Óriás hintaló

A magyar szobrászművészet rocksztárja, a karakteres szobrairól ismert Szőke Gábor Miklós és a HintaYO fa hintahajót jegyző fiatal építész, Huszár András óriás fa HINTALOVÁT a Jaf Holz Ungarn Kft. által szervezett Szakmai Piknik és Koktél Parti rendezvényen avatják fel 2012. május 18-án. A rendezvény egyik apropója, hogy kezdődik a teraszszezon, így koktél és lounge zene mellett lehet élvezni a napsütést a Jaf Holz változatos bemutatóteraszán. Közép-Kelet Európa legnagyobb fakereskedő vállalatától már megszokhattuk, hogy minden évben legalább egy nagy partit rendez, amely nemcsak a faipari szakembereket vonzza, de építészek és tervezők is szívesen látogatják. Ez részben annak köszönhető, hogy Magyarország vezető fakereskedője évek óta fontos előremozdítója a faanyag megjelenésének a kortárs építészeti projektekben. A HINTALÓ, ami a Jaf Holz dunaharaszti telephelyén készül, jó példája annak, hogy építészek és szobrászok, milyen módon találhatnak közös alkotói felületet a faanyag tulajdonságait kihasználva.

 

A projekt két alkotójának barátsága a 2010-es Hello Wood alkotótáborban kezdődött, amely a Jaf Holz támogatásával az egyik legjelentősebb építészeti alkotótáborrá nőtt az elmúlt évek alatt. A vendégek többet is megtudhatnak a Hello Woodról, ha beülnek a Mome line-design műhely előadására, akik a fa szerepéről fognak beszélni a kortárs építészetben. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem diákjai pedig a madridi Solar Decathlon versenyre való előkészületeikről, azaz az Odooprojektről fognak előadni, amelyben faanyag támogatójuk a Jaf Holz. A Solar Decathlon egy nemzetközi, egyetemek közötti innovációs verseny, amelynek célja a napenergia felhasználásával összefüggő építészeti megoldások népszerűsítése, illetve a zöldtechnológiák társadalmi, piaci támogatottságának megteremtése.

„Évek óta támogatjuk az olyan kezdeményezéseket, amelyek során a fiatal tervezők visszatalálnak a fához. Növekvő fa felhasználással a faipar egyre fontosabb szerepet tud betölteni Magyarország gazdasági-társadalmi fejlődésében: a fa a legjobb ökologikus építőanyag, használata munkahelyeket teremt, fejlődik általa a vidék és a gazdaság. A napjainkban megvalósult tudatos erdőgazdálkodással a fakitermelés, a fafeldolgozás és a fa újrahasznosítás fenntartható, ökotudatos és környezetbarát modellt képez.” – mondja Varsányi Tibor, a Jaf Holz Ungarn Kft. ügyvezető igazgatója.

A fiatal tervezőket megelőzően három jól ismert vállalat fához kapcsolódó előadását hallgathatják meg a vendégek. A HÄFELE “Funkcionalitás és Design” címmel beszél saját gyártású vasalatairól. A Remmers Lazúrfestékekkel, lakkokkal, bevonatrendszerekkel’ kapcsolatos újdonságairól ad tájékoztatást, míg a Roto “Komfort, biztonság és design” elnevezésű előadása a cég vasalatait mutatja be és különleges árkedvezményeket kínál az eseményen résztvevők részére. Nem véletlen, hogy ezek a rangos, a fához köthető cégek előadnak, hiszen a Jaf Holz vállalat célja, hogy Faipari Kompetencia Központokat hozzon létre mind a 6 regionális központjában partnerével az AVASALAT-tal, ahol az érdeklődők egy helyen juthatnak hozzá a szakmai információkhoz.

A koktélbár mellett piknik hangulat várja a vendégeket: kemencében sült finomságokkal és kürtős kaláccsal, majd borkóstolóval kedveskednek az érdeklődőknek a vendéglátók. Aki már kihintázta magát az óriás HINTALÓval, az tovább szórakozhat: kipróbálhatja a kétkerekű Segway-járműveket és lábügyességét finomíthatja kapura lövéssel.

www.ilovewood.hu

 


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop