Média Építészeti Díj 2018

Idén 14. alkalommal rendezi meg a Média Építészeti Díját (MÉD) az Építészfórum, Magyarország vezető online szakmai napilapja. A nyilvánossá vált lista azokból az épületekből és tervekből áll, amelyeket ismert nemzetközi szaktekintélyek választottak ki a több mint 140 jelentkező közül. Jegyek vásárolhatók a 2018. november 8-i díjkiosztó gálára.

mediaepiteszetidij2018 720

A döntőbe került tervezők a Média Építészeti Díjának november 8-i nyilvános gálaeseményén a vezető magyar sajtóorgánumok újságíróiból álló médiazsűri, illetve az átadón megjelenő közönség előtt egy rövid prezentációban mutatják be az általuk tervezett projektet. Ezen az estén fogják első alkalommal átadni a Perika-díjat, amit az Építészfórum társalapítója és egykori főszerkesztője, Pásztor Erika Katalina emlékére hozott létre az Építészfórum. A szakmai elismerés az ő művésznevét viseli. A MÉD sokszínűségének bizonyítékaként az ÉPÜLET kategória 5 finalistája között találunk kikötőt, családi házat, piacot, erdei hidat és reprezentatív fogadóépületet, míg a TERV kategória 6 döntőbe jutott projektje egy téglagyár, hospice-ház, búvárbázis, dohányfeldolgozó tanüzem, ifjúsági műhely és malom vízióit tárja elénk. Az előzsűri a szelekció során megtekintett összesen 76 épület és 69 terv alapján idén is átfogó véleményt fogalmazott meg az elmúlt év hazai építészeti tendenciáival kapcsolatban. Úgy látják, hogy „a magyar építészek tiszteletben tartják a hagyományokat, de értik a modern élet igényeit is.”
A nemzetközi előzsűri 76 megvalósult épület közül választotta ki a legjobb ötöt. Olyan épületeket kerestek, amelyek illeszkednek, beleolvadnak épített vagy természetes környezetükbe, ugyanakkor jellemző rájuk az aprólékos tervezés, a formai innováció és a környezettudatosság. Az elmúlt egy év magyar építészetét a tervezés és a megvalósítás szintjén is magas színvonalúnak találták. Az Indira van’t Klooster által vezetett előzsűri üdvözölte az új irodaterek minőségi belsőépítészeti megoldásait, fontosnak tartják, hogy az építészek „feladatuknak érzik jobbá tenni a dolgozók munkakörnyezetét.” Örömmel konstatálták, hogy a helyreállításoknak köszönhetően megannyi építészeti értéket sikerült megmenteni, habár a felújított külsőn tetten érhető odaadó munkához képest a belső terek anyaghasznátukban és berendezésükben gyakran másodlagosnak, egyszerűnek tűntek.

A Média Építészeti Díjáért versengő ÉPÜLETEK
Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő – építészek, alkotók: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor
http://epiteszforum.hu/kikoto-valtozo-kontosben
Budaörsi duplex villa – építész, alkotó: Horváth Dénes (déBert Építészek Kft.)
http://epiteszforum.hu/sulytalan-kapaszkodas
Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont – építészek, alkotók: Bun Zoltán, Bikki István (Firka Építész Stúdió)
http://epiteszforum.hu/ujpesti-uj-vasarcsarnok-es-kulturalis-rendezvenykozpont
Kőzúgó HÍD.ON – építészek, alkotók: Bíró Árpád, Kovács Károly Lehel, Nagy Mercédesz Erika, Szilágyi Norbert, Szökő Kristóf István
http://epiteszforum.hu/vagjad-huzzad-epitem-hidepites-kalakaban
Graphisoft Park fogadóépület – építészek, alkotók: Sugár Péter DLA, Ilyés-Fekete Zsuzsa, Kun Tamás
http://epiteszforum.hu/reflexio-es-refrakcio-a-graphisoft-park-fogadoepulete

Tervek szintjén a zsűri a hallgatói projekteket részesítette előnyben, ezzel is motiválva a fiatalabb generációt. Pozitívumnak tartják, hogy a beérkezett 69 pályamunka jelentős része sugároz szociális érzékenységet olyan problémák iránt, mint a családon belüli erőszak, az idősek vagy a halálos betegek helyzete, vagy épp a környezetvédelem. Emellett gyakran éreztek egyfajta normativitást a terveken, mintha a hallgatók nem mernének kitörni a hagyományos keretek közül. Arra szeretnék bátorítani a pályakezdő építészeket, hogy tervezés közben igyekezzenek „a funkcionalitás mellett az élet szimbolikus, elvont dimenzióinak kibontására is időt szánni.”

A Média Építészeti Díjáért versengő TERVEK
Városi rendezvénytér és ifjúsági élményközpont – adaptív újrahasznosítás és rehabilitáció – építész, alkotó: Nagy Károly
http://epiteszforum.hu/minosegi-kikapcsolodast-a-torokbalinti-teglagyarba
Méltóság háza – Hospice, Flór Ferenc Kórház – építész, alkotó: Oravecz Péter
http://epiteszforum.hu/meltosag-haza-hospice
Búvárbázis – építész, alkotó: Krajnyák Nándor Bence
http://epiteszforum.hu/buvarbazis-rudabanyan
Dohányfeldolgozó tanüzem – építész, alkotó: Frajka Botond Félix
http://epiteszforum.hu/forma-es-technologia-kez-a-kezben
Kecskeméti Ifjúsági Műhely – építész, alkotó: Nyul Dávid
http://epiteszforum.hu/civil-learning-center-kecskemeti-ifjusagi-muhely
Az Öreg-tó malma (Tájlabor és Ökoturisztikai Központ) – építész, alkotó: Nagy Mercédesz Erika
http://epiteszforum.hu/visszafele-forgo-kerek

Média Építészeti Díja gálaeseményMédia Építészeti Díja gálaesemény
Helyszín: Művészetek Palotája, Fesztivál Színház (1095 Budapest, Komor Marcell u. 1.)
Időpont: 2018. november 8., 17:00

Jegyek a díjkiosztó gálára
A MÉD Magyarország egyik legrangosabb, látványos prezentációkkal, filmekkel és fogadással színesített kulturális eseménye, amely közérthetően és szórakoztatóan mutatja be a kortárs magyar építészet csúcsteljesítményeit. A díjak egy részéről döntő zsűri a hazai vezető sajtóorgánumok újságíróiból áll. A közönségdíjat az eseményen résztvevők helyben szavazzák meg, valamint az Index.hu is átadja a hírportálon szavazó olvasók által legjobbnak értékelt épületnek járó közönségdíjat. A kiemelkedő teljesítményeket tematikus különdíjakkal ismerik el: Austrotherm Energiahatékonysági Különdíj és Kovács Zoltán Emlékdíj, Europa Design Belsőépítészeti Különdíj, Lechner Tudásközpont Legjobb 1945 után Épült Épület Rekonstrukciója Különdíj, míg a Gránit Pólus a Nagyberuházások Különdíjat adja át. Az idei gála különlegessége, hogy első alkalommal kerül átadásra a kiemelkedő fejlesztőket díjazó Fejlesztői Szakmai Nagydíj.


Ezt követő cikkünk:
Ezt megelőző cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop