Pályázat szálcement homlokzatokra

„Az anyag természete” címmel hirdették meg a 3. EQUITONE szálcement-homlokzat pályázatot építészek és építészhallgatók számára. Az 1,1 millió forint összdíjazású pályázat beadási határideje 2017. október 31.

palyazatszalcementhomlokzatokra 720

„Két alkalom alapján hagyományról beszélni korai volna, megerősítésről azonban már szabad. Megismételni valamit, és azonos nívóra törekedni: elköteleződés. Kinyilatkoztatás, tanúságtétel a szándék, az építészeti minőség mellett. Esetünkben annak a kifejeződése, hogy a gyártó hisz termékének építészeti értékeiben, és hisz bennünk, építészekben.” – ezekkel a szavakkal méltatta Patartics Zorán zsűritag a CREATON South-East Europe Kft. EQUITONE üzletágának második alkalommal kiírt, építészeknek és hallgatóknak szóló pályázatának eredményeit. Immáron indul a harmadik forduló abban a reményben, hogy a gyakorló építészek és az építészhallgatók munkái közül egyre több magas színvonalú és példaként való állításra alkalmas felhasználás, épület, terv kerül ismét a zsűri elé.

palyazatszalcementhomlokzatokra 1
A Kiíró célja, hogy a tervezett és/vagy megvalósult épületeken, hallgatók esetében pedig bármilyen iskolai munkán, szemléltesse az EQUITONE anyagok változatos felhasználási lehetőségeit, megvalósítási módjait, vonzó és kreatív, építészeti minőségében figyelemre érdemes példáit, illetve azok tervezőit díjazza. Mindezzel támogassa a példaértékű referenciák és alkotóik széles körben való megismerését.

BÍRÁLÓ BIZOTTSÁG
Kertész András Tibor, Ybl Miklós és Pro Architectura-díjas építész
Patartics Zorán, Ybl Miklós és Pro Architectura-díjas építész
Tima Zoltán, Prima Primissima, Ybl Miklós és Pro Architectura-díjas építész
Kókay Blanka, okl. építőmérnök, regionális műszaki vezető EQUITONE

palyazatszalcementhomlokzatokra 2
A díjazás építészek esetén összesen 800 000 Ft, míg építészhallgatók esetén 300 000 Ft.

PÁLYÁZATI HATÁRIDŐK
A pályázat benyújtási határideje: 2017. október 31.
Bírálat: 2017. december 1-jéig
Díjátadó ünnepség: 2018. január közepe, ahová nem csupán a nyertesek, de a zsűri által legjobbnak ítélt, un. döntőbe jutott művek alkotói is meghívást kapnak.

Bővebb tájékoztatás: 23/611-028, 23/611-029, iroda@buildmarketing.hu

További információ az EQUITONE termékekkel és műszaki megoldásokkal kapcsolatosan:
Kókay Blanka, regionális műszaki vezető, Dél-Kelet-Európa, Homlokzati üzletág
E-mail: blanka.kokay@etexgroup.com, (30) 257 7687

www.equitone.hu


Ezt követő cikkünk:

Hozzászólások

0
    0
    Az Ön Kosara
    Your cart is emptyReturn to Shop