunk kapcsolatot teremteni a helyiségek között, mellesleg nyugtató, kellemes érzést kelt. A nyílászárókat, és a fa felületeteket mindenhol meleg, aranyló gesztenyebarna lazúrral kezeltük.


A nappali dísze az íves üvegtéglafal (első mestermunkánk), ami egyben elválasztja a dolgozósarkot (és eltakarja a rumlit). Az üvegtéglafal kockái a falon látható mozaikképen – szintén saját alkotás – köszönnek vissza. Természetesesen a zöld szín dominál, amelyet a függöny pirosa élénkít.
Mivel a szekrénysorokat nem kedveljük, helyette gipszkartonból készült beépített, és zöldre festett tároló található a nappaliban, ez szinte észrevétlenül olvad bele a szobába.

A nappalinkban szerencsére elég hely van, így kényelmesen elfér a kislányunk kör alakú járókája is az ablak mellett. A fal zöld és a plafon tojásszínét kézzel festett sorminta választja el. A dekorációs falfestés egyébként kedvenc elfoglaltságom, a hálószoba falát Raffaello egyik alkotása ihlette.

A hálószoba kicsit melegebb alapszínt kapott, de innen sem hiányozhat a zöld. A két éjjeli szekrénykét a házzal együtt vettük, alapos felújítás után, kicsit rusztikus megjelenést kapott. A hálószobánk is tágas, ezért az ágy mögött kialakított pulttal tettük kicsit kuckósabbá, ami egyben rakodófelületnek is kitűnő.
A nappalival szemben található a gyerekszoba, április óta kis lakója is van. Kamilla szereti nézegetni a fán üldögélő madarat, az élénk színek hamar felkeltették az érdeklődését. A gyerekszoba az egyik legsötétebb helye a háznak, ezért kapott vidám, világos színeket, a zöldnek egy üdébb árnyalatát.

beepitett_tarolo eloszoba furdoszoba gyerekszoba uvegteglafal


A hagyományos kék helyett, türkiz színt választottunk a fürdőszobába, amelyet élénk narancs egészít ki. A sarokkáddal szemben kapott helyet az épített tusoló, egy szárnyas mosdó és a többi fürdőszobakellék. A legegyszerűbb, hagyományos fehér fali csempét türkiz zöld fugával, illetve a hálós és diagonál mintázat váltakozásával dobtuk fel.

A konyha csupa vidám színkavalkád, két ablakkal, gerendás mennyezettel, téglából épített alsó szekrénnyel. A fali csempét elválasztó téglaburkolat szeletelt bontott téglából készült. A konyhából közvetlenül kijuthatunk az udvarra, illetve a teraszra. A konyha folytatásában egy kazánház és a garázs található, lényegében ez a ház hátranyúló része.

Hozzászólások (5)
  • Pintér Anita  - Gratulálok
    Gratulálok a szép izlésnek, a kreativitásnak, és kivitelezésnek. Ötletes, családias hangulatú. :D
  • Névtelen
    Fantörpikus :love:
  • Szilágyi Gizellla
    Nagyon ötletes, tetszik
  • cilvi
    Csinos a kis otthonotok.
  • Topi
    Nagyon tehetségesek vagytok, gratulálok!
Hozzászólást csupán a bejegyzett felhasználó írhat hozzá!
 


 
Hirdetés

31. Construma

Az építési, felújítási szezon kezdetét óramű pontossággal állíthattuk be idén is a Construma öt vásárnapjához. Az építőipart teljes tematikájában átfogó kiállítással egy időben a Hungexpo otthont adott az első ízben jelentkező...

N'Kara - minőség és egyediség

Nincs két egyforma adottságú otthon, így ha a legjobb térkihasználásra és praktikumra vágyunk, akkor a méretre, igényeink szerint készült bútorok a legmegfelelőbbek. Az N’Kara Bútor profi csapata tanácsokkal segíti a döntést...

Fűtési rendszerek a MANI-tól

Némon Henrik, a MANI Magyar-Norvég Kft. értékesítési vezetője új családi házak komplett fűtésének ajánlja a legnagyobb norvég gyártók fűtéstechnikai megoldásait. Cégünk 20 éve foglalkozik a legnagyobb norvég... 

Élvezze ki a teraszát

A modern kiegészítőknek köszönhetően a teraszt lakhatóvá varázsolhatjuk kora tavasztól késő őszig. Számos lehetőségünk van a különböző napellenzők kiválasztására családi házak teraszának árnyékolásához. 

újHÁZ Centrum - a minőség

Léteznek vállalatok, amelyek esetén a „dinamikus növekedés” nem csupán jól csengő frázis. Ilyen az újHÁZ Centrum is. Évről-évre gyarapodó telephelyeinek és folyamatosan bővülő termékkínálatának köszönhetően a legnagyobb...

Minőségi fürdőszoba felszerelés

A Roltechnik Distributor Kft. a csehországi Roltechnik a.s. magyarországi partnere, mely kizárólagos forgalmazója a gyár termékeinek hazánkban. A Roltechnik 1991-ben alakult Csehországban, és ezzel a kelet-európa...

Az igazi energiafüggetlenség

Szinte minden ember vágyai között szerepel, hogy függetlenné váljon a közüzemi szolgáltatóktól. A havi rendszerességgel érkező – egyre nagyobb összegű – sárga csekkek mindenkit zavarnak. Mostanáig úgy tűnt...

Örüljünk a kertnek

Kisütött a nap, irány a kert, végre mezítláb sétálhatunk a füvön, vagy lógathatjuk lábunkat a hűvösben. De valóban simogatja majd a talpunkat a melegedő lapburkolat? Működik az árnyékoló, egyben van még a nyugágy?