2015-ben is virágos Magyarország

A Virágos Magyarországért verseny immár több mint két évtizede Magyarország legsikeresebb környezetszépítő versenye, és talán ennél is több: mozgalom, amelyet a Magyar Turizmus Zrt. saját projektjeként kezel, biztosítva annak szervezeti és finanszírozási kereteit.

virag 720 masolat

Az országos mellett ma már helyi – városi, megyei, régiós – versenyeket is rendeznek, amelyek évente közel kétmillió embert mozgósítanak a kulturált, rendezett, tiszta, virággal díszített környezet megteremtése, megőrzése érdekében. A megmérettetést huszonkettedik alkalommal hirdetik meg – tájékoztatott Prutkay János, a Virágos Magyarországért Szervező Bizottságának elnöke. A feltételek a korábbiakhoz hasonlók: önkormányzatok nevezhetnek, a jelentkezési lap megtalálható az interneten, a mozgalom honlapján, a viragosmagyarorszag.itthon.hu címen. A Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája, mely 2015-ben a templom vagy vallási épület kertjének gondozottsága (kiemelten figyelve a közelgő jubileumi emlékévekre: 2016-ban a Szent Márton emlékév és 2017-ben a reformáció 500. évfordulója).

A jelentkezési határidő: 2015. május 31.

A verseny fődíja Magyarország képviselete a 2016. évi Európai Virágos Városok és Falvak Versenyében /Entente Florale Europe/. A verseny szervezéséhez a Magyar Turizmus Zrt. továbbra is biztosítja a működési hátteret. Mártonné Máthé Kinga, az MT Zrt. belföldi igazgatója hangsúlyozta, hogy a nemzeti turisztikai marketingszervezet kiemelt projektként kezeli a „Virágos Magyarországért” mozgalmat. A versenyt a turizmus indította útjára, és két évtizede töretlen támogatója. A Magyar Turizmus Zrt. a marketing területén még hatékonyabban kívánja segíteni a versenyt, konkrét promóciós együttműködést is biztosítva regionális marketing igazgatóságai bevonásával. A kulturált vendégfogadás és a vendégbarát szemlélet elengedhetetlen tartozéka az ápolt környezet, a települések rendezett utcaképe, átgondolt fejlesztései, irányítótábláinak rendszere. Egyfajta tükröt is tart ez a verseny a résztvevő községek elé, hiszen a kertészeti és turisztikai szakemberekből álló zsűri értékelése iránymutatást, javaslatot, szakmai értékelést is tartalmaz, segítendő a települések további erőfeszítéseit.

A mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés, része a 12 európai országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének / Entente Florale Europe/. Az elmúlt két évtized alatt közel 50 magyar település vett részt az európai versenyben igen szép eredménnyel: 8 arany-, 22 ezüst-, 10 bronz- és 10 európai érmet nyerve – foglalta össze a nemzetközi szereplést Kunczené Fellegi Katalin, a verseny fővédnöke.

2015-ben város kategóriában Siófok, falu kategóriában Balatongyörök képviseli Magyarországot az Entente Florale Europe versenyben. A településeket a nemzetközi szakemberekből álló zsűri idén júliusban keresi fel, majd a települések képviselői a többi ország nyertesével együtt szeptemberben részt vesznek a Bristolban megrendezésre kerülő díjátadó gálán.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop